Kórházban szelfiző ukrán elnök, bomba az ablakban, talicskán menekített idősek – az orosz invázió tizennyolcadik napja képekben

2022. március 14. – 09:46

frissítve

Kórházban szelfiző ukrán elnök, bomba az ablakban, talicskán menekített idősek – az orosz invázió tizennyolcadik napja képekben
Füst száll fel a Javoriv melletti katonai támaszpont elleni támadásban megrongálódott épületek között – Fotó: @BackAndAlive via REUTERS

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború tizennyolcadik napján minden korábbinál nyugatabbra hajtottak végre légicsapást az orosz haderők. A lengyel határtól 17 kilométerre lévő javorivi katonai bázist lőtték szét, és ez több tucat halálos áldozattal is járt. A nap másik sokkoló fejleménye, hogy egy munkáját végző újságírót is lelőttek Irpinynél.

Az Ukrajnában kint dolgozó kollégáink mindenütt menekülőkkel találkoznak. A Kárpátalján rengeteg kelet-ukrajnai területről érkező ember szeretne legalább időlegesen megtelepedni, míg a Fekete-tenger partján a stratégiailag is fontos Odessza tűnik egyelőre biztos pontnak.

Volodimir Zelenszkij továbbra is a NATO-tól várna valamilyen beavatkozást, miközben buzdítja az ukránokat, hogy ne adják fel az ellenállást, mert győzni fognak.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Az orosz hadmozdulatok eddig jobbára Kijev környékére és Ukrajna keleti, délkeleti részére korlátozódtak, de már nyugat-ukrajnai célpontokra is lőnek. Vasárnap hajnalban a lengyel határ közelében lévő javorivi katonai támaszpontra nyolc rakétát lőttek ki. A támadásnak hivatalos ukrán közlések szerint 35 halottja és 135 sérültje volt. Az oroszok elismerték a támadást, azt mondták, azért lőttek a bázisra, mert ott külföldről érkező fegyvereket tároltak az ukránok, és zsoldosokat is elszállásolhattak Javorivban.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Fekete-tenger partján fekvő Odessza egyelőre sértetlenül áll. Ukrajna legnagyobb tengeri kikötőjénél eddig elmaradt az orosz partraszállás, de az egymilliós városból máris sokan elmenekültek, miközben más, már megtámadott városokból érkeztek menekültek nagy számban. A Telexnek nyilatkozó Galina például Mikolajivot hagyta el családjával. A nő nem érti Putyin indoklását, miszerint őket az ukrán elnyomók alól kéne felszabadítani, hiszen orosz nyelvűként ugyanúgy menekülnie kell.

Fotó: Dimitar DIilkoff / AFP
Fotó: Dimitar DIilkoff / AFP

Az oroszok megpróbálják körbekeríteni Kijevet, és ehhez a fővárostól északnyugatra fekvő Irpinyen át vezet az egyik út. Az ukránok, hogy megnehezítsék az oroszok átkelését a folyó fölött, lerombolták az azon átvezető hidat. Igaz, így a várost elhagyó menekülteknek sincs könnyű dolguk. Az oroszok már pontonhídon is megpróbáltak átkelni, de az ukrán erők azt szétlőtték.

Fotó: Marko Djurica / Reuters
Fotó: Marko Djurica / Reuters

Ukrán katonák segítenek elhagyni Irpinyt egy idős nőnek. Ahogy arról a beregszászi polgármester is beszámolt a Telexnek, a belső migráció is nagyon erős Ukrajnában. Sokan nem hagyják el az országot, csak a még biztonságos nyugati területeken maradnak, és ott akár már házat is vennének. Nemcsak polgárok, üzemek is áttelepülnének keletről nyugatra. Amikor vége lesz a háborúnak, nem biztos, hogy ugyanezek az emberek vissza is akarnak térni eredeti otthonaikba.

Fotó: Thomas Peter / Reuters
Fotó: Thomas Peter / Reuters

Egy tábori pap megáld egy ukrán katonát Kijevben, mielőtt harcba indul.

Fotó: Ukrán elnöki sajtószolgálat / Reuters
Fotó: Ukrán elnöki sajtószolgálat / Reuters

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellátogatott egy katonai kórházba, ahol ukránok mellett sérült oroszokat is ápolnak. Zelenszkij vasárnap esti beszédében erre is hivatkozott. Szerinte az orvosaik által mutatott emberség az egyik olyan érték, ami reményt ad arra, hogy véget ér a háború. Az ukrán elnök országa polgárait kitartásra buzdította, és a NATO-t sokadszor kérte arra, hogy rendeljen el légtérzárat. Zelenszkij szerint hamarosan már NATO-területen is becsapódhatnak orosz rakéták. Ezt a lengyel határ közelében lévő légicsapásból vezette le.

Fotó: EyePress via AFP
Fotó: EyePress via AFP

Meghalt az 51 éves amerikai Brent Renaud újságíró, miután egy Irpiny melletti orosz ellenőrző pontnál lelőtték. Renaud egy barátjával filmezte az ukrán menekülteket, amikor két helyszín között utaztak, akkor lőttek rá autójukra. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, megvizsgálják az ügyet, és ha bebizonyosodik, hogy valóban az oroszok voltak a támadók, akkor megfelelő válaszreakcióra számíthat Oroszország. Irpiny polgármestere a támadásra úgy reagált, hogy megtiltotta az újságíróknak, hogy belépjenek a településre.

Fotó: EyePress via AFP
Fotó: EyePress via AFP

Egy fel nem robbant OFAB-500-as bombát emelnek ki egy épületből az észak-ukrajnai Csernyihivben. Ezeket a polgári területekre dobott bombákat könnyűpáncélosok, katonai létesítmények, vasúti csomópontok megsemmisítésére tervezték.

Fotó: Gleb Garanics / Reuters
Fotó: Gleb Garanics / Reuters

Egy ukrán katona egy Javelin páncéltörő rakétát visz a frontvonal egyik állomáshelyén Kijev északi részén. A Javelin városi harcokban jól használható fegyver, és több Ukrajnának küldött külföldi szállítmányban is ott találhattuk.

Fotó: Alan Siu / Eyepress
Fotó: Alan Siu / Eyepress

Több tízezer ember vonult az utcára Berlin belvárosában, hogy egy háborúellenes tüntetésen tiltakozzon Oroszország ukrajnai inváziója ellen. Ukrajna melletti szimpátiatüntetéseket világszerte tartanak, de Oroszország melletti kiállásra is van példa. Szerbia fővárosában, Belgrádban egy autós demonstráción Putyint éltették a hétvégén. Ukrajnában is tartanak tüntetéseket, az oroszok által megszállt Herszonban tömegek vonultak fel kék-sárga zászlókkal, és figyelmeztető lövésekkel sem lehetett eltántorítani a tüntetőket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink