„Hiába van rajtad a nemzeti trikolór, ha Moszkvának dolgozol”

Legfontosabb

2022. április 5. – 13:03

„Hiába van rajtad a nemzeti trikolór, ha Moszkvának dolgozol”
George Simion AUR-elnök élőzik Zelenszkij beszéde közben a bukaresti parlamentben – Fotó: képernyőmentés a Simion-videóból

Másolás

Vágólapra másolva

George Simion, a szélsőjobb AUR elnöke végigélőzte a Zelenszkij-beszédet, párttársaival röhögtek és kommentáltak még akkor is, amikor az ukrán elnök a bucsai mészárlás képeit vetítette ki. Ezt nem hagyhatták annyiban az USR-sek sem.

Kemény szóváltás volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszéde alatt a bukaresti parlamentben: két ellenzéki képviselő ment egymásnak, az USR-s Bogdan Rodeanu és az AUR elnöke, George Simion. Utóbbi – más párttársaival együtt – bekiabált és végigkommentálta az ukrán elnök beszédét, sőt élő videóközvetítést tartott Facebook-követőinek, írja a Romania Libera.

Az AUR-osok még annál a résznél sem fogták vissza magukat, ahol az ukrán elnök a bucsai mészárlást és tömegsírokat ábrázoló fotókat mutatott. Ezt megelégelve, Rodeanu beszólt Simionnak: „Tudsz ukránul, nem érdekelt Zelenszkij beszéde?”, mire Simion azzal vágott vissza, hogy az USR-s képviselő miért viseli hajtókáján az ukrán sárga-kéket, „hiányzik róla a piros”, mondta, utalva arra, hogy Románia trikolórja piros-sárga-kék.

„Hagyd csak, Gyurika, mert hiába van rajtad a nemzeti trikolór, ha úgyis Moszkvának dolgozol. Úgyis más érdekeket képviselsz, ne add ki magad akkora hazafinak. Tudod, mit mondtak Moldováról?”

– vágott vissza Rodeanu. George Simion: „hát hogy Moldova lesz a következő”. „Szeretnétek ti, hogy Moldova legyen a következő. De amíg Ukrajna és a Nyugat mellett állunk, és az Orosz Föderáció ellen dolgozunk, a Moldovai Köztársaságot megvédjük” – replikázott Rodeanu a szavakat nem igazán találó Simionnak. (Zelenszkij beszédében utalt arra, hogy az orosz támadásnak nemcsak Ukrajna az egyedüli célpontja, hanem a Moldovai Köztársaság is veszélyben van.)

Az AUR frakciója egyébként román, az USR-sek pedig ukrán zászlókat tettek ki Zelenszkij beszéde alatt.

A Rodeanu-Simion incidenselőzményéről Cătălin Drulă, az USR ideiglenes elnöke is beszámolt, megosztva egy videót is, amelyet George Simion élőzéséből vágtak ki.

Az USR-vezér azt írja:

miközben Zelenszkij a bucsai mészárlás megrázó képeit vetítette, Simion és az AUR képviselői nevettek, és kommentálták, hogy „meg akar hatni minket”, „hé, ne mind próbálj meghatni, tartsd meg a beszédedet”, mondta egy másik AUR-os dühösen, miközben a kivégzett civilek tetemei követik egymást a kivetítőn. Egy USR-s ekkor figyelmeztette az AUR-osokat, hogy ezek egy valódi tragédia képei. „Amennyire lehet, azok, de most nem nézünk filmeket” – válaszolt erre az illetőnek Simion.

„Csendben maradtam, és inkább hallgattam Zelenszkij elnököt. Aztán Bogdan Rodeanu kollégám kiütötte a fiút a lelátóról” – zárta beszámolóját Drulă, utalva Simion focihuligán stílusára és Rodeanu replikájára.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!