Ha Orbán Viktor nem lenne, nem lenne már punk sem

„A punkot definiálni kurvára nem punk dolog. Nem kellenek definíciók, örülünk, hogy élünk”

– a nyolcvanas években virágkorát élte a magyar punk szubkultúra: mára már kevésbé találkozni vele, sőt „fentről” nézve úgy is tűnhet, mintha kikoptak volna a társadalomból. Idén ennek ellenére a Fishing on Orfű után egy héttel punkok lepték el az orfűi kempinget, hogy megrendezzék az első orfűi punkfesztivált, a Toxic Weekendet. Felléptek régi és új klasszikusok, megjelent a CPG, a Hétköznapi Csalódások és az Exploited is. A kicsit az idén elmaradt Rockmaratont is pótló Toxic Weekenden tarajos punkok, szegecses mellények és fellógatott szexbabák között jártunk utána, hogy mit jelent 2022-ben a punk: mint kiderült, főként a nyolcvanas évek nosztalgiáját, könnyed pogózásokat és közös mocskosfideszezést a színpad előtt.

Nagyjából ezren jöttek el a háromnapos punkfesztiválra, aminek csúcsnapját a szombat jelentette a Hétköznapi csalódásokkal és az Exploiteddel. Mint a szervezők elmondták, az a számításuk is bejött, hogy 30-50 év lesz főként az átlagéletkor az eseményen. A helyszínválasztás, Orfű szocialista korokat idéző kempingje elsőre furcsának tűnhet egy punkfesztiválhoz, de Horváth László, az egyik szervező elmondta, hogy pénzügyi szempontból is praktikus volt a kemping, hiszen a Fishing után így csak vissza kellett fejleszteni a struktúrát. „Ha a helyszín egy jóval nagyobb fesztiválnak jó, akkor egy kisebbnek végképp” – tette hozzá. Horváth, aki egyébként a Prosectura és a Hétköznapi Csalódások menedzsere is, elmondta, hogy a

„körülmények kényszerítettek minket a Toxic Weekendre, hogy csináljunk magunknak is lehetőséget. A punknak kevés a lehetősége fesztiválokon, pedig igény, az lenne rá.”

A Toxic Weekend egyébként a lehetőségek pontján is találkozott kicsit a Fishinggel: mint Horváth mesélte, korábban pont a Fishing volt nagyjából az egyetlen fesztivál, ami terepet adott a punk fellépőknek is.

Az 1980-as évek punkfesztiváljairól a korabeli újságok olyanokat írtak, mint hogy „egy elhajított sörösüveg majdnem megvakított egy lányt a Soho-beli 100 Club kétnapos punk fesztiválján (...) a punk dalok lényegében nem szóltak másról, mint a tömegkommunikációt is betöltő válsághangulatról”. Az Interpress Magyarország úgy fogalmazott az akkor induló punkmozgalomról: „Az Elátkozottak nevű banda az egyik fellépésénél szétverte saját erősítő berendezését. Egy punk fesztiválon a zenekar és a hallgatóság palackokkal támadt egymásra.”

Ehhez képest 2022 punkjai már jóval szelídebbek. Ahogy beléptünk, az elsőként odaérő fesztiválozók már az „Utolsó pizzaszelet” című számra pogóztak. Persze vannak a mai punkok között is reggel 11-kor vbk-t rendelők, felbukkannak a kannás borok, előfordulnak cigarettakunyerálások, de a sztereotipikus punkság már eltűnt. Jól leírja a punk és punk közötti elmosódást, hogy míg a közönség egy szűk magja üvöltő részegségben verte le egymás veséjét az első pár sorban, addig még egy Agnostic Fronton is állt vagy csak bólogatott a közönség jelentős része. Orfűi szállásadónk is érezte a punk változását, ő úgy fogalmazott:

„Azt hittem, jönnek ezek a durva fiatalok majd a szegecses dolgaikkal, erre hát ki gondolta volna, hogy a punkok a világ legkedvesebb emberei?”

