A világ legérdekesebb embere

Az elmúlt két évben a világ első számú gazdagember-celebjévé váló Musk azóta lett még nagyobb figyelemmágnes, hogy felvásárlási ajánlatot tett a Twitterre. Ezzel az online fizetés, a közlekedés, az űrutazás, a mesterséges intelligencia, a megújuló energia és még ki tudja, mi minden mellett lehetősége nyílik, hogy a közösségi médiát is megpróbálja a maga módján újragondolni és átalakítani – bár mint látni fogjuk, Musk rendhagyó üzleti stílusa következtében a Twitter-tranzakció azóta teljesen bizonytalanná vált.

Cikkünkben bemutatjuk az Elon Musk-jelenséget: az embert, akit egyszerre istenítenek és tartanak évek óta egy mindjárt kipukkadó lufinak. És aki a legjobb bizonyíték rá, milyen meghatározó tud lenni a személyiség ereje még a mai, szélsőségesen információalapú gazdaságban is.

A későbbiekről viszont csak regénybe illő történetek keringenek. A bányáról szóló történetszál először a Business Insider South Africa egy cikkében bukkant fel, és a szerző szerint Errol Musk személyes beszámolóján alapszik. Ő állítólag azt mondta, az 1980-as évek közepén szert tett egy zambiai smaragdbánya felére, és a következő hat évben drágakövekkel üzletelt – erről viszont tényszerű információk nem állnak rendelkezésre más forrásból. Azt tudjuk, hogy Maye 1979-ben, Elon nyolcéves korában elvált Erroltól, akit „érzelmileg, fizikailag és pénzügyileg manipulatívnak” nevezett. A nő visszaemlékezései szerint a következő időszak nem az anyagi bőségről szólt, mogyoróvajas kenyéren és bablevesen éltek a gyerekeivel. Elon Musk egy tweetjében tagadta a smaragdbányás történetet; állítása szerint az egyetem alatt felhalmozott 100 ezer dollárnyi diákhitelt, és emellett végig dolgozott is, sőt a barátaival annyira csórók voltak, hogy a kollégiumban bulihelyként üzemeltették a szobájukat, hogy pénzt szerezzenek.

Egyetemre már nem szülőhazájában, hanem Kanadában kezdett járni, miután kanadai születésű anyja révén 1988-ban megszerezte az állampolgárságot. Egy újabb legenda: állítólag azért hagyta el Dél-Afrikát, mert nem akarta a kötelező katonai szolgálattal támogatni a feketék szisztematikus elnyomásán alapuló apartheidet. Vagy azért, mert jobbnak látta az üzleti lehetőségeket Egyesült Államokban, ahol befejezte felsőfokú tanulmányait. Akárhogy is, végül fizikából és közgazdaságtanból diplomázott a Pennsylvaniai Egyetemen, majd elkezdett egy doktori képzést a Stanfordon, de ezt két nap után otthagyta, mert úgy érezte, az akkoriban beinduló internetben „több lehetőség van a társadalom átalakítására”. Eddigre egyébként már maga is netes vállalkozó volt, az egyetem alatt részt vett a Zip2 nevű cég megalapításában, ami térképeket és céginformációkat szolgáltatott médiafelületeknek. Saját bevallása szerint a Zip2-s időkben egy saját maga által összebuherált számítógépen programozott, és alig pár ezer dollár tartaléka volt. Ez hamar megváltozott:

Ezt rögtön visszaforgatta egy új startup, az X.com létrehozásába. Az online fizetésre specializálódott oldal ebben a formában nem sokaknak lehet ismerős, de a 2000-ben, a Confinity nevű céggel való összeolvadása után kapott új néven már annál inkább: ebből lett ugyanis a PayPal. A világ legnagyobb netes fizetési szolgáltatójának létrejötte a Szilícium-völgy aranykorának egyik híres sztorija, a „PayPal-maffia” néven elhíresült alapítói társaságból később szinte mindenki önállóan is befutott (és részt vett például a LinkedIn vagy a YouTube beindításában). A céget 2002-ben felvásárolta az eBay online piactér, nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollárért, amiből az alig harmincéves Elon Musk társtulajdonosként szépen profitált.

Innen indul Musk karrierjének az a része, amely világszerte ismert vállalkozóvá, és nem mellesleg a világ momentán leggazdagabb emberévé tette, akinek vagyonát most közel 220 milliárd dollárra becsülik. A PayPal-eladás után hozta létre kereskedelmi űrcégét, a SpaceX-et 2002-ben, majd szállt be az elektromos autókat gyártó Teslába 2004-ben.

