Soha nem látott esést produkáltak a Tesla részvényei a Trump–Musk háború hírére

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Mintegy 14 százalékkal csökkent egy nap alatt a Tesla részvényeinek értéke, miután Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan felvetette, hogy megszünteti Elon Musk cégeinek kormányzati szerződéseit, írja a Financial Times. A Tesla tőzsdei kapitalizációja 153 milliárd dollárral (53 billió forinttal) csökkent, ami rekordnak számít, miközben Trump a Truth Socialön azt írta, hogy az egyik legegyszerűbb módja a költségvetési kiadások csökkentésének „Musk állami támogatásainak” felszámolása lenne.

A Tesla villanyautó márka részvényárfolyama már az év eleje óta gyengélkedik, és a mostani eséssel elérte a 25 százalékos mínuszt. Az esés dél körül kezdődött, amikor Trump és Musk nyilvánosan sértegetni kezdték egymást, ami a befektetők körében pánikhangulatot váltott ki. Az autógyártót övező káosz nemcsak a politikai csatározásra vezethető vissza, hanem Musk kormányzati szerepvállalásának következményeire is.

A milliárdos május végén lemondott a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetői pozíciójáról, miután cégeit egyre több kritika érte. Eközben űripari érdekeltségei, köztük a SpaceX és a Starlink pozitív tőzsdei kereskedési napot zártak, és a velük rivális kommunikációs cégek részvényeinek értéke is jelentős mértékben emelkedett.

Elemzők szerint a Tesla mélyrepülése példátlan az autóiparban. A JPMorgan stratégái már márciusban figyelmeztettek: „nehéz hasonló példát találni, amikor egy globális autómárka ilyen gyorsan veszíti el piaci értékét”. Musk európai politikai beavatkozásai, köztük szélsőjobboldali pártokhoz fűződő nyilvános szimpátiája szintén negatívan hatott a Tesla eladásaira a kontinensen.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!