„Inni vagyunk itt, hát mi másért?” – az emberek, ahogyan minden fesztiválon, főként azért jöttek a Toxic Weekendre, hogy berúgjanak és zenét hallgassanak. A Prosectura, a Picsa és az Exploited vonzotta legjobban a közösnéget, illetve az, hogy – amint ők fogalmaztak – abban bíztak, hogy „végre egy rendes fesztiválra jöhetnek el”. Az egyik helyben velünk összefutó társaság azt fejtegette, hogy „minden más fesztivál már elkurvult, olyanok, mint a bálok”. Sőt: a Sziget nemzetközivé alakulása például határozottan bántotta az embereket, hatalmas taps is fogadta a Prosectura felkiáltását, miszerint:

„A Szigetre ne menjetek, vagy ha már elmentek, szarjatok bele mindenki sátrába!”.

A punk szubkultúra identitásának alapja a lázadás. Az mindenkinél más, hogy mi ellen: van, aki „csak úgy a semmi ellen”, hiszen „a punk lényege, hogy legyen polgárpukkasztás, és kész”. Az egyik fesztiválozó úgy fogalmazta meg a punk lényegét, hogy „ha átlagember vagy, bemész a csirkegyárba, hazamész, tévézel, aztán felveszed a szép ruhádat, és elmész a bálba.

Mi a bál ellen lázadunk”.

Persze voltak olyanok is, akik szerint a punkságról egy újságnak „maximum azt kell megírnia, hogy mindenkinek a kurva anyját”. A punkságban a fesztiválozók szerint a legfontosabb a rendszerek elleni lázadás, a miniszterelnöknek ráadásul kifejezetten hálásak is azért, hogy összetartja a közösségüket.

„Ha Orbán Viktor nem lenne, nem lenne már punk sem. Jó, hogy van a Fidesz, mert van kit kurvaanyázni. Egy Karácsonnyal mégis mit tudnánk kezdeni?”

– fejtegették.

„Van egy olyan mondás, hogy a punkot definiálni nem annyira punk. Az a lényeg, hogy ösztönszerűen csináld, amiről szó van, nem definíciót kell keresni” – a Lopunk zenekarral arról beszélgettünk, hogy a punkság igazi lényege, hogy az ember punk, és kész. A punk szubkultúra összetartását legerősebben a nyolcvanas évek, a virágkor nosztalgiafaktora fejezi ki. Az egyik fiatal punk arról beszélt, hogy „a lényeg, hogy élünk, és hogy látják, hogy punkok még léteznek”. A Tizedes és a többiek nevű punkzenekar frontembere, Tizedes szerint ha a nyolcvanas években nincsenek az akkori punkok, ma nem is lenne punk szubkultúra Magyarországon. Eközben viszont „teljesen mások a mai fiatalok, nem az a generáció, puhapöcsűek, nincs bennük lázadás. Mi keményen nyomtuk, börtönökben ültünk, de hát ez van” – sajnálkozott.

A fiatal punkgenerációból az összes klasszikus punkzenekar szerint hiányzik már a lázadás, Ganxsta Zolee úgy fogalmazott, „a spiritusz veszett el belőlük”. Mint megtudtuk, 2022-ben már inkább „plázapunkok” léteznek, akiknél az idősebb punkgeneráció szerint az számít, hogy úgy nézzenek ki, és nem az, hogy úgy is viselkedjenek, mint a punkok. Az új generáció nagy része inkább rajong és szuveníreket (például dobverőket, setlisteket) gyűjt az előadóktól, a Tubit nevezi ki kedvenc italának, mörcsöket hord, és azon szomorkodik a Toxic Weekenden, hogy „miért nincs társasjáték ezen a fesztiválon”. Emellett van egy olyan nagyobb réteg is, akik azért választják a punkot, mert a lázadásban keresik a választ a saját lelki problémáikra, mint hogy „mind köcsögök vagyunk. Biztos tudnánk mások is lenni, de nem tudunk”.

Persze maradtak azért olyan közösségek is, akiket még az idősebbek is igazi punknak tartanak: velük találkoztunk például a második napon, amikor cigit kértek tőlünk, miközben szomorkásan kannás borokat ittak azért, mert előző nap kirakták őket a fesztiválról.

„Milyen dolog egy punkfesztiválról kidobni egy punkot?”

– kérdezték egymástól és persze tőlünk. Egy másik csapat mellettük csalódottan pakolt össze, „azt hittük, nagyobb pusztítás lesz itt”.

