Pocahontas Smith kapitánya megfordult Magyarországon és Erdélyben is

Pocahontas John Smith elé veti magát, testével védve a kapitányt az apjától, akinek azt mondja: „Ha őt meg akarod ölni, akkor engem is meg kell ölnöd (...) mert szeretem őt.” Az 1995-ös Disney-rajzfilm alapjaiban határozza meg, hogy miként gondolkodnak az emberek a póhatan törzsfőnök lányáról, és milyen daliásnak képzelik a kapitányt. A sztori nem újdonság, maga John Smith állította, hogy így történt, és annyira beleivódott a gondolkodásba, hogy a Capitoliumban is megörökítették a jelenetet. Azt kevesebben tudják, hogy a kapitány az újvilági kalandja előtt Magyarországon is megfordult, sőt, állítólag még erdélyi nemességet is szerzett.

Smith kapitány pontos születési dátuma nem ismert, valamikor 1579 és 1580 fordulóján született az angliai Willoughbyben, földműves családba. Gyerekként bálványozta a legendás angol tengerész-felfedező Francis Drake-et, de apja nem értékelte a fia kalandvágyó természetét, és tanoncnak adta egy gazdag kereskedőhöz. Apja halála után az akkor 16 éves Smith megszökött a gazdájától, és nekivágott a nagyvilágnak, hogy zsoldos katonaként próbáljon szerencsét Európa hadszínterein.

Életének erről a szakaszáról csak későn, halála előtt számolt be az Igaz beszámoló John Smith kapitány utazásairól, kalandjairól és megfigyeléseiről (The True Travels, Adventures and Observations of Captain John Smith) című önéletrajzában. Az eredetileg 1630-ban megjelent kötetből magyarul John Smith kapitány utazásai és cselekedetei címmel jelent meg válogatás C. Cutean Éva szerkesztésében. Az írásnak számunkra az a fő érdekessége, hogy miután leírja Franciaország és Itália vidékein és a Földközi-tengeren átélt kalandjait, beszámol Magyarország és Erdély területén véghezvitt haditetteiről is.

Zsoldosként 1601-ben Stájerországban csatlakozott a Keresztény Liga csapataihoz, hogy a császári seregekkel a török ellen harcoljon. Állítólag ott volt Lendva ostrománál, ahol érdemeiért kapitányi rangra emelték, és Székesfehérvár visszavételénél, majd 1602 januárjában csapatát Erdélybe vezényelték Basta császári generális megsegítésére. Itt Smith parancsnoka, Henry Volda, Meldritch grófja többféle megfontolás alapján katonáival együtt átállt Báthory Zsigmond seregébe.

Smith hosszan részletezi, hogy az Erdélyben véghezvitt hőstetteiért a fejedelem, Báthory Zsigmond nemesi rangra emelte.

„Ismertették előtte Smith szolgálatait Olumpagh, Stowlle-Wesenburg és Regall ostrománál; érdemeiért nagy becsüléssel címert adományozott neki a pajzson három török fejjel, saját aláírásával és pecsétjével megerősített kiváltságlevél kíséretében, felesketvén őt, hogy mindig viselni fogja zászlóján”

– írta magáról, majd az állítólagos nemesi levelet is idézte. A szövegben említett Olumpagh az Oberlimbach, azaz Alsólendva, Stowlle-Wesenburg pedig Stuhlweissenburg, azaz Székesfehérvárnak felel meg. Regallt nem sikerült pontosan megfejteniük a történészeknek, Gyulafehérvár és Torockó is felmerült.

A történetében megemlíti Báthory Zsigmond fejedelem lemondását a trónról, megjelenik Székely Mózes, mint a fejedelem hadvezére (Smith elbeszélésében hadnagya), akit később magát is fejedelemmé választottak egy rövid időre, és Giorgio Basta, a császári csapatok generálisa is. „Amikor ez a megegyezés hadnagya (Báthory Zsigmond 1602-es kiegyezésére utal a császárral, és második lemondásáról a fejedelmi címről – szerk.), Moyses tudtára jutott, aki a hadszíntéren tartózkodott seregével, az bármit megtett volna, csak hogy ne kerüljön német uralom alá. Miután bátorságot öntött katonáiba, minden késedelem nélkül csatarendbe állította őket, hogy Buscával megütközzék, akit azonban sokkal felkészültebben talált, mint gondolta volna, úgyhogy hat-hét óra elteltével mindkét részről több mint öt-hatezer halott maradt a csatatéren. Moyses vesztesen a törökhöz menekült Temesvárra, szétszórt serege pedig, ki merre látott” – írta. A román uralkodók közül Vitéz Mihályt és Ieremia Movilă moldvai fejedelemet is említi.

