Elképesztő panorámák, a szőrösen lángoló Nap és az Androméda magja láthatók az év asztrofotóin

Bár a fényszennyezés miatt a nagyvárosokban a Holdon kívül nem nagyon láthatunk mást az éjszakai égen, szerencsére még mindig vannak helyek a Földön, ahol csillagokkal teli égbolt tárul a bámészkodók fölé.

A Greenwichi Királyi Obszervatórium éves pályázatán több kategóriában is díjazzák a fotósokat, akik időt, energiát és sok esetben rengeteg pénzt nem sajnálva megörökítik a közeli és a távoli űr leglátványosabb elemeit. Az alábbiakban a pályázat legjobb képeiből válogattunk, a felvételeket a szerzők képaláírásaival mutatjuk be.

Galaxisok

Ahogy 2023-ban, úgy idén is a Galaxisok kategória nyertese vitte el az összesítésben is legjobbnak ítélt pályaműért járó díjat. Liang Vej-tang, Jang Csi és Jü Csu-hung Androméda-mag című képe az Androméda-galaxis magját ábrázolja, elképesztő részletességgel. A fotót egy hosszú fókusztávolságú távcsővel lőtték, összesen 38 órányi expozícióval, kihasználva a nerpiói AstroCamp Obszervatórium adottságait.

„Nem mutat meg mindent – ez a fénykép egyik legnagyobb erénye. Az Androméda-galaxist olyan sok különböző módon, olyan sokszor fényképezték már le, hogy nehéz elképzelni, hogy egy új kép hozzáadhatna ahhoz, amit eddig láttunk. De ez pont így tesz, különlegesen dinamikus kompozícióval és példátlan részletességgel, ami nem fedi el a teljes képet”

– mondta Francsics László asztrofotós, a pályázat egyik bírája.

Egy magyar csapat (Tóth Bence, Feltóti Péter és Kecskés Bertalan) is elindult a Galaxisok kategóriában, és a zsűri külön kiemelte az M33 Triangulum-galaxist új perspektívából ábrázoló képüket, ami a Tűzijáték nevet kapta. Az M31-gyel való árapály-kölcsönhatás miatt az M33-ban jelentős csillagkeltetési tevékenység folyik, ami látványos emissziós ködök struktúráját eredményezi.

Sarki fények

Az új-zélandi Kavan Chay a G5-ös, azaz legnagyobb erősségű májusi geomágneses vihar közben készítette Fénykorona című képét, amivel megnyerte a sarki fényes kategóriát. A fotós azt mondta, hogy a vihar közben olyan pirosakat látott, amilyeneket korábban még soha.

Holdunk

Amikor a Hold fénye a horizonton áthalad a Föld légkörének egy sűrűbb részén, akkor megtörik, mint a fénynyalábok egy prizmán áthaladva. Ez a légköri refrakció, és az olasz Marcella Giulia Pace ezt kapta le sikeresen A refrakció nyoma című képén, amivel megnyerte a Holdunk nevű kategóriát.

A Hold vörösségét egy másik különleges jelenség, a Rayleigh-szórás okozza, ami akkor jelentkezik, amikor a fény a hullámhosszánál sokkal kisebb részecskéken, például gázmolekulákon szóródik, így a hosszabb hullámhosszú fények, leginkább a vörös jut el a szemünkig. Ugyanez a jelenség áll a lenyugvó nap vörössége mögött is.

Napunk

A Nap legfotogénebb része valószínűleg a kromoszféra, ami a fotoszféra és a napkorona alatt található. A Nap örvénylő mágneses mezői folyamatosan mozgatják a hidrogén- és héliumplazmát, amiből áll, ezért nem napról napra, hanem másodpercről másodpercre változik – így talán nem csoda, hogy az asztrofotósok kedvelt célpontja. A kategória nyertese idén az amerikai James Sinclair lett A Nap kromoszférájának aktív régiói című képével.

2024. november 7-én óriási napkitörés történt, egy 500 ezer kilométeres nyaláb vált ki a Napból. A kínai Csu Peng-fej sikeresen lefotózta a nagyjából egyórás jelenséget, aminek az 500 ezer kilométeres napkitörés címet adta, és a zsűri külön kiemelte a képét. A kitörést több mint húsz adatkupacból rakta össze, hogy a teljes napkitörés egy képen látszódjon.

Emberek és az űr

A brit Tom Williams azt akarta lefényképezni, ahogy a Nemzetközi Űrállomás áthalad a Hold előtt, de az állomás végül csak nagyon közel haladt el az égitest mellett – így lett a kép címe Az ISS elhalad a Hold mellett. Az eredmény így is elég drámai volt ahhoz, hogy megnyerje a kategóriát, hiszen még a háttérben világító Nap is bearanyozta az állomás napelemeit. Még a fehér hűtőbordák is jól láthatóak, igaz, azokat a Földről visszaverődő fény világította meg, nem a napsugarak.

Jankuang Csang épp egy rutin time-lapse képen dolgozott, amin a kromoszférát akarta megörökíteni, amikor egy repülő áthaladt a lencséje előtt. Azonnali és örök című képével megérdemelt egy kiemelést a kategóriában.