„Én ezen a műfajon nőttem fel, Hadzsi Imre általános iskolai jóbarátom volt, ő hozta haza az NSZK-ból a punkot. Hazajött, azt mondta 1980-ban, hogy felejts el minden zenét: punk van. GBH, Exploited, Ejected van. Faterom kiment Svájcba, kérdezte, mit hozzon, felírtam neki 40 zenekart, ő pedig 40 lemezzel tért haza.

Akkor, ott lekerültem az ösvényről, egy olyan önkifejezési lehetőséget adtak, amit addig senki és semmi más. Ez volt az, amire azt mondtam, hogy ez vagyok én. Azóta csináltam százféle műfajt, de a punk indított el azon az úton, amin azóta is vagyok”

– mesélte nekünk Ganxsta Zolee a Prosectura-koncert közben, hogy mit is jelentett a nyolcvanas években, egy elnyomó rendszerben a punkzene és a punk szubkultúra. „Van, akinek például a Bon Jovi meg ezek a hősei, de ők nyilvánvalóan buzik. Nekem ezek a punkok a hőseim” – tette hozzá.

„1980-tól nyomdász voltam, ott kezdődött a punk, minden punk a nyomdában dolgozott. Utáltuk a rendszert, az összes létező politikai rendszert, akkoriban nagyon komoly dolog volt punknak lenni” – mesélte Tizedes. Az ősklasszikus szegedi punkzenekar, a CPG tagjai arról beszéltek, „olyanok voltunk akkoriban, mint a hajléktalan csövesek; szabályok és minták követése nélkül”.

A nosztalgikus visszaemlékezésekből az is kiderült, hogy az itthonra javarészt Angliából érkezett punk a virágkorában a mindent jelentette a rendszerváltás előtt élő, elnyomott társadalomnak. „Mindenki a véredet akarta akkor, ha punk voltál. De az inzultálás csak összekovácsolt minket, minél nagyobb pofonokat kaptunk, annál jobban összetartottunk” – emlékezett vissza a régi időkre a CPG. A legtöbb, a nyolcvanas éveket átélt punk szerint mára az összetartás megmaradt, de 2022 punkfesztiválján például pogó ide vagy oda, sem vér nem folyik, sem a verekedések nem hozzák vissza számukra a régi időket.

Az egyik legnagyobb fellépő a fesztiválon az Exploited volt: rájuk a már az 1990-es években is koncertekre járó fesztiválozók a zenekar 1996-os győri koncertje óta vártak. Mint mesélték, akkoriban „punkvonat” indult Győrbe Budapestről: punkok lepték el az egyik vonatot, miközben „a kalauzok az egyik fülkében bezárkózva várták az út végét. Leérve a punkok kifosztották a közérteket, a televíziósok kijöttek, megénekelték, hogy megszállták Győrt”.

A Wanted Magazin később épp ezt idézte fel az ikonikus győri koncertről: „Jelentés: A punkok sose bírtak magukkal! A legendás The Exploited első magyarországi koncertje még viszonylag zökkenőmentesen zajlott le, de a kultúrházból kiszivárgó több száz tarajos aztán leamortizálta a várost. Másnap a Híradóban a polgármester azt nyilatkozta, hogy nem is tudott a rendezvényről (a punkot persze u-val ejtette), az esetet követően pedig évekig nem rendeztek hasonló műfajú koncertet a városban.”

Ezekhez a várakozásokhoz képest azonban a régi motoros punkok sem boltkifosztást, sem mérges polgármestert nem kaptak idén: csak nosztalgiával fűtött koncertet és lágy pogózást, ami persze még így is „hatalmas koncert volt”.

A 2022-es punk érzését Ganxsta Zolee fogalmazta meg „mi az a punk?” filozofálgatásunkban:

„Hát a faszom tudja. Nem attól punk valaki, hogy nyolcvanezer szögbe öltözik. Lázadjon, valami ellen lázadjon. De a maiakból elveszett már ez, mára a puha lett az új kemény.”

Még tömörebben pedig talán úgy lehet értékelni a fesztivált, ahogy azt maga az egyik fesztiválozó tette. Tudniillik ugyanis: „a punk nem halott, csak már megöregedett”.