Kétszáz évbe telt, mire kiderült, a priznic nemhogy nem használ a lázas betegnek, de még árt is neki

2024. május 4. – 11:07

Kétszáz évbe telt, mire kiderült, a priznic nemhogy nem használ a lázas betegnek, de még árt is neki
Forrás: Wikipedia

Másolás

Vágólapra másolva

A halhatatlanság biztos jele, amikor valakinek a neve köznévvé válik. A brit angolban még mindig néha birónak a hívják a golyóstollat a feltaláló Bíró László után, és Joseph-Ignace Guillotin családneve is jóval ismertebb kisbetűvel írva, a hírhedt kivégzőeszköz neveként. Hasonló dicsőség jutott az egyszerű sorból származó Vincenz Prießnitznek is, akinek a nevéből a lázcsillapításra használt priznic kifejezés származik.

Prießnitz az akkor éppen Ausztriához tartozó Sziléziában született a 18. század legvégén, apja egyszerű paraszt volt. Nyolcéves volt, amikor apja megvakult, így a családi gazdaságban rá hárult a munka nagyja. Ekkortájt látta meg, hogy egy szarvas a hideg patakba rakja a megsérült lábát, hogy meggyógyuljon. Amikor nem sokkal később favágás közben megsérült az ujja, követve a szarvas példáját, hideg vizes kötést rakott rá és azt tapasztalta, hogy rendbe jött. Tizenhét évesen egy szekérről leesve törte bordáit, ami a helyi orvos szerint végzetes sérülés lett volna, ő azonban hideg vizes kötéssel és nagy mennyiségű víz fogyasztásával egy év alatt teljesen rendbe jött.

Innentől fogva már csodájára jártak a környéken, és doktornak nevezték: kezdetben állatokat kezelt hideg vízzel, majd nem sokkal később már embereket is. Egyre többen érkeztek a faluba, Gräfenbergbe (1947 óta a település neve Lázně Jeseník), 1822-ben az ifjú doktor átépítette apja házát, hogy abban tudja fogadni és elszállásolni a betegeket. A fantasztikus gyógymód híre hamar eljutott az arisztokráciához is, amelynek tagjai előszeretettel keresték fel a hideg vizes gyógyfürdőt és töltöttek akár hosszabb időt is Prießnitznél. A páciensek között volt Ferenc József apja, Ferenc Károly főherceg, és az akkor már híres orosz író, Nyikolaj Gogol is.

Ahhoz, hogy a sikert megértsük, tudnunk kell, hogy a kor orvostudománya nem volt éppen veszélytelen a betegekre nézve. A legelterjedtebb kezelés az érvágás volt, ami nem egyszer járt elfertőződő sebekkel, emellett még hánytató és hashajtó szerek voltak mindennapos használatban, a gyógyszerek között pedig elsődlegesen az ópium, az alkohol és a dohány. Nem meglepő, hogy ezek a kezelések gyakran sokkal többet ártottak, mint használtak. Ezekhez képest egy kis hideg víz kifejezetten kíméletes dolog volt. Az orvostörténészek szerint hasonló okokból volt sikeres ugyanebben az időben a homeopátia is: Hahnemann és követői ugyan csak vizet és cukorgolyókat adtak a betegeknek, amiben semmi hatóanyag nem volt, de ezzel legalább nem rontottak az állapotukon.

A homeopátia alapítójáról egyébként még Vörösmarty is írt verset, lelkendezve, hogy végre „szelíd nemtők kísérik az emberiséget”, de Prießnitz gyógymódja szelídnek azért semmiképpen sem volt nevezhető. Úgy vélte ugyanis, hogy a szervezet törekszik az egészséges működésre, de ebben a káros anyagok megakadályozzák, a hideg víz pedig segít a bőr pórusainak kitágításában, amin keresztül ezek az anyagok távozhatnak. De ez önmagában még nem elég, arra is szükség van, hogy ezeket az anyagokat minél jobban megzavarjuk, a testet minél hathatósabb eszközökkel rávegyük arra, hogy kilökje őket. Úgy vélte, erre éppen azért alkalmas a hideg víz, mert igen kellemetlen, ezáltal arra készteti a szervezetet, hogy lökje ki a káros anyagot. Természetesen a kellemetlenséget nemcsak hideg vízzel lehet elérni, hanem fizikai megterheléssel is: nem egyszer több méter magasról öntötték a betegekre a hideg vizet, hogy a szervezetük még jobban érezze, cselekednie kell. A rossz koszt is a terápia része volt, hiszen az elképzelés szerint ezzel is a változás irányába terelték a beteg testet. A hidroterápia sikere kitartott Prießnitz életében, sőt még utána is. Özönlöttek ugyan hozzá a betegek, de ő meg volt győződve arról, hogy a hatást csak és kizárólag a hideg víz fejti ki, a kezelést végző orvos személye nem számít, így a gyógymódot bárhol lehetne alkalmazni.