Erdélyi katonáskodása állítása szerint 1602. november 18-án ért véget, amikor a vöröstoronyi ütközetben a tatár és török hadakkal egyesített moldvai sereg ellen harcolt a havaselvei Radu Șerban megsegítésére küldött császári csapatok soraiban. Elbeszélése szerint súlyosan megsebesülve esett tatár fogságba, ahonnan később sikerült megszöknie. Innen még visszatért Erdélybe, majd felkereste az akkor már a mai Csehország területén élő Báthory Zsigmondot, és a tőle kapott pénzjutalomból beutazta Európát. 1604-ben visszatért Angliába. 1606. december 9-én pedig már vitorlát bontott az a három hajó, amely 105 leendő gyarmatalapítót, közöttük John Smith kapitányt is átszállította az óceánon.

A Disney-film óta közismert gyarmatalapítói kaland után visszatért Angliába, ahol népszerű könyvszerző lett, és így jelentette meg 1630-ban az önéletírását is, amelyben az amerikai tapasztalatait megelőző eseményekről is sztorizgat. Smith kapitány London egyik külvárosában halt meg 1631. június 21-én.

És ez tényleg igaz?

Smith valószínűleg rosszul értelmezte azt, hogy Pocahontas meg akarta volna őt menteni. A történészekben már a 19. század közepére felmerült, és mára már elfogadott az az álláspont, hogy valószínűleg nem kivégezni akarták a kapitányt, hanem az egyes indián törzseknél szokásos beavatási vagy befogadási szertartásról volt szó, amit a kapitány félreértett. Ez persze másfél évszázaddal később nem érdekelte különösebben Hollywoodot, a Disney mesét akart csinálni, nem pedig dokumentumfilmet. Ezek után viszont felmerül a kérdés, hogy mennyire hihetünk Smith önéletrajzának.

Smith kapitány művei a gyarmatok fellendülésével lettek egyre népszerűbbek, a 17. és 18. században több kiadást is megértek, holland és német nyelvre is lefordították őket. Az észak-amerikai államokban a függetlenségük kivívása után vált a szerző legendák hősévé, az ő történetei jelentették a történelmi hagyományt.

Erdélyben először az Észak-Amerikát bejáró Bölöni Farkas Sándor figyelt fel Smith műveire, és írta róla, hogy „ki Erdélyt is kétszer utazta bé, s Báthori Zsigmond erdélyi nemességgel tisztelte meg”, majd többen is foglalkoztak vele, például a Budapestről az USA-ba emigráló Polányi Laura történész is. Több-kevesebb hitelt adva a történetnek.

C. Cutean Éva szerkesztő, fordító az önéletírás magyar kiadásának bevezetőjében megjegyezte:

„Smith feljegyzéseiből aligha érthetnénk meg az 1602-es év eseményeit, Erdély akkori nagyon is zavaros politikai helyzetét”.

„Már Bölöni Farkas Sándor is töprengett a leírásban szereplő ostromlott vár, a Regall valódi nevén. Ha az Gyulafehérvár lenne, újabb füllentés terhelné kapitányunkat, hiszen Székely Mózes ezt a várat Bastától foglalja el, s nem a töröktől” – írta nem sokkal később Smith állítólagos hőstettének egyik helyszínéről.

Abban a történészek nagyjából egyetértenek, hogy Smith az Erdélyben és a Havasalföldön látott és tapasztalt dolgokról zavarosan, sokszor hibásan emlékezik meg. Ez érthető is, ha meggondoljuk, hogy a fiatal katona csupán néhány hónapot töltött a számára teljesen idegen országban, ahol sem a nyelvet, sem a körülötte zajló eseményeket nem értette, ráadásul a történéseket elég szűk nézőpontból, egy alsóbb rendfokozatú zsoldos szemszögéből látta csak. „Ő a törökök elleni harcra szerződött, s ha történetesen más ellenféllel állítják szembe, azt is töröknek tudja” – írta C. Cutean Éva az előbb említett bevezetőjében.

Ehhez jön hozzá, hogy Smith több mint egy emberöltő távlatából, élete végén idézte fel az eseményeket, szóval teljesen érthető, ha nem emlékezett mindenre pontosan, és adott esetben akár ki is színezte a történetet. Például a nemesi levelét biztosan gazdagította a saját képzelete is.

„Az állítólag Báthorytól kapott és művében másolatban közölt nemesi levél, a pecséten látható Báthory-címer ellenére, hamisítvány. Nemcsak azért, mert kiállítása idején Báthory már nem volt Erdély fejedelme, de többek között azért is, mert a fejedelemnek csupa fiktív címét sorolja fel” – írta róla C. Cutean Éva.

Ő végül amellett érvel, hogy Smith életművének ugyan vannak valószínűtlen, színes részletei, de a fő elemei, alapvető adatai valósak lehetnek. Tehát, ha nemesi levelet nem is kapott Báthory Zsigmondtól, de attól még megfordulhatott az igen zavaros időszakát élő Erdélyi Fejedelemségben.