A közlekedési minisztérium az önkormányzatokkal újíttatná fel az omladozó vasútállomásokat

2022. március 30. – 08:52

A közlekedési minisztérium az önkormányzatokkal újíttatná fel az omladozó vasútállomásokat
Fotó: Mihai Dragoș Georgescu/Agerpres

Másolás

Vágólapra másolva

A román vasúti infrastruktúra leromlott állapota évek óta téma a közbeszédben. Az elmúlt periódusban azonban egyetlen olyan projekt sem született, amely hatékonyan enyhítette volna ezeket a gondokat. A jelenlegi miniszter új tervet jelentett be, legalábbis ami a vasútállomások helyzetét illeti: át kell adni őket a polgármesteri hivataloknak, oldják meg a problémát.

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint a romániai vasútállomások és megállóhelyek 80-90 százaléka olyan „szánalmasan” néz ki, mintha épp egy háborút vészeltek volna át. az épületek nagy részét évtizedek óta nem renoválták, a falak omladoznak, a tetők áznak be, az illemhelyiségekről jobb nem beszélni, a várótermek berendezései úgyszintén rettenetes állapotban vannak. A tárcavezető szerint a minisztériumnak nincs lehetősége az állomások korszerűsítésére, és az egyetlen megoldás az volna, ha átadnák őket a helyi önkormányzatoknak, hogy azok belefoglalják a következő évek felújítási projektjeikbe. A miniszter a keddi, konstancai sajtótájékoztatóján nyilatkozott erről, hozzátéve, hogy egyetért a decentralizációval.

„Egyetértek a központosítás megszüntetésével, sőt azt mondanám, hogy ez a minisztériumnak a prioritása. Ezekben a hónapokban számos decentralizációs projektet írtam alá, ami azt jelenti, hogy a CNAIR, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság hatókörébe tartozó projektek egy részének irányítását átadtuk a helyi hatóságoknak számos romániai megyében vagy településen. A CFR-nek is jeleztem, hogy decentralizációt akarok. Lehet, hogy a román vasúti társaság infrastruktúráért felelős igazgatója haragudni fog rám ezért a lépésért, de ez az egyetlen járható út, ha azt szeretnénk, hogy a közeljövőben változás következzék be a helyi vasútállomások állapotát illetően” – mondta a közlekedési miniszter, aki úgy véli, hogy ezeket a projekteket a helyi önkormányzatok hatékonyabban kezelnék.

„Egyértelmű, hogy jelenleg nincs meg a szükséges kapacitásunk ahhoz, hogy felújítsuk őket, emiatt kell bevonnunk a helyi döntéshozókat és az önkormányzatok rendelkezésére álló forrásokat. Jómagam is helyi önkormányzatból jövök, Temesvár alpolgármestere és a Temes Megyei Tanács elnöke voltam, így tudom, hogy sok ilyen projektnak a sikere múlik azon, hogy implikálódnak-e a helybéliek vagy sem” – magyarázta Sorin Grindeanu.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!