20 kilogramm TNT-t tartalmazó ukrán aknát semmisítettek meg a Fekete-tengerben

2022. március 29. – 10:04

20 kilogramm TNT-t tartalmazó ukrán aknát semmisítettek meg a Fekete-tengerben
Illusztráció: Christian ThielNet/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A part közelébe sodródó akna az ukrán part felől érkezett, ahol leszakadt a rögzítő horgonyról. A robbanószerkezet megsemmisítését egy aknászhajó hajtotta végre.

A román haditengerészet vezérkara hétfőn 11 óra körül közölte, hogy aknát fedeztek fel a Fekete-tengerben, mintegy 70 kilométerre a Capu Midia gyakorlótértől. Az aknát egy halászhajó vette észre a Duna – Fekete-tenger csatorna északi ága torkolatának közelében. A hatóságok értesítése után a haditengerészet vezérkari főnöke azonnal parancsot adott egy aknászhajó elindítására: azonnal kiküldték a Viceamiral Constantin Bălescu aknászhajót, amely katonai búvárokat vitt a helyszínre.

Múlt héten még eredménytelenül keresték az ukrán partok elé telepített, de elsodródott aknákat, azonban ez után az eset után elképzelhető, hogy további robbanószerkezeteket találnak a román vizeken. Az orosz offenzívára válaszul ugyanis Ukrajna horgonyaknákat helyezett el a partjai mentén, de azóta több akna leoldódott a kábeléről, erről a különböző biztonsági szolgálatok már napokkal ezelőtt figyelmeztetést adtak ki.

A figyelmeztetés szerint 420 akna szabadult el a fenékhorgonyokkal összekötő kábeléről a viharos időjárás miatt. „Az aknák most szabadon sodródnak a Fekete-tenger nyugati részén. Nem zárható ki, hogy a Boszporuszon át tovább sodródnak a Földközi-tengerbe” – állt a közleményben.

A Fekete-tengerben észlelt akna hétfői megsemmisítésében részt vevő aknászhajó parancsnoka, Daniel Gheorma alezredes szerint a román partok közelében észlelt akna ukrán eredetű volt, tehát valószínűleg a leszakadt aknák egyikét sodorta egyre közelebb a parthoz az áramlat.

Az Agerpres közlése szerint a konstancai katonai kikötőből hétfő reggel indult aknászhajó szakemberei végül sikeresen megsemmisítették az aknát, amely körülbelül 20 kilogramm trinitrotoluolt (TNT) tartalmazott. Az akció veszélyes volt, mivel az akna megsemmisítésére kivezényelt egység első alkalommal szembesült egy ekkora mennyiségű robbanóanyagot tartalmazó aknával. A küldetést azonban biztonságosan hajtották végre, senki nem sérült meg a küldetésben – számolt be Gheorma alezredes, miután az aknászhajó, küldetését végrehajtva, visszatért a konstancai katonai kikötőbe.

Az aknakeresés folytatódik: Olaszország bejelentette, hogy két aknakereső hajót küld a Fekete-tengerre, Vasile Dîncu védelmi miniszter pedig arról nyilatkozott, hogy helikopterekkel is keresik a robbanószerkezeteket.