Dollármilliárdokat keres Donald Trump a kriptóból, amit saját törvényei is elősegítenek

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Kedden nyilvánosságra hozták Donald Trump vagyonnyilatkozatát, ebből kiderült, hogy az USA elnöke tavaly több mint 1,4 milliárd dollár bevételre tett szert családja kriptovalutás vállalkozásaiból, írja a Reuters. A lap szerint ez jól mutatja, hogy az elnök jövedelmének jelentős része ma már olyan digitális eszközökből származik, amelyek értékére a saját rendelkezései és törvényei is kedvezően hatottak.

A 2025-ös éves pénzügyi beszámoló szerint Trump érdekeltségei közel 800 millió dollárnyi bevételt kaptak a World Liberty Financial nevű kriptovalutás vállalkozásból, amit fiaival közösen alapított. Ebből több mint 520 millió dollár kriptotokenek értékesítéséből, több mint 250 millió dollár pedig a vállalkozásban lévő tulajdonrészek eladásából származott. A bevétel nem mind Trumpé, azon a családtagjaival osztozik.

A vagyonnyilatkozatból az is kiderült, hogy az elnök további 635 millió dollár bevételre tett szert a nevét viselő mémcoinok értékesítéséből.

Az adatok jól mutatják, hogy a kriptovaluták jelentősen átalakították az elnök vagyoni helyzetét. Míg egy évvel korábbi vagyonnyilatkozatában Trump a World Liberty Financial tokeneladásaiból 57,35 millió dolláros bevételt vallott be, addig ez az összeg az idei beszámolóban csaknem kilencszeresére emelkedett.

Hivatalba lépését követően Trump több olyan intézkedést is kezdeményezett, amelyet a kriptoipar kedvezően fogadott. Ezek közé tartozik például a stabilcoinok szövetségi szabályozásának kialakítása, valamint az is, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) visszafogta a kriptoszektort érintő hatósági fellépéseket.

Érdekesség még a vagyonnyilatkozatból, hogy Trump több mint 80 millió dolláros bevételre tett szert különböző médiumokkal kötött peren kívüli megállapodásokból, valamint 52 millió dollárt keresett azzal, hogy a cége külföldi ingatlanfejlesztőknek licencelte a nevét. Az elnök 15 százalékos bevételnövekedést jelentett a golf- és üdülőlétesítményeinél, amik összesen valamivel több mint 500 millió dollárt hoztak neki. A floridai Mar-a-Lago bevétele például 77 millió dollárra emelkedett a 2024-es 50 millió dollárról.

A Fehér Ház szóvivője, Anna Kelly szerint nincs összeférhetetlenség a kriptobevétel és Trump intézkedései között, szerinte az elnök végrehajtói intézkedéseivel az Egyesült Államokat a világ kriptoközpontjává tette.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!