Etiópia rejtett exportcikke: a jazz

Létezik egy zenei műfaj, amit hallgatni olyan, mintha egy ősi bűbáj kerítene hatalmába és késztetne táncolásra, ráadásul történetének megismeréséhez egy afrikai uralkodócsaládon, egy puccson, menekülteken, Bob Marley-n és Hollywoodon keresztül vezet az út. Ez a műfaj pedig nem más, mint az etióp jazz.

Mély gyökerek

Ahhoz, hogy az etióp jazzben elmerüljünk, először meg kell ismernünk Etiópia (1936-ig Abesszínia) történetét. A 20. századi etiópiai könnyűzene alapköveit ugyanis egy diplomáciai látogatás tette le, amikor Hailé Szelasszié későbbi etióp császár 1924-ben Jeruzsálembe látogatott. Hailét itt egy, az örmény népirtásban elárvult fiatalokból álló rezesbanda fogadta, az államférfinek pedig annyira tetszett az etióp fülnek szokatlan fúvós zene, hogy meginvitálta az együttest Etiópiába.

Az Arba Lijoch, azaz Negyven Gyermek nevű együttest Hailé kvázi örökbe fogadta, Etiópiába költöztette és zenei képzésben részesítette. Az örmény–etióp kapcsolat egyébként nem volt új keletű, hiszen a két ország már az első században is kereskedett egymással, Etiópia első feljegyzett európai diplomáciai útját pedig szintén egy Mátyás az Örmény nevű követ bonyolította le a 16. században.

Hailé megítélése egyébként Etiópiában és a világban is pozitív volt, sokat tett az országért, és diplomataként sem volt utolsó. Felszámolta a rabszolgaságot, óvatos reformokba kezdett, és ellenállt a fasiszta Olaszország 1930-ban indított támadásainak is, amivel nagy szerepe volt abban, hogy Etiópia Libéria mellett az egyik olyan afrikai ország, amit sosem gyarmatosítottak (leszámítva az 1936 és 1941 közötti olasz megszállást). Bob Marley és a rasztafári mozgalom egyenesen istenként tisztelte, a vallás Jézus második eljövetelét és Jah-t, azaz magát Istent látta benne.

A Negyven Gyermek együttes az első etióp nagyzenekarrá vált, vezetőjük, Kevork Nalbandian pedig Hailé felkérésére megírta Etiópia himnuszát „Teferi Marsh, Ethiopia Hoy”, azaz „Etiópia, légy boldog” címmel, amit a zenekar először Hailé császárrá avatásán adott elő 1930-ban. Kevork Nalbandiant (aki Hailé kérésére később megalapította az Addisz-Abeba-i Nemzeti Színházat is) és unokaöccsét, Nerses Nalbandiant tartják az etióp jazz ősapjainak, hiszen a himnusszal és későbbi dalaikkal megalapozták utódaik zenéjét.

Hailé csaknem ötven éven keresztül, 1930-tól 1974-ig uralkodott Etiópia fölött. Uralkodása nem volt mentes a nehézségektől és a visszásságoktól sem, hiszen az etióp hadsereg számos brutális cselekedetet vitt véghez Eritreában; Hailé több kémszervezetet is üzemeltetett, amikkel az ország politikai szervezeteit figyeltette meg; az uralkodása alatt Wollo és Tigray tartományban pusztító éhínség pedig több tízezer etiópiai életébe került. Ezzel együtt is a világ vezetőinek elismerését élvezte, találkozott John F. Kennedyvel, Charles de Gaulle-lal, Richard Nixonnal, volt látogatáson a Vatikánban VI. Pál pápánál, de országában vendégül látta II. Erzsébet brit királynőt is.

Új idők új szelei

A Nalbandian család által kikövezett úton aztán sokan elindultak az országban, de leginkább a fővárosban, Addisz-Abebában sorra alakultak a zenekarok. Az egyik legfontosabb ezek közül kétségkívül a Walias Band volt. Ha pedig a Nalbandianokat az etióp jazz nagyapjaként kezeljük, akkor Mulatu Astatke, a Walias Band későbbi zenekarvezetője és vibrafonosa a műfaj apja.

A Walias a hetvenes években alakult, és eredetileg az Addisz-Abeba-i Hilton hotel zenekara volt. Mulatu csak később csatlakozott hozzájuk, a hetvenes évek második felében tért vissza szülőföldjére. Az 1943-as születésű zenészt ugyanis szülei mérnöki egyetemre küldték Walesbe, ehelyett azonban egy zeneiskolába iratkozott be, vibrafonon és ütőhangszereken tanult játszani, és később a londoni Trinity College of Musicon, majd a bostoni Berklee College of Musicon szerzett diplomát.