Bolygók, üstökösök és aszteroidák

A 12P/Pons−Brooks üstökös hevesen reagált a jelenlegi szoláris maximum miatti erősebb napszelekre, így a csóvája és az üstökös magjában található gázfelhő látványos, dinamikus fényekben tündökölt. Az amerikai Dan Bartlett ezt a 12P/Pons−Brooks üstökös utolsó meghajlása című képén örökítette meg, amivel megnyerte a kategóriát.

A portugál André Vilhena A háború istene találkozik egy méhkassal című képét külön kiemelte a zsűri. A képen az látható, ahogy a retrográd, azaz látszatra hátrafelé haladó Mars elhúzott az M44 Méhkas csillaghalmaz előtt. A fotóhoz ötnaponta készült képeket helyezett egymásra, hogy látható legyen a Mars útja. A bolygó valójában nem hátrafelé haladt, csak azért tűnik úgy, mert a Föld és a Mars különböző sebességgel mozognak. Ezt az optikai illúziót hamar felismerték az emberek, és az ókori görögök ezért nevezhettek el égitesteket vándornak, planétésznek.

Égi képek

Ez a legnagyobb panoráma, amit az új-zélandi Tom Rae valaha fotózott. Mivel 62 képből rakta össze, A hegygerinc című kategórianyertes kép teljes felbontásban összesen több mint egymilliárd pixelből áll. A képen egyszerre látható két jeges ikerfolyó, a Tejút magja és a Dél Keresztje csillagkép, valamint más híres csillagok.

Csillagok és nebulák

Az M13, azaz a Herkules csillaghalmaz az egyik legismertebb, legtöbbet kutatott gömbhalmaz az északi égbolton. Edmond Halley 1714-ben fedezte fel, és a Herkules csillagképben található, tőlünk nagyjából 22 ezer fényévnyire. Olyan fényes, hogy ha kellően sötét van, akár szabad szemmel is látható és távcsővel vagy teleszkóppal vizsgálható. Egy német csapat (Julian Zoller, Jan Beckmann, Lukas Eisert, Wolfgang Humme) célja az volt, hogy az M13: A népszerű halmaz ultramély expozíciója című kategórianyertes képével a lehető legmélyebben belefotózzon a halmazba, amiben így fluxusködöket is találtak.

Az egész halmaz körülbelül 145 fényév széles, és több százezer csillaggal van tele. Vannak, amik 0,05 fényévre találhatók egymástól, ami nagyjából az egytizede annak a távolságnak, ami a Nap és a hozzá legközelebbi csillag között van. Bár sokan fényképezik az M13-at, viszonylag ritkák azok a képek, amikkel ilyen mélyre bebámulhatunk, miközben az oldalt és a háttérben lévő galaxisok is jól láthatóak.

A kategória második helyét a kínai Csin Ce-hsziung Csillagok fátyla című képe kapta meg. A képen az NGC 6960, azaz a Fátyol-köd látható.

A legjobb újoncnak járó Sir Patrick Moore-díj

A kínai Kung Jü-zsuj és Zsuan Hszi-csen Találkozás fényéveken át című díjnyertes képe azt a pillanatot kapta el, amikor a Perseidák meteorrajból kilövell egy lángcsóva, ami olyan, mintha eltalálná az Androméda-galaxist.

A fotósok eredeti terve csak az volt, hogy közeli képeket lőjenek a galaxisról, de mikor másnap kimentek a fényképezőért, látták, hogy milyen véletlen ajándékot kaptak.

ZWO Év fiatal asztrofotósa

Az olasz Daniele Borsari Az Orion, a Lófej és a Láng H-alfa hullámhosszon című, kategóriagyőztes fényképét H-alfa szűrővel készítette, hogy a monokróm kép kiemelje a csillagköd emisszióját. A Lófej-köd bal alul látható, egy sötét felhő, ami kitakarja az IC 434 csillagköd emissziójának fényét, emiatt egy lófej alakja rajzolódik ki. Egy kicsit balrább látható az NGC 2024, azaz a Láng-köd, amit az IRS2 nevű csillag világít meg. Mivel a csillagot por és gázok takarják, szabad szemmel nem látható. A jobb felső sarokban látható a híres Orion-köd.

Annie Maunder nyílt kategória

A nyílt kategória nyertese, a brit Leonardo Di Maggio Negyedik dimenzió című képéhez a James Webb űrtávcső adatait ollózta össze a saját fényképével egy meteorit belsejéről. Az űrtávcsőtől gravitációs lencsehatásos adatokat kért ki, ami egy olyan technika, amivel óriási, előtérben lévő objektumokon keresztül meghajlítják a fényt, ezzel felnagyítva távoli galaxisokat.

Néhány, meteoritokban található ötvözet csak rendkívül lassan, évmilliók alatt hűl le, ami miatt különleges alakzatok jelennek meg a meteoritban. A képen látható geometriai minta egészen olyan, mint egy doboz vagy épület szélei. Ha bizonyos, az űrtávcső által készített képeket megfelelően dolgoznak fel, akkor hasonló látványt lehet elérni. A két képet összerakva szürreális, dinamikus, sci-fi-szerű minta rajzolódik ki.