Kolozsváron is tüntettek a putyini háború ellen

Kolozsváron is tüntettek a putyini háború ellen
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

„Legyen vége a háborúnak!”; „Veled vagyunk Ukrajna”; „Moldova, Grúzia, Ukrajna után ki következik?”

– állt Kolozsváron tüntetők tábláin péntek este, ahol több mint kétszázan vonultak ki a város főterére. A Romániai Béke Intézet (PATRIR) és az Art Mirror Egyesület által megszervezett békés demonstráció résztvevői táblákkal és gitárral tiltakoztak a szomszédos Ukrajna elleni orosz offenzíva miatt. Láttunk még olyan képeket is, amelyeken Vlagyimir Putyin orosz elnök hol véres szájjal, hol pedig Ukrajna elrablójaként szerepelt.

A többségében román tüntetők mellett magyarok, ukránok, moldovaiak és oroszok is aggodalmukat fejezték ki Ukrajna inváziója miatt. Többen az ott élő ismerőseiket, szeretteiket féltették, ezért jöttek ki a térre, illetve azért, hogy megüzenjék az ukránoknak: tartsanak ki, velük vannak és segítenek, ahogy tudnak. A demonstráció alatt a résztvevők gyertyákat gyújtottak a háború áldozataiért és felírták üzeneteiket egy fehér molinóra.

Romániában a formális segélynyújtás mellett magánszemélyek is próbálják támogatni a bajba jutott ukrajnaiakat: közösségi médiás felületeken többen szállást, meleg ételt és ilyenkor létfontosságú adományokat ajánlottak fel számukra. Az ukrán-román határ romániai oldalán is sokan segítenének, például a Maramureș hosts Ukrainian refugees/Maramureșul găzduiește Ucraina, vagy a több tízezres Uniți pentru Ucraina nevű Facebook-csoportban már többen is jelezték segítési szándékukat.

A kolozsvári pénteki tüntetés szervezői is fogadnak adományokat. A Patrir (Peace Action Training and Research Institute of Romania) aktivistái tartós élelmiszereket, meleg ruhákat, takarókat, higiéniai termékeket, maszkokat és fertőtlenítőszereket gyűjtenek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!