Elon Musk a felelős, elvek alapján működő mintaüzletember és csúcsmilliárdos képét építi, aki hisz abban, hogy az innovatív vállalkozók és ötleteik viszik előre a világot. Ugyanakkor nem mindenben következetes: sokat hangoztatott ideológiája piacpárti, az állami beavatkozásokat ellenző, de cégei közben nem vetik meg az állami támogatásokat és megrendeléseket. Nyilvánosan képviselt eszméi ellenére Elon Musk vállalatai általában agresszívan lobbiznak a kormányzati szerződésekért, és maximalizálják az adókedvezményeket.

A Tesla és a SpaceX eddig több mint 7 milliárd dollár értékben kötött kormányzati szerződéseket, és további milliárdokhoz jutott adókedvezmények, állami kölcsönök és egyéb támogatások formájában – derült ki a Grid elemzéséből. Az elmúlt pár évben a Tesla legalább 6 milliárd dollár értékben adott el állami támogatású, elektromos járműgyártóknak járó szén-dioxid-kvótákat. A Trefis nevű pénzügyiadat-szolgáltató cég elemzése szerint az elmúlt években kétszer is ezeken a bevételeken múlt, hogy a vállalat veszteség helyett nyereséget könyvelhetett el. Musk akkor is a lehető legerőszakosabb nagyvállalati stratégiát követte, amikor kedvezményeket próbált kicsikarni azért cserébe, hogy egy adott várost válasszon ki legújabb gyára helyszínéül. Például megversenyeztette Tulsát és Austint, hogy ki ajánl jobb feltételeket a cégnek. (A licitálás bizarr eleme volt, hogy Tulsa még azt is felajánlotta: a város hét emelet magas, olajfúró munkást mintázó szobrának arcát úgy festik át, hogy Muskra hasonlítson.) A dologból végül Austin került ki győztesen, de később egy rádióinterjúban Musk elmondta, hogy amúgy is ez a város volt a dolgozók preferenciája, ami döntő faktor volt a választásban. Ebből sokan arra következtettek, hogy Tulsát végső soron csak arra használták a folyamatban, hogy kedvezőbb ajánlatot csikarjanak ki Austinból. Ez sikerült is, a texasi város összesen 60 millió dollárnyi juttatást ígért meg adókedvezmények formájában.

Musk vállalatbirodalma a Tesla indulása óta jó néhány újabb projekttel bővült: létrejött a napelemekkel foglalkozó Solar City (2006), a mesterségesintelligencia-kutatóközpont Open AI (2015), a közvetlen agyi vezérlésű számítógépes interfészek kutatására létrehozott Neuralink (2016), és az alagútfúró The Boring Company (2018).

Musk attitűdje érthető módon vált ki egyesekből csodálatot, másokból ellenszenvet. Elvégre arról, hogy mi a legjobb út az emberiség számára, és hogy magukat vizionárius zseninek tartó, öntörvényű kapitalisták rávezethetnek-e minket erre, minimum megoszlanak a vélemények.

Vegyük például Elon Musk legismertebb fixációját, a világűr meghódításához való vonzalmát. A SpaceX mögötti gondolat az, hogy az emberiségnek csillagközi hódító útra kell lépnie, és a Földön kívül más bolygókon is élhető körülményeket teremtenie. Ha a világegyetem végéig tervezzük a faj jövőjét, erre idővel mindenképp szükség lesz, mivel a Nap életciklusából következően 1-1,5 milliárd év múlva a Föld óceánjai elpárolognak, 5 milliárd év múlva pedig a vörös óriássá duzzadó csillag elnyeli az egész bolygót.

Igen ám, de sokak szerint ez nem az a probléma jelen pillanatban, aminek a megoldásába őrült energiákat kéne fektetni, sokkal sürgetőbb, hogy hogyan maradjon élhető a Föld akár csak a következő évszázadban. Ha ehelyett azzal foglalkozunk, hogy a Mars gyarmatosításáról fantáziálunk, és ilyen projektekbe öntjük a pénzt, abból semmi jó nem sül ki a kritikus időtávon.

Musknak persze van válasza erre is: a Tesla, ami az elektromos autózás úttörőjeként kétségtelenül nagy lökést adott az autóipar klímabarátabbá tételének. Musk személyesen azt szokta mondani, az évszázad legjelentősebb kihívásának tartja az éghajlatváltozást, cégét pedig az egyik eszköznek, amivel előre léphetünk a probléma megoldásában.

