A Föld bővelkedik a furcsábbnál furcsább könyvtárakban. Ott van például a bulgáriai Albenában a világ első tengerparti strandkönyvtára, amelynek 140 polcán 2500 kötet sorakozik, többek között romantikus regények, krimik és memoárok. Az idahói Couer d'Alene városában egy 110 éves, kivágásra ítélt fa belsejében alakított ki könyvkölcsönzőt egy helyi könyvtáros, míg az argentin Raul Lemesoff egy 1979-es Ford Falcont eszkábált át úgy, hogy az egy harckocsira hasonlítson, majd a Buenos Aires-i képzőművész megpakolta 900 könyvvel a „tömeges oktatás fegyverének” elnevezett járművet. Olaszországban egy nyugalmazott tanár háromkerekű furgonját alakította mozgókönyvtárrá, hogy olvasnivalót vihessen a környék eldugott falvaiba, az Egyesült Királyságban pedig számos olyan könyvszekrény található, amelyeket használaton kívüli telefonfülkékből alakítottak ki.
A szokványosnak éppen nem mondható bibliotékák mezőnyében is külön kategóriát képviselnek a könyvtárhajók, amelyek a világ több pontján biztosítják, hogy könyvekhez jussanak azok, akik nehezebben megközelíthető helyeken élnek. Laoszban például, ahol még mindig magas az írástudatlanok aránya, két hosszú, fedett csónak közlekedik fel-alá a Mekongon, valamint a Nam Ou folyón, és áll meg több mint száz falunál egy-egy napra. Ilyenkor a tanítás elmarad, a gyerekek a csónakra sereglenek, hogy könyveket válasszanak az ezerkötetes kínálatból, amelyeket a nap hátralévő részében olvashatnak el. A gyerekek másnap reggel visszaviszik a könyveket, a csónak pedig folytatja útját. A két úszó könyvtár azért is örvend nagy népszerűségnek, mert a személyzet rendszeresen tart mesedélutánokat és egyéb foglalkozásokat az érdeklődőknek.
A svédek úszó könyvtára, a Bokbåten 1953 óta keresi fel a Stockholm környéki szigetek lakóit. A fedélzetén körülbelül 3000 könyv található, gyerekkönyvek, szépirodalmi és ismeretterjesztő művek vegyesen. A Bokbåten évente kétszer indul útnak, tavasszal és ősszel, és a kikölcsönzött könyveket elég akkor visszaadni, amikor a hajó legközelebb kiköt a szigeten. Ha pedig egy kötet nem szerepel a kínálatban, a könyvtárosok készséggel fogadják az iskoláktól, óvodáktól vagy a szülőktől befutó kéréseket.
A kölcsönözhető könyvek számát tekintve ennél is grandiózusabb az Epos nevű norvég könyvtárhajó, amelynek aranykora az 1960-as évek derekától a 2010-es évek végéig tartott. Mivel a fjordok szabdalta norvég partvidék távoli településeihez hajóval könnyebb eljutni, mint autóval, könyvtárosok egy csoportja 1959-ben kormányzati támogatást szerzett a vízi könyvtári szolgáltatás elindításához. Először két már meglévő hajót állítottak üzembe, majd 1963-ban kimondottan erre a célra megépítették a közel 26 méter hosszú és több mint 6 méter széles Epost, amely három délnyugat-norvégiai megye – Hordaland, Sogn og Fjordane és Møre og Romsdal – kisebb településeit kereste fel 6000 kötetes kínálatával. Ezek közül néhány százat mindig kirakodtak az Epos megérkezésekor, és a helyiek szabadon forgathatták őket, amíg a hajó vissza nem tért a kikötőbe. Idővel aztán a vízi jármű olvasóesteknek, gyermekszínházi előadásoknak és egyéb kulturális rendezvényeknek, például koncerteknek is otthont adott.
Bár az ezredforduló után voltak baljós előjelek, az Epos jövője a 2020-es évek elején vált egy csapásra bizonytalanná, amikor a Hordaland és Sogn og Fjordane megyék összevonásával létrejött Vestland megyei tanács úgy döntött, nem finanszírozza tovább a könyvtárhajó működését. Az eset nagy port kavart, különösen a nyugati országrészből származó véleményformálók hallatták hangjukat. „A könyvhajó egy úszó kulturális központ, amely pótolhatatlan több ezer gyerek számára azokban a távoli közösségekben, ahol nincs megfelelő könyvtári kínálat. Rengetegen látogatják, és kölcsönzik a könyveket, ráadásul kiváló reklámot jelent Norvégiának. Micsoda szégyen!” – írta a Facebookon felháborodva Stig Holmås író, aki az Epos megmentéséért folytatott küzdelem élén állt. Még plasztikusabban fogalmazott a magyar olvasók körében is jól ismert regényíró, Cecilie Enger, az Egy perc csend szerzője, amikor kijelentette: „Az Epos egy egyedülálló hajó, amely az irodalom zászlaja alatt vitorlázik.”
A világ első, erre a célra épített könyvtárhajója végül a széles körű önkormányzati összefogásnak és egy alapítvány anyagi segítségének köszönhetően menekült meg, de közben a norvég kulturális minisztérium is jelezte, hogy a hajó védettséget élvez, sőt a karbantartásába is beszállt. Az Epos jelenleg télen könyves hajóként, nyáron pedig sétahajóként üzemel – ha szívesen menne vele egy kört, ezen az oldalon kérhet ajánlatot.
(Babbel, Könyves Magazin, newsinenglish.no, Southern Woodenboat Sailing)
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom
