Öt férfi Ukrajnából menekülve átúszta a Tiszát: Romániába érve védelmet kértek

2022. március 30. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

A sorköteles ukrán férfiak nem hagyhatják el az országot, azonban vannak olyanok, akik megpróbálnak a háború elől elmenekülni. Már több alkalommal jelezték a román határőrök, hogy a Tiszát átúszva érkeznek menekülő férfiak a határmenti romániai településekre.

Öt ukrajnai férfi érkezett a Tiszán át Romániába, és védelmet kért a román államtól – tudósít az Agerpres Dan Bucă, a Máramaros megyei vészhelyzeti bizottság szóvivője által közölt információk nyomán.

A román határőrök Hosszúmező (Câmpulung la Tisa), Tiszalonka (Lunca la Tisa) és Visóvölgy (Valea Vişeului) határmenti települések közelében bukkantak rá az öt férfira, akiknek életkora 22 és 45 év között van. Mind az öten védelmet kértek a román államtól. A hatóságok megkezdték a menekültügyi eljárást.

A szóvivő elmondta még, hogy a Máramaros megyei tűzoltók által Máramarosszigeten működtetett 160 férőhelyes menekülttáborban jelenleg egy hely sem foglalt.

Egyébként a határátkelőknél megnőtt a Romániába érkező ukrán állampolgárok száma: több mint 8200 menekültet regisztráltak, ez 636-tal több, mint az egy nappal korábban érkezők száma. Az ukrán–román határátkelőknél 4523, a Moldovai Köztársasággal közös határátkelőknél pedig 1952 ukrán állampolgár érkezett az országba.

A háború kezdetétől kedd éjfélig 578 828 ukrán állampolgár lépett be Romániába.