Vincenz Prießnitz – Forrás: Originallithographie der Albertina / Wikipedia
Vincenz Prießnitz – Forrás: Originallithographie der Albertina / Wikipedia

Természetesen nem a gräfenbergi volt az első gyógyfürdő, de a tiszta, hideg víz mint gyógymód a sziléziai gazda nevéhez kötődik. Ahogy a 19. század második felétől az orvostudomány a sterilizálással, védőoltásokkal és az érzéstelenítéssel, majd az antibiotikumokkal elkezdte valóban meggyógyítani a betegeket, a hideg vízbe vetett bizalom is mérséklődött. Tartósan csak két helyen maradt használatban. Az elmebetegek kezelésének már régóta bevett módja volt, hogy a tengerbe vagy tóba dobták őket, de Prießnitz eljárása, hogy hideg vizes lepedőbe tekerje szorosan a pácienseket, sokkal szélesebb körben tette használhatóvá az eljárást. Valódi gyógyhatása természetesen semmi nem volt, de abban az időben a pszichiátria is gyerekcipőben járt, nem volt sok különbség a tébolydák és a börtönök között.

A másik állapot, aminél a hideg vizes lepedőbe tekerés, a „priznic”, megdöbbentően sokáig gyakorlat maradt, a láz csillapítása volt. A lázra egészen a legutóbbi időkig úgy tekintettek, mint a betegség egy tünetére, így természetes volt a gondolat, hogy a gyógyítás részeként a lázat csillapítani kell. Sokáig az egyetlen erre használt hatékony gyógyszer az aszpirin volt, ami nem segít minden esetben, így a priznic népszerűsége is töretlen maradt.

Modern kutatások viszont igazolták, hogy a hideg vizes hűtés rövid távú hatása kicsit jobb ugyan, mint a lázcsillapítóké, de 20-30 perc elteltével már a gyógyszerek csökkentik jobban a testhőmérsékletet – ugyanakkor a priznic még növelheti is azt, mivel a vacogás hőt termel.

Több hiedelem is élt azzal kapcsolatban, hogy miért lehet veszélyes a láz, egyesek azt vélték, hogy ezen a hőmérsékleten denaturálódhatnak a fehérjék, de a valóság az, hogy az emberben a láz sosem olyan magas, ami ehhez vezetne. Természetesen, ha a külső hőmérséklet magas, vagy vastag, hőszigetelő ruházatot visel valaki, akkor extrém esetben előfordulhat ilyesmi, de ekkor is hatékonyabb a szellőztetés, mint a hideg vizes lepedőbe tekerés.

Mások a lázat összekapcsolták a főként gyerekeknél előforduló, az epilepsziás rohamhoz hasonló tünetekkel járó lázgörccsel, és azért tartották fontosnak a láz csökkentését, hogy ezt megelőzzék. A valóságban azonban a félrevezetően elnevezett állapotot nem a láz okozza, előfordulhat normális testhőmérsékleten is, a hátterében az immunrendszer egyik, a sejtek közti kommunikációban szerepet játszó anyaga áll. A lázgörcs viszonylag gyakran fordul elő (25 gyerek közül egynél legalább egyszer kialakul 5 éves koráig), de nincs súlyos következménye – bár az igaz, hogy a szülőnek és a gyereknek is nagyon ijesztő lehet.

Ma már tudjuk, hogy a láz általában a természetes immunválasz része, kialakulásáért az agyban a hipotalamusz hőmérséklet-szabályozó központja felelős. A láz megnehezíti a baktériumok és vírusok dolgát, mivel ezek fehérjéi 37 fokra vannak kalibrálva, és efölött kevésbé hatékonyan működnek. Olyannyira, hogy vannak olyan baktériumok, amik el is pusztulnak a magasabb testhőmérsékleten. Ilyen például a szifiliszt okozó Treponema pallidum – ezért az antibiotikumok megjelenése előtt az egyetlen hatékony terápia az volt erre a betegségre, hogy az előrehaladott vérbajban szenvedő betegeket szándékosan megfertőzték maláriával, és az annak következtében kialakult magas láz elölte a szifiliszt okozó baktériumokat. Ezért a módszerért, az úgynevezett piroterápiáért kapott Nobel-díjat az osztrák Julius Wagner-Jauregg, akitől egyébként sem álltak távol a drasztikus módszerek, a túlzott maszturbálást például kasztrációval gyógyította, saját bevallása szerint sikeresen.

A láz azonban csak a kórokozóknak rossz, ennél valószínűleg fontosabb, hogy az immunrendszer sejtjeinek kifejezetten jó. Gyorsabban mozognak, fürgébben osztódnak, hatékonyabbak az egymás közötti kommunikációt végző anyagaik és azok is, amikkel a kórokozókat pusztítják el.

A sikeres lázcsillapítással tehát kifejezetten a gyógyulás ellen dolgozunk. Vagyis a priznic azon kívül, hogy rettenetes élmény, másra nemigen jó. Tudta ezt már Hašek is: a Švejkben a szimulánsokat üldöző Grünstein doktor ezzel és beöntésekkel akarta visszaterelni a betegeket a frontra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!