Azzal a ténnyel viszont nehéz mit kezdeni, hogy hiába zöldebbek az elektromos autók a benzineseknél, attól azért messze vannak, hogy környezetbarátnak lehessen nevezni őket. Sőt, sokak szerint az egész Tesla-jelenség csak a probléma átcsomagolása, elvégre az áramot, amivel az autók mennek, sok helyen még mindig fosszilis energiahordozókkal termelik. Ráadásul az előállításukhoz rengeteg energiára és erőforrásra van szükség. A lítium-ion akkumulátorok brutális ritkaföldfém-, lítium- és kobaltzabálók, újrahasznosításuk pedig egyelőre elég szerény mértékben valósul csak meg.

A jelenlegi tudományos konszenzus szerint a valódi környezetbarát viselkedést a kevesebb fogyasztás, közlekedés, utazás, vásárlás stb. jelenti, nem pedig az, hogy mindenünket egy kicsivel zöldebbre cseréljük, de az életvitelünkön alapvetően nem változtatunk. Ez az elv viszont alapjaiban ellentétes bármivel, amit egy tőkéjét forgató, milliárdokkal bűvészkedő gyáros képviselhet, hiszen ő abból lett a világ leggazdagabb embere, hogy az emberek egyre több és több termékét akarják megvásárolni (nem túl környezetbarát módon). Na meg abból, hogy rengeteg befektető hiszi: ez a trend a jövőben is megállíthatatlanul folytatódik. És ez a téma az Elon Musk-jelenség egyik legtöbbet rágcsált eleme.

A Tesla részvényei ugyanis olyan tőzsdei pályafutást mutattak be, amire a modern időkben senki más nem volt képes (talán Mészáros Lőrinc cégeit leszámítva), ezért folyton adja magát a kérdés: vajon mikor fog már beleállni a földbe az egész?

A Tesla részvénye az eddigi csúcson, 2021 novemberében, több mint 1200 dolláros árfolyamon forgott, a jelenlegi, borúsabb általános tőzsdei környezetben is 700–800 dollár között adják. A 2010-es, első körös részvénykibocsátás és 2021 között döbbenetes, 20 ezer százalékos növekedést mutatott be a cég árfolyama, jelenleg ezzel a világ legértékesebb autógyártója. Örök talány, hogy ez miért és hogyan történhetett, miközben a cég nagyon sokáig csak vitte a pénzt, az első nyereséges évét csak 2020-ban zárta. Ekkor 721 milliós profitot hozott össze, ami még csak nem is mondható túl combosnak az autóiparban – de legalább a trend megmaradt, és a Tesla tavaly is nyereséges lett.

Egyrészt ott van a mennyiség: Musk cége 2021-ben minden korábbinál több autót gyártott, de még így is csak 930 ezernél állt meg a számláló év végén. A versenytársak (amelyeknél elvileg ugye jóval értékesebb) ezt messze felülmúlják: a General Motors például 6,3 millió, a Toyota 10,5 millió járművet értékesített ugyanebben az évben.

De a termelési mennyiség mellett nem éppen kiemelkedő a nyereségesség sem: a Tesla profitrátája nagyjából az iparági átlagnak felel meg. A volumenben lehet még bőven növekedési potenciál ugyan, de az elektromos autók piaca egyre telítettebbé válik, ahogy a hagyományos gyártók irdatlan pénzeket ölnek a kínálatuk átállításába. A Tesla-részvényt mindezek miatt sok elemző tartja túlárazott, nagyon kockázatos befektetésnek, egy tőzsdei buboréknak, ami előbb vagy utóbb le fog ereszteni. Persze ezt már évek óta mondják, és eddig nem történt meg. Még ha igazuk van is a hagyományos cégértékelési szempontok alapján károgóknak, senki tudja, mikor jön el tényleg az a pont, amikor már nem érdemes beszállni, mert közel a lufi kipukkanása.

A Tesla, a SpaceX és a többi Musk-cég körül kialakult mítoszt, popkulturális és befektetői őrületet biztosan nem lehet kizárólag a piaci folyamatokból levezetni. Mint azt a Tesla-részvények árfolyama mutatja, olyan jelenséggel állunk szemben, amelyet a közgazdasági fundamentumok egyszerűen nem magyaráznak kielégítően. Itt jöhet képbe Elon Musk trendérzékenysége és személyiségének ereje, amelyek a kifelé épített imázsát és az üzleti döntéseit is áthatják.

