Dragomán György segít újra felfedezni a gyermeki derűt a főzésben
2022. december 13. – 06:10
Megjelent Dragomán György második szakácskönyve, az Adjuk meg a módját!, amely a Főzőskönyvhöz hasonló hangnemben és szerkezettel beszélget velünk főzésről, alapanyagokról, konyhai eszközökről. Kedvet csinál kiégett, rutinból főzőknek, inspirálja, továbblendíti a hobbiszakácsokat, sőt a tűzhelyhez csábíthat főzni nem tudó haspókokat is. Nem talál föl semmi újat, csak azt segít megtalálni, amit sokan elvesztettünk: a mindennapi rutinokban felfedezhető gyermeki derűt.
Lehetne kezdeni azzal a sirámmal Dragomán György gasztronómiai tevékenységének méltatását, hogy lám, ma már senki sem olvas, és egy világhírű, zseniális írónak rántott csirkén keresztül kell eljutnia az emberekhez. Nyilván ez is a történet része lehet, de mivel az író derűs alaptermészetével lenne ellenkező minden ilyen jellegű sóhajtozás, ezt most ki is hagynánk. Ettől még persze igaz: sok remek írónk van, de kevés képes rá, kevés akar igazán eljutni a tömegekhez.
Dragománt sem segíti senki ebben hátulról, nem azért ismertebb a neve sokakénál, mert pénzzel támogatják vagy a tévében táncol, hanem mert egy szép napon úgy döntött, szóba áll velünk. Megtehette volna, hogy a könyveiből készült fordításokat, filmeket, színdarabokat, szakmai elismeréseket számolgatja, de ő inkább úgy döntött, megpróbálja minél több emberhez eljuttatni a szövegeit, ehhez pedig keres egy csatornát. Ez egy szimpla rántotthús-recepttel kezdődött, amit a Facebook-oldalán osztott meg, majd sok további gasztronómiai poszttal és egy sikeres Főzőskönyvvel folytatódott. Ennek második része jelent meg nemrég.
A siker elképesztő volt, futótűzként terjedt a főző író híre, módszerei és kacagtató gondolatmenetei a hagymavágásról (A második kötetben a krumplipucolásról) és egyéb konyhai kalandokról. Dragomán nem oszt meg vadiúj étel kreálmányokat, nem talál fel vadiúj módszereket (de kipróbálja a legfurcsább technikákat is), nem hirdeti magát szakácsnak, nem árulja el a tökéletes ételek titkát. Egyszerűen főz, és közben beszélget velünk, ebben a természetességben, hétköznapiságban és főleg közvetlenségben rejlik a sikere, meg persze abban, hogy mindezt képes pózmentesen csinálni. Írásai tehát nem elsősorban receptek, bár persze főzni is lehet velük, méghozzá jókat, de elsősorban arra szolgálnak, hogy kedvvel menjünk ki a konyhába, és élvezzük az ételek átalakulásának folyamatát.
Az író gasztroírásainak trükkje az is, hogy fogott két gasztronómiai írásmódszert, és keresztezte őket. Az egyik a Váncsa István által megteremtett irodalmi szakácskönyv műfaja (több váncsai áthallást is fel lehet fedezni az írásokban), a másik a kétezres években divatos, mostanra elhalványult gasztroblog stílusának divatja. Tökéletes hibridet készített a kettőből: a receptek olvasását élvezetessé teszik a kapcsolódó gondolatfolyamok és történetek, vagy az, hogy beavat a közölt módszer felfedezésének folyamatába. Közben persze ismeretet is terjeszt, amikor tudományosan közelít meg egy-egy módszert, de mindig megmarad a baráti beszélgetés hangnemében, így sosem tűnik megmondónak.
