A kukoricapelyhet egy különc tudós találta fel a maszturbáció ellen

A kukoricapelyhet a világon talán szinte mindenki ismeri, hiszen az egyik legnépszerűbb gabonapehelyről és így az egyik legkedveltebb reggeliről beszélünk. Az egyszerű, de nagyszerű étel feltalálójának azonban teljesen más céljai voltak vele, ráadásul nem ez volt az egyetlen találmánya, a nevéhez fűződő szabadalmak között pedig találni ma már egészen eszementnek tűnő ötleteket is.

Dr. Kellogg

John Harvey Kellogg, a kukoricapehely feltalálójának élete az első pillanatól fogva arra determinálta őt, hogy az egészséges életmód kutatásán és népszerűsítésén dolgozzon. Szülei a Hetednapi Adventista Egyház hívei voltak, apja egyike volt annak a néhány adományozónak, akik meggyőzték az egyház alapítóit, hogy költözzenek a michigani Battle Creekre, és helyezzék át oda az egyház központját.

Szilárd vallási meggyőződésük volt, hogy a végítélet napja bármikor bekövetkezhet, ezért feleslegesnek tartották beiskolázni a gyerekeiket, John különleges eszére azonban a templomban felfigyeltek, az egyház taníttatni kezdte. Tizenhat évesen már ő maga oktatott egy kerületi iskolában, később pedig a családja és az adventista vezetők javaslatára egyike lett annak az öt fiatalnak, akiket az egyház orvossá képeztetett, hogy aztán a Battle Creek-i Nyugati Egészségügyi Reform Intézet nevű, saját kórházukban dolgozzanak.

Kellogg 1875-ben orvosi diplomát szerzett, egy évvel később átvette az adventista kórház vezetését, még egy évvel rá pedig átnevezte azt Battle Creek-i Orvosi és Sebészeti Szanatóriummá. Ezzel kvázi megalkotta a világ első wellness intézményét, hiszen a szanatórium egyszerre volt egészségügyi és gyógyászati központ, illetve hotel is.

Az adventista egyház és így Kellogg is különös hangsúlyt fektetett az egészséges életmódra, nemcsak vegetáriánus volt, de elvetette az alkohol és a dohánytermékek fogyasztását is, illetve intenzív testmozgást végzett, a szanatórium 12 hektáros területén például biciklivel közlekedett. Eltökélten népszerűsítette az olajos magvakat is, úgy vélte, a fogyasztásuk lehet majd a megoldás az élelmiszerkészletek fogyatkozása okozta problémákra. Nem mellesleg a mogyoróvaj egyik korai verzióját is ő szabadalmaztatta.

A szanatóriumnak saját kísérleti konyhája is volt, ahol John felesége, Ella Ellen Kellogg vezetésével nemcsak különféle csoportoknak és a szanatórium pácienseinek tartottak főzőórákat, de új vegetáriánus ételek megalkotásán is dolgoztak, Ella pedig saját szakácskönyvet is kiadott Tudomány a Konyhában címmel. Az intézmény nagyon népszerű volt az 1900-as évek elején, nem kisebb történelmi személyiségek fordultak meg a páciensek között, mint Henry Ford vagy Thomas Edison.

Kellogg meghökkentő, mai szemmel sokszor nevetséges, néha pedig egészen barbár kísérleti orvosi módszerei között szerepelt többek között a mesterséges fényterápia, különféle fürdők egész sora, a joghurtos beöntés, de feltalált egy olyan speciális gépet is, amivel egyetlen beöntés alkalmával egyszerre 14 liter vizet juttattak a páciensek végbelébe.

Az vagy, amit megeszel

Kellogg egyik legnagyobb küldetése a gyógyászaton belül a szexuális vágyak, kiváltképpen az önkielégítésre való hajlam visszaszorítása volt, saját elmondása szerint hiába volt házas, cölibátusban élt.

Az önkielégítésről úgy fogalmazott, hogy az „magányos bűn, aljas gyakorlat”, ami rossz emésztéshez, memóriazavarhoz, látásromláshoz, szívbetegséghez, epilepsziához és akár elmebajhoz is vezethet.

Gasztronómiai elveit és a szanatórium étrendjét azon adventista megfontolás alapján alakította ki, miszerint a fűszeres és ezáltal túlságosan ízletes ételek szexuális stimulánsként hatnak az emberi szervezetre, emiatt pedig szigorúan kerülendők. A különböző gabonaféléket darálva és sütve, a magvakat darálva és főzve vagy párolva készítették, fűszereket pedig alig használtak. A pácienseknek azt is javasolták, hogy mindent addig rágjanak, amíg folyadékká nem válik a szájukban, emiatt igyekeztek mindent a lehető legpuhábban és legegyszerűbben elrághatóan elkészíteni.

Ezekből a törekvésekből és az emésztési zavarok elleni küzdelemből jött létre a kukoricapehely is, gőzerővel dolgoztak ugyanis egy könnyen fogyasztható, egyszerű és puha reggeli létrehozásán. Kellogg első kreálmánya egy lisztből, zabból és kukoricából álló, kisütött, majd apróra összetört tészta volt, amit granolának nevezett el, de csak azért, mert egy másik feltaláló eddigre már levédetett és árult egy hasonló terméket granula néven.

Az, hogy a kukoricapehely végül is pontosan hogyan született meg, vitatott, hiszen John, felesége, Ella és öccse, Will Keith Kellogg is részt vett a folyamatban. A történet egyik verziója szerint Ella ki akarta nyújtani a kukoricapehely tésztáját, John pedig az erre használt eszközt találta fel, egy másik változat szerint John megálmodta az ételt, és felesége konyhai eszközeit használva nyújtotta ki a tésztát. A valósághoz minden bizonnyal legközelebb álló visszaemlékezés szerint az eset úgy történt, hogy John egy éjszakára a pulton felejtett egy adag tésztát, amit másnap nem kidobott, hanem kinyújtott és kisütött, így kapta meg a jellegzetes pehelyállagot. Ezután Willt kérte meg, hogy alkossa újra a folyamatot, aminek köszönhetően aztán létrejöhetett a gabonapehely.

John 1896-ban szabadalmaztatta a módszert „Gabonapehely és annak előállítására szolgáló eljárás” címmel. A kukoricapelyhet a szanatórium területén kezdték gyártani, és már az első években többtonnányit adtak el belőle. John azonban meg sem említette Willt a szabadalomban, ráadásul öccsének későbbi ötleteit sem fogadta el (nem adott például cukrot a recepthez), így ő másik gyárat nyitott, és saját gabonapelyheket kezdett gyártani, a két testvér pedig évtizedekig viaskodott. Konfliktusuk addig fajult, hogy Will elperelte Johntól a Kellogg márkanevet, így az végül az ezt a nevet viselő gyár az ő tulajdonában működött tovább egészen 1951-es haláláig.