Bepereli a Twitter Elon Muskot, amiért elállt a közösségi oldal megvásárlásától

2022. július 13. – 00:10

Másolás

Vágólapra másolva

Bepereli Elon Musk üzletembert a Twitter, amiért elállt attól, hogy megvásárolja a közösségi médiumot – írja a BBC.

Ahogy arról beszámoltunk, a dollármilliárdos szombaton visszalépett a közösségi platform megvásárlására kötött 44 milliárd dolláros megállapodástól, arra hivatkozva, hogy a vállalat nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit.

A Twitter most arra kéri a delaware-i bíróságot, hogy kötelezze a világ leggazdagabb emberét az üzlet megkötésére, Twitter-részvényenként 54,20 dollárért. A periratban hosszú listát írtak arról, hogy Musk hány pontban sértette meg a korábban kötött megállapodást. A Twitter elnöke, Bret Taylor az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy „elszámoltatják” Muskot.

A Twitter már korábban jelezte, hogy megbízott egy ügyvédi irodát, és hogy perelheti Muskot. A milliárdos erre a hírre akkor egy mémmel reagált - a Twitteren.

Musk visszalépése nem volt előzménynélküli, május közepén ugyanis átmenetileg már felfüggesztette a Twitter megvásárlását a cég negyedéves jelentése miatt. Bár Musknak elvileg egymilliárd dolláros fájdalomdíjat kell fizetnie a Twitternek, ha eláll az üzlettől, Musk azzal érvel, hogy olyan körülmények léptek fel, ami miatt nem tartozik semmivel a cégnek.

A Twitter árfolyama azóta több mint 8 százalékot zuhant, és részvényenként több mint 50 dolláros csúcsról esett vissza.

A Twitter felvásárlásának hátterét bemutató cikkünket itt találja, az Elon Muskról készült portrénkat pedig itt.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!