A mindennapi konyhai rutin mára sokaknak totál idegen dolog, sosem főztek, elkezdeni nem merik. Másoknak pedig kötelesség és nyűg, hogy mindennap össze kell rakni egy tál meleg ételt. Mindkét esetben nehéz rácsodálkozni a cékla gyönyörű színére, elmélkedni a gombamosás és -pucolás problémáin, örülni a sült csirkének, hiszen az azt jelenti, együtt van mindenki. Azt mondják, az irodalom legfőbb forrása a fájdalom, a boldogtalanság és a kín, alig vannak boldog szövegek a világban. Dragomán gasztroírásai arra képesek, amire mások alig: megírja a gyermeki rácsodálkozást és derűt, az örömöt, abból sem az eget rengetőt, hanem a hétköznapit, amiből van mindenkinek, aki elég nyitott rá, hogy észrevegye.
Naponta olvasunk olyan cikkeket, életmódtanácsokat, amelyek a rohanó, túlingerelt világban arra buzdítanak, hogy lassuljunk le, próbáljunk meg gyerekszemmel újra rácsodálkozni az élet apró örömeire, megélni a pillanatot. Ezek általában elcsépeltek és hatástalanok, elolvassuk, és éppúgy stresszelünk, rohanunk tovább. Túl komplex üzenetek ezek ahhoz, hogy direkt módon célba érjenek. Ha viszont fogjuk magunkat, és krumplihámozás közben felidézzük az író végtelennek tűnő eszmefuttatását, máris örömtelivé válik a szertartás, ami máskülönben egy igen kellemetlen konyhai nyűg.
Az Adjuk meg a módját! a Főzőskönyv folytatása, szerkezete ugyanolyan, vannak benne egyszerűbb receptek és novellák, konyhatechnikai tanácsok és eszközökről szóló elmélkedések. Remek egyensúlyban vannak az egyszerű és a bonyolultabb ételek, a kenyérfélék, levesek, húsos, zöldséges fogások, tészták és desszertek, mert tényleg mindenki talál benne valami ötletet kezdőtől haladóig. Ügyes egyensúlyt talál a különleges és az egyszerű között, a legtöbb recepthez nem kellenek speckó fűszerkeverékek, csak egyetlen boltban kapható alapanyagok után kutatni, főleg olcsó és elérhető alapanyagokat alkalmaz. Ahol pedig nem, ott ügyesen kibújik a magyarázkodás terhe alól a szenvedélyes házi szakács megszállottságával, aki nem bír fagyigép és házi malom nélkül élni.
Dragomán szakácskönyvei valóban nem azok, amelyek felcsapása után azonnal húszperces vacsorákat dobhatunk össze a családnak, hiszen éppen az étkezés és a főzés szertartásának élvezetére buzdít. Úgy kell őket használni, hogy este, félálomban olvasgatunk a hagymalevesről meg a gravlaxról, elképzeljük, hogy valamikor megfőzzük, és onnantól a főzés maga már gyakran valóban gyors dolog. A lényeg, ahogy írja is, nem maga a főzés, hanem az, hogy főzésről álmodozzunk, közben pedig folyamatosan kapuk nyílnak egy ételből sok másikra, fokhagymás-petrezselymes gombafejekből egy ponton lehetett volna akár leves is, a sült céklából pedig saláta vagy krémleves.
Kezdőket simán kicsábíthat a konyhába néhány olvasásélmény hatására, középhaladóknak jó tippeket ad (Miért nem pároltam még soha a gombafejeket egészben? Sokkal jobb így! A cékla, répa, narancs remek trió salátában, miért ne lenne jó levesben?), kiégett haladókban újra lángra lobbanthatja a főzési kedvet, vagy simán csak megkívánhatják a hagymalevest, amit már rég nem készítettek. Amellett, hogy néha olyan, mintha ugyanazokról a témákról gondolkodnánk, mivel mindent ezzel a kisfiús örömmel fedez fel, írhat a vajas kenyérről vagy bármi olyasmiről, amit már ezerszer főztem, mindig új étellé változik, miután ő írt róla.
Dragomán György: Főzőskönyv. Írások főzésről és evésről. Magvető Könyvkiadó, 2020
Dragomán György: Adjuk meg a módját! Magvető Könyvkiadó, 2022
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!