Jelentős összegeket kaphatnak azok, akik a tulajdonukban levő területeket beerdősítik

2022. április 6. – 16:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

20 éven át évente kapnak egy-egy csinos summát azok, akik beszállnak az országos erdészeti fejlesztési programba.

A kormány szerdai ülésén, a környezetvédelmi minisztérium javaslatára, jóváhagyta azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében azok, akik erdőt telepítenek „a nulláról”, 20 éven át évente kapnak egy-egy összeget – írja a G4Media.

Az új erdő minden egyes hektárja után 456 eurós prémium jár, amelyet a tulajdonos évente kap meg az újonnan létrehozott erdő szén-dioxid-megkötésben betöltött szerepéért.

A jóváhagyott sürgősségi rendelet lehetőséget biztosít Románia számára, hogy végrehajtsa a nemzeti helyreállítási és reziliencia terv (PNRR) erdősítésre vonatkozó előírásait. A terv szerint 2023 végéig Románia köteles 25 000 hektárnyi területen erdősítési és újraerdősítési munkálatokat végezni, a 2024-2026 közötti időszakban pedig további 31 700 hektárnyi erdősítési és újraerdősítési munkálatokat kell végrehajtania.

A rendelet négy kategóriába sorolja azokat a területeket, amelyeken ültetni lehet az országos erdészeti fejlesztési program céljainak elérése érdekében:

1. Mezőgazdasági területek: szántóföld, állandó gyep és állandó kultúrák

2. Mezőgazdasági tevékenységre alkalmatlanná vált, degradált mezőgazdasági területek

3. A nemzeti erdőalapban szereplő, legalább 0,5 hektáros olyan földterületek, amelyeket erdőtüzek, kedvezőtlen meteorológiai jelenségek, kártevőkkel való fertőzöttség vagy katasztrófaesemények bekövetkezése előtt erdő borított

4. Az állami erdészeti hatóság (Romsilva) által védelmi célú erdősávok telepítése céljából kisajátított mezőgazdasági területek

„Az új jogszabályi keret lehetővé teszi új erdők létesítését Romániában 56 700 hektárnyi területen. Ezek olyan erdők, amelyeket a PNRR révén már bevállaltunk, és amelyekre 730 millió euró áll rendelkezésünkre. Ezt a pénzt állami és magántulajdonosok egyaránt megkaphatják az újonnan létrehozott erdőterületekre, beleértve a városi erdőket is. Ez egy olyan lehetőség, amelyet nem hagyhatunk ki ” – mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Fotó: Maddie Franz/Pexels

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!