A rendkívül extrovertált és szabadszájú Muskról azt mondják, teljesen másként működik, mint a techvilág többi meghatározó arca. Bill Gates, Jeff Bezos vagy Larry Page hosszú távú terveket készítenek, és az ügyeiket kommunikációs szakemberekből, tanácsadókból, ügyvédekből álló vállalati gépezeten keresztül intézik. Ezzel szemben Musk tettei mögött „a szeszély, a fantázia és az a bizonyosság áll, hogy mindig 100 százalékban igaza van”, írta róla a New York Times egy több mint 30 háttérbeszélgetésen alapuló portrécikkben. David Yoffe, a Harvard Business School menedzsmentterületen oktató professzora is hasonló diagnózissal állt elő: „Extrém önbizalma miatt olyan területeken is sikeresen tud üzletelni, ahol mások kudarcot vallanak – mondta róla. – Ez alapozza meg a bizalmat ahhoz, hogy elhiggyék a befektetők, hogy végül képes lesz ezekre a hihetetlen dolgokra. Ez adja meg a zöld jelzést a tőkepiacon arra, hogy kövessék”.

Musk agresszív és kaotikus bizniszmódszerének szép példája a legutóbbi nagy dobása, a Twitter felvásárlási ügylete, amelynek úgy vágott neki, hogy még finanszírozási terve sem volt hozzá. Noha az üzlet végrehajtása mostanra veszélybe került (elvileg a kamufiókok bizonytalan aránya miatt, de sokak szerint ez csak Musk fedősztorija a kihátráláshoz), azért érdemes végignézni, hogyan jutott el egyáltalán a megegyezésig a két fél egy teljesen atipikus alkufolyamat végén. Január végén Musk elkezdte fű alatt felvásárolni a Twitter részvényeit a tőzsdén, így március közepére a cég 5 százalékos tulajdonosa lett. A vonatkozó szabályokra fittyet hányva ezt nem hozta nyilvánosságra 10 napon belül, hanem 21 napot várt, és közben tovább növelte a részesedését. A hónap végén már nyilvánosan kommentálta, hogy milyen irányba kéne változtatni a platformon (a nyílt forráskódú algoritmus mellett foglalt állást), majd arról kérdezte követőit, szerintük hozzájárul-e a szólásszabadsághoz a Twitter. Ezután kereste fel a cég alapítóját, Jack Dorsey-t, akivel a platform lehetséges jövőjéről tárgyalt.

A Twitter vezetésének nem tetszett, amilyen irányba a történet tart, így április elején összeültek, és azt sütötték ki, hogy megpróbálnak megállapodni Muskkal, hogy a jövőben „korlátozza a Twitterrel kapcsolatos nyilvános kijelentéseit, beleértve a Twitter felvásárlására irányuló kéretlen nyilvános ajánlatok megtételét a cég igazgatótanácsának előzetes hozzájárulása nélkül”. Alig egy nappal később kiderült, hogy Musk már 9 százalékot birtokol a cégben, ezzel a legnagyobb egyéni tulajdonos. Ezután már meghívták az igazgatótanácsba, ami furcsa fejleménynek tűnhet a korábbi hűvös fogadtatás után, de valójában pont ezzel akarták visszafogni Musk ámokfutását: a vezetőségi hellyel korlátozták volna a tulajdonrészét 14,9 százalékban, és a tweetjeinek tartalmát is.

Musk visszautasította a felkérést, majd nyilvános ajánlatot tett: azt írta (természetesen a Twitteren), hogy 41,4 milliárd dollárért, 38 százalékkal a becsült piaci érték feletti értéken megvenné a céget. A vízióját is kifejtette: „Azért fektettem be a Twitterbe, mert hiszek abban, hogy a szólásszabadság platformja lehet világszerte, és úgy gondolom, szólásszabadságra szükség van a működő demokráciához. A befektetésem óta azonban rájöttem, hogy a vállalat jelenlegi formájában sem virágozni nem fog, sem szolgálni nem fogja ezt a társadalmi szükségletet. A Twittert magáncéggé kell átalakítani. A Twitter rendkívüli potenciállal rendelkezik. Én pedig fel fogom szabadítani.”

A vállalatvezetés megpróbált ellenállni, de miután Musk feltornázta az ajánlatot 46,5 milliárdra, néhány nap elteltével beadták a derekukat. Az a kezdetektől nem teljesen világos, hogy a milliárdos miből tervezi fedezni a tranzakciót: első körben eladott egy csomó saját Tesla-részvényt, illetve kért segítséget gazdag barátaitól is, de a felajánlott összegtől így is messze jár. Ez nem zavarta abban, hogy máris grandiózus terveket kezdjen gyártani a jövőről, bejelentette például, hogy öt év alatt megötszörözné, és évi 26,4 milliárd dollárra növelné a Twitter bevételét.

Az üzlet mindenesetre május közepén csikorogva megállt, legalábbis arra az időre, amíg ellenőrzik a nem valódi fiókok korábban 5 százalékra becsült arányát. Ha Musk netán eláll az üzlettől, ami jelen állás szerint már nem is annyira valószínűtlen forgatókönyv, fizetnie kell a Twitternek egymilliárd dollárt ezért a kis kalandért.

„Igazából nincs üzleti tervem. Utoljára a Zip2-s időkben volt. Ezek a dolgok mindig rosszul sülnek el, úgyhogy azóta már nem foglalkoztam üzleti tervekkel”, intézte el pár mondatban egy 2018-as konferencián a gazdasági élet egyik alapvetését. Állítólag ehhez hasonló impulzivitást és önbizalmat vár el az alkalmazottaitól is.

„Amikor Elon mond valamit, egy pillanatra meg kell állni, mielőtt azt mondanád, ez lehetetlen, vagy hogy ezt semmiképp sem fogjuk megcsinálni. Csendben maradsz, átgondolod a dolgot, és végül megtalálod a módját, hogyan lehet mégis csak megvalósítani” – mondta róla a SpaceX egyik vezetője, Gwynne Shotwell. Ez a stílus némelyeknek inspiráló lehet, másoknak inkább stresszforrás. Ahogyan a Musk cégeinél elvárt munkamennyiség is. Nemrég a home office-os korhangulattal szembe menve bejelentette, hogy azoknak a Tesla-dolgozóknak, akik nem hajlandók heti 40 órában az irodában ülni, fel is út, le is út (aztán pár nap múlva kiszivárgott, hogy az állomány 10 százalékát ettől függetlenül elbocsátaná a rossz világgazdasági kilátások miatt, aztán ebből is kitáncolt). „Nagyon jó szeme van a tehetségek felvételéhez, de az idő múlásával problémává válik, hogy nem figyel oda rájuk, és gyorsan kiégnek” – mondta róla Paul Higgins, aki könyvet írt a Tesláról. Szerinte a dolgozók nem bírják sokáig Musk alatt: kiégnek a terheléstől és az irreális elvárásoktól.

A milliárdos hirtelen döntései, impulzív kommunikációja gyakran okoz fejfájást másoknak, és néha veszélyezteti a cégei reputációját vagy konkrét pénzügyeit is. Emlékezetes volt például, amikor 2016-ban egy nemzetközi űrkonferencián úgy mondott beszédet, hogy még a SpaceX vezetőinek sem volt fogalmuk róla, mivel tervez előállni. Sikerült is meglepetést okoznia: a színpadon közölte, hogy cége a Marsra szeretne eljuttatni embereket, és elég jó esély van rá, hogy az első utazás halálos áldozatokkal jár majd.

Ez a poszt egyébként két okból is tökéletesen összefoglalta Musk internetes jelenlétét. Egyrészt rávilágított arra, hogy a milliárdos szó szerint akármit posztolhat, arra ráharap a média (gémermagazinok tucatjai elemezték, hogy a milliárdos hogyan játssza a játékot, és hogy ez jó-e, vagy sem), másrészt azt is jól megmutatta, hogy Musk minden létező internetes trendet meglovagol. Az persze teljesen hihető, hogy szabadidejében videójátékozik, elvégre tízéves kora óta játszik, tizenkét évesen 500 dollárért adta el a saját fejlesztésű, Blastar nevű játékát egy magazinnak, pár éve pedig ebben az interjúban beszélt is a kedvenc játékairól. Maximum az lehet furcsa, hogy mindig csak az aktuálisan legnépszerűbb címekről tweetel, 2016-ban például az ereje teljében lévő Overwatchot dicsérte, ami talán még nagyobb popkulturális alapvetés volt akkoriban, mint most az Elden Ring.

Persze nyilván nem véletlenül népszerűek ezek a játékok, de ettől még kicsit izzadságszagúnak érződik a dolog, hasonlóan ahhoz, amikor a kedvenc animéiről tweetelt, és a lista úgy nézett ki, mintha egy online toplistáról másolta volna ki a címeket, hogy minél menőbbnek tűnjön. Vagy amikor 2018-ban kiírta, hogy küldjenek neki dank meméket, amelyek alapvetően bizarr és értelmetlen, ironikus, többrétegű poénok, amiknek az a lényege, hogy minél kevesebben értsék őket. Tehát természetüknél fogva nem egy százmillió követővel bíró milliárdos Twitter-folyamában fognak feltűnni. És hát nem is tűntek fel, a színvonal megmaradt valahol Tibi atya magasságában.

Musk láthatóan nagy energiákat fektet abba, hogy próbáljon a techvilág első számú, 50 felett is fiatalos rocksztárja lenni, amolyan valódi Vasember, aki nemcsak embert küld a Marsra, autókat lő ki az űrbe, műholdakról szórja a netet mindenkinek, csipeket ültet az emberek agyába és alagutakkal forradalmasítja a közlekedést, de emellett mindenre van egy vicces kiszólása is. A Twittere viszont inkább olyan, mintha egy robotot rászabadítottak volna a Reddit főoldalára, hogy a legnépszerűbb kifejezésekből pakoljon össze sejtelmes posztokat. Ezt a párhuzamot erősíti az is, hogy miközben Musk saját magát láthatóan óriási mémszakértőnek tartja, és nagy kedvelője a formátumnak, az általa megosztott tartalom 99 százalékát úgymond közbeszerzi az internetről, a forrást pedig általában lehagyja a képekről.

Ezen persze nem sok értelme van vergődni, de az azért érdekes, hogy a milliárdos rendszeresen megsértődik, ha valaki felhívja erre a figyelmet. A Hard Drive nevű szatirikus oldallal például többször keveredett szócsatába Musk, de nyúlt már videójátékos fanartot is, aztán arról dühöngött egy sort, hogy a forrásmegjelölés tönkreteszi a digitális művészetet, és egyébként is, pár másodperc alatt bárki meg tudja találni az alkotót, ha nagyon akarja. Végül megsértődött, kiírta, hogy törli a Twitter-fiókját, átnevezte magát Daddy DotComra, a profilképét pedig megváltoztatta egy fekete képre,

Bármilyen szürreális, ilyesmikkel tölti a szabadidejét a világ leggazdagabb embere, akinek mellesleg az a célkitűzése, hogy az emberiséget a szebb jövőbe vezesse.

A helyzet csak még bizarrabb lesz, amikor más közszereplők is reagálnak a tweetjeire. Ékes példája ennek az, hogy amikor kiírta Twitterre, hogy „Sus man”. (A sus eredetileg egy utalás az Among Us videójátékra, ami aztán önálló életre kelt, olyan torzszülött variációkkal, mint a Sus Jerma vagy ez a remek videó). Erre A. J. Delgado, a 2016-os Trump-kampány egyik főtanácsadója azzal kontrázott rá, hogy akkurátusan megmagyarázta, hogy a sus azt jelenti, suspicious (vagyis gyanús), majd ezt még jobban megmagyarázta azzal, hogy „Elon utcai szlengben beszél”.

A konzervatív véleményvezérek és politikusok egyébként nem most tűntek fel Musk körül, már korábban a kegyükbe fogadták, leginkább azért, mert már a Twitter megvásárlásának bejelentése előtt is többször tett nekik tetsző kijelentéseket. A teljesség igénye nélkül: az elmúlt két évben rendszeresen kritizálta a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket, különösen a lezárásokat, támogatását fejezte ki a kötelező oltás ellen tüntető kanadai kamionosok mellett, nekiment a választott személyes névmásoknak, amikor pedig a Netflix bejelentette, hogy csökkent az előfizetői száma, woke-vírust emlegetett, ami tönkretette a platform tartalmait.

Musk sokat pedzegette a baloldali/liberális identitáspolitika általa károsnak tartott térhódítását, az igazi atombombát viszont április végén dobta le, amikor megosztott egy karikatúrát, amely szerint 2008 óta a baloldali emberekből woke, progresszív torzszülöttek lettek, a magukat mérsékeltnek vallók pedig így automatikusan közelebb kerültek a konzervatívokhoz, mint az egykori baloldaliakhoz és liberálisokhoz. Ez amellett, hogy politológiailag sem különösebben megalapozott, sokakat megbotránkoztatott, pedig ahogy azt a New York Times cikke is kiemelte, Musk politikai hovatartozását valójában eddig se nagyon lehetett megállapítani. Pláne nem úgy, ha valaki az élesen kétpólusú, szigorúan csak bal- és jobboldalban gondolkodó amerikai (vagy éppen az utóbbi bő tíz évben egyre jobban efelé közelítő magyar) rendszerben próbálja elhelyezni az ideológiáját.