Mulatu zenekarvezetőként és zenészként egyaránt arra törekedett, hogy a klasszikus jazzt és latin zenét háziasítsa az etiópiai zenei hatásokkal, amibe természetesen beletartoztak azok az örmény zenei elemek is, amik a Negyven Gyermek együttes révén vándoroltak be az országba. Ötvözte a hagyományos etióp zene nyugati fülnek szokatlan pentatonskála-alapú dallamait a nyugati zenei harmóniákkal és hangszereléssel, így született meg az etióp jazz. Mire a zenész visszatért hazájába, már mások is elkezdték ezt a folyamatot, így találkozott végül az útjuk a Walias Banddal is.

1974-ben azonban a Derg nevű kommunista katonai junta megpuccsolta Haliét, a császárt bebörtönözték, később pedig megölték, és a családjából is többeket elfogtak és kivégeztek több hivatalos és katonai személlyel együtt. A rendszer szigorodott, és bár kijárási tilalmat is bevezettek, a Walias Band tovább koncertezhetett, a Hilton halljában esténként tizenegytől reggel hatig, azaz a kijárási tilalom idejében, egész éjszaka zenéltek. A zenekar lett az első etióp együttes, ami amerikai turnéra indult, az 1981-es körútról pedig csak ketten tértek haza, négyen az USA-ban maradtak, és Zula Band néven alapítottak új zenekart.

Az etióp jazz a világ színpadán

A Zula Band egyik alapítója és az etióp jazz másik fontos alakja volta Hailu Mergia, aki, miután nem tért vissza hazájába, szépen lassan vissza is vonult, abbahagyta a zenélést, és előbb éttermet nyitott, majd taxizni kezdett. Évtizedek teltek el úgy, hogy csak két fuvar között zenélt a csomagtartóban rejtegetett szintetizátorán, mígnem az Awesome Tapes From Africa nevű New York-i kiadó rá nem talált, és újrakeverve ki nem adta korábbi anyagait. Húsz évvel előző lemezének megjelenése után, 2018-ban pedig megjelent Lala Belu című nagylemeze, amit a 2020-as Yene Mircha követett.

Hailu megtapasztalta azt is, milyen egy diktatúrában zenélni, hiszen a Derg-rezsim betiltotta a zenei felvételeket is. „A szövegekkel támogatnod kellett a kormányt, és ha ezt nem tetted meg, abból baj lett” – mesélte egy 2016-os interjúban. A Guardian egy későbbi cikkében úgy emlékszik vissza: „Ha dalt akartál kiadni, először el kellett vinned az információs miniszterhez. Ha a dalszöveg nem volt elfogadható, nem adhattad ki.”

Hailu a rezsim korai időszakában a változásokat támogató dalokat rögzített, ami a vezetésnek annyira megtetszett, hogy a kiadványt üdvözlőajándékként osztogatták más országok diplomatáinak. A találékony zenész később az etióp zenei hagyományokkal szembemenve és a szigorú szabályokat kicselezve csak hangszeres zenét kezdett rögzíteni, ami szintén meghatározó karaktere lett az etióp jazznek.

Mulatut és így a műfajt eközben felfedezte a nagyvilág. 1998-ban egy párizsi kiadó, a Buda Musique belekezdett egy mai napig tartó, több mint harminc albumot számláló sorozat kiadásába Éthiopiques címmel, aminek a célja az volt, hogy Etiópia zenéjét megismertessék a nagyvilággal. Ennek negyedik epizódját teljes egészében Mulatu Astatke zenéjének szentelték.

Ez volt az a lemez, ami többek között Jim Jarmusch kezei közé akadt, 2005-ös, Hervadó Virágok (Broken Flowers) című, Arany Pálma-jelölt filmjében Mulatu hét dala is felcsendül.

Mulatu és az etiópjazz-zenészek hatása a mai napig érezhető a nemzetközi jazz- és világzenén. Számtalan nem etióp származású fiatal jazz-zenekar létezik, akik átvették a műfaj sajátosságait. A Derg-rezsim 1991-es összeomlása után az országba látogató francia producernek, Francis Falcetónak, a Buda Musique munkatársának köszönhetően pedig különösen sok az etiópjazz-jellegű zenekar francia nyelvterületen.

Mulatu a mai napig zenél, néhány éve Budapesten is koncertezett (csakúgy, mint Hailu Mergia), az etióp zeneiskolákban az általuk életre hívott műfaj pedig már a tananyag része. Zenéjükból sokan mások is inspirálódtak, rengeteg nagy hiphop- és egyéb stílusú előadó vett mintául vagy dolgozott már át különböző Mulatu Astatke-, Hailu Mergia- és egyéb etiópjazz-dalokat, mint például Nas, Gaslamp Killer, Madlib, vagy éppen Kanye West.