A Twitterre tett ajánlat elfogadása óta jellemzően a politikai korrektség elvárásai miatt magukat véleményszabadságukban korlátozva érző „konzervatívok” ujjongtak és a „liberálisok” átkozódtak amiatt, hogy Musk megvenné a céget (Magyarországon Varga Judit igazságügy-miniszter, Toroczkai László Mi Hazánk-elnök és Orbán Balázs államtitkár is a szólásszabadság és a demokrácia ünnepeként üdvözölték), de arra igazából nem jött konkrét utalás, hogy a milliárdos valamilyen politikai ideológia alapján tervezi vezetni a platformot. Muskkal ráadásul a progresszív arcok is találhatnak kapcsolódási pontokat, elég csak a hagyományosan balos témának számító környezetvédelemre gondolni, amelyben az elektromos autóknak, így a Teslának is kiemelt szerep juthat (bár ahogy azt fentebb is írtuk, az autógyártó azért nem egyértelmű hőse ennek a sztorinak). Vagy éppen arra, amikor szakított Donald Trumppal, miután az akkori amerikai elnök kiléptette országát a párizsi klímaegyezményből.

Azért is lehet érvelni amellett, hogy Musk egyik oldal felé sem húz, mert korábban ő maga is úgy fogalmazott, hogy nem akar politikával foglalkozni, sőt egyszer konkrétan kijelentette, hogy függetlenként van regisztrálva és mérsékelt nézeteket vall. Azt is érdemes leszögezni, hogy Musk igazából sosem tesz nagyon konkrét, politikai töltetű kijelentéseket. Amikor a mondandójának vagy a cselekedeteinek közük van a politikához, az jellemzően csak eszköz ahhoz, hogy népszerűsítse magát, és/vagy javítsa az üzleti környezetet a cégei számára. Nyilván nem véletlenül kritizálta például a lezárásokat és a szakszervezeteket, hiszen ezek hátráltatták a Tesla gyárainak hatékony működését. A cég főhadiszállását sem azért tette át Texasba, mert ellenállhatatlan vonzalmat érez a konzervatív fellegvárnak számító állam iránt a hagyományosan demokrata Kaliforniával szemben, hanem mert enyhébbek voltak a koronavírus miatt bevezetett korlátozások, ami erősen érintette Musk pénztárcáját.

Alapvetően egy rakás embert már azzal a végletekig le tud nyűgözni, hogy nem olyan, mint a többi milliárdos. Magánélete alapján inkább a modern, közösségi és tömegmédiára optimalizált celebek körébe sorolható. Óriási hírnek számított például annak idején, amikor összejött a zenész Claire Boucher-val, azaz Grimesszal. A kanadai popsztár és Musk évekig együtt volt elég rendhagyó, nem kizárólagos kapcsolatban, és két közös gyerekük is született – a második már az első szakításuk után. A hírek szerint aztán ismét megpróbálták együtt, majd újra szakítottak. A pár a gyerekek fura neveivel (​​X Æ A-Xii és Exa Dark Sideræl) is a címlapokra került, nemrég pedig azt a sokkoló információt osztották meg, hogy 3-4 közös gyereket terveznek annak ellenére, hogy már nincsenek együtt. Boucher egyébként csak az első babát volt hajlandó saját maga megszülni, a másodikat béranyával hozták a világra, ami szintén elég megosztó, bár manapság gyakran alkalmazott módszer Amerikában a fiatal, szülőképes, de gazdag nők között. A Musk–Grimes-kapcsolatnak emellett is voltak fura, a média által gazdagon ismertetett epizódjai, amelyek építették a milliárdos celebstátuszát. A legemlékezetesebb valószínűleg az a sztori, amikor Azalea Banks rapper állítólag napokat várt Grimesra Musk házában, és végignézte, ahogy Musk LSD hatása alatt tweetel hülyeségeket.

A botrányhősstátusz mellett az is fontos eleme Musk imázsának, hogy 50 év fellett is mókás tud (vagy legalábbis próbál) lenni az interneten, és még abból is profitálhat, ha milliók tartják állatira kínosnak, mert végső soron a gyűlölői és a kiröhögői hangereje is a köztudatban tartja.

Nemrég például nagyot futott az a tweet, amelynek állítása szerint Musk csapata megkérdezte a Sky Ferreira nevű énekesnőtől, hogy akar-e randizni Muskkal az idei Met-gálán, de Ferreira lepattintotta a milliárdost. Ez persze vicc volt, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy Muskot akkor is lúzer kockaként állította be mindenki, amikor 2018-ban összejött Grimesszal. Végül nagyobb lapok is felkapták a dolgot, így a milliárdos, sőt az anyja is külön cáfolta az „értesülést”. Vagy ott van aJoe Rogan podcastjában füvezős sztori is; ezen a ponton csak az nem látta erről a fotót, aki direkt nem akarta, évekig volt internetszerte népszerű reakció nagyjából bármire az ebből kivágott kép.

Persze azt hozzá kell tenni, hogy mindez nem mindig válik Musk előnyére, a milliárdos már a Twitter-saga előtt is sokszor megütötte a bokáját a posztjai miatt, olykor nem is kicsit. A füvezés után maga is beismerte, hogy „nem volt bölcs dolog” betépnie Rogannel – nyilván, mert a Tesla-részvények elkezdtek meredeken esni emiatt, a SpaceX-szel együttműködő NASA pedig ötmillió dollárt költött egy vizsgálatra, hogy garantálja, a cég alkalmazottai nem használnak illegális szereket. Az igazán nagy botrány viszont az volt, amikor 2018 augusztusában Musk a Twitteren nyilvánosan bejelentette (újra csak viccből, illetve hát ki tudja), hogy azt tervezi, kivezeti a Teslát a tőzsdéről 420 dolláros árfolyamon, és azt is hozzátette, hogy már megvan erre a fedezete.

A tweet nyomán a cég részvényei elkezdtek drágulni, a funding secured (biztosított finanszírozás) pedig instant klasszikus mém lett. Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) vezetője már másnap felhívta a figyelmet arra, hogy ha Musk valótlanságot állított, súlyos büntetésre számíthat illegális tőzsdei manipuláció miatt. Ebben igaza is lett: az SEC pert indított csalás és a befektetők félrevezetésének vádjával. Musk indokolatlannak nevezte a dolgot, de végül belement egy 20 millió dolláros bírság kifizetésébe, illetve abba is, hogy lemond az elnöki tisztségéről és három évig nem is indul újra érte, valamint, ezentúl előzetesen lecsekkoltat minden nyilvános közleményt a cég ügyvédeivel. Ebből a megállapodásból aztán nemrég megpróbált kibújni, de nem járt sikerrel.

Ugyanezen a nyáron szaladt bele egy másik botrányba is, amikor mentőkapszulát gyártott a víz alatti barlangban ragadt thaiföldi focicsapat kimentéséhez. Ezt a mentéshez végül nem használták fel, Muskot pedig sokan kritizálták, hogy valójában nem is csinált semmit, csak nagyot mondott és le akarta aratni a babérokat. Egy, a mentésben részt vevő brit búvár, Vern Unsworth egyenesen azt mondta, hogy ez az egész csak egy PR-trükk, hozzátéve, hogy a kapszula sosem működne – mire Musk nemes egyszerűséggel lepedofilozta őt. Később aztán bocsánatot kért, de azért egyszer még odaszúrt Unsworthnek, utalva arra, hogy a férfi valószínűleg azért nem perelte be, mert van valami titkolnivalója. Végül mégis indult per az ügyben, de az esküdtszék nem találta bűnösnek Muskot, aki többek közt azzal érvelt, hogy a pedo guy igazából nem is azt jelenti, hogy pedofil, ezzel csak egy hátborzongató öreg fószernek nevezte Unsworthöt.

Végezetül pedig azt is érdemes megemlíteni, hogy idén sem a Twitter-sztori volt az egyetlen furcsa ügye Musknak: májusban a SpaceX egyik légiutas-kísérője vádolta meg szexuális zaklatással. A nő azt állította, hogy a milliárdos egy masszázs alatt „kért tőle többet”, amiért egy lovat ajánlott cserébe (!), és a péniszét is megmutatta neki. A SpaceX 250 ezer dollárt (több mint 90 millió forintot) fizetett neki a hallgatásért cserébe. Musk természetesen tagadta a vádakat, és politikai támadásról írt, a SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell pedig egy céges emailben állt ki mellette.

Most tehát ott tartunk, hogy Musk vagy megveszi a Twittert, vagy nem; vagy egy nagy lufi a Tesla, vagy nem; a világ leggazdagabb emberének rajongói és gyűlölői pedig egyaránt többen vannak, mint valaha. Abban mindenesetre valószínűleg már most maradandót alkotott, hogy egyszerre tartják a 21. század legnagyobb látnokának és legócskább trolljának. Elnézve a viselkedését, csak abban lehetünk biztosak, hogy ennél csendesebb a jövőben sem lesz.