A Föld mélyén ötször magasabb hegyek vannak, mint a Mount Everest

2024. január 22. – 00:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Földet hajlamosak vagyunk egy hatalmas, tömör, egynemű golyóként elképzelni, amelynek csak a felszíne közelében alakulnak ki változatos geológiai formák. Nem árt újra és újra emlékeztetni magunkat arra, hogy a Földünk belseje nagyon is sokrétegű, és még a kutatók által sem teljesen tisztázott folyamatok nyomán rengeteg nagy kiterjedésű alakzat jött ott létre. Például ha néhány ezer kilométerre le tudnánk menni, a Mount Everestet többször leköröző hegyeket találnánk.

A láthatatlan belső hegyek a Föld fémes magja és az azt övező kőzetköpeny határán, körülbelül 2900 kilométer mélyen alakultak ki. A kutatók feltételezései szerint ebben a zónában még drasztikusabb az átmenet a fizikai tulajdonságok változásában, mint amikor például vulkánkitörésnél a felbuggyanó láva a levegővel érintkezik. A Föld külső magja egy főként vasat és nikkelt tartalmazó, 3700 Celsius-fokon izzó folyékony anyag, míg a földköpeny főként szilikátokat tartalmazó, helyenként szilárd réteg.

A belső hegyek a külső mag és az alsó köpeny határán, a 2900 kilométer mélyen fekvő Gutenberg-Wiechert-felületen alakulnak ki – Forrás: Wikipedia
A belső hegyek a külső mag és az alsó köpeny határán, a 2900 kilométer mélyen fekvő Gutenberg-Wiechert-felületen alakulnak ki – Forrás: Wikipedia

Gondolhatnánk, hogy mi közünk ahhoz, ami több ezer kilométerrel a lábunk alatt történik, de kutatók szerint ne legyintsünk erre. Szerintük számos kölcsönhatás van e zóna és a mi világunk között. Úgy vélik, hogy ez lehet az óceánfenék ősi darabjainak temetője, és köze lehet például a Hawaiin található vulkánok keletkezéséhez is.

A Föld mélyén levő hegyek létezésére 1996 óta gyanakodtak. Ez idő tájt kezdték tudósok megismerni a földmag és a földköpeny határát, amikor földrengések által keltett hullámokat vizsgáltak. Ezek a szeizmikus hullámok a Föld belsejében haladnak, de az akár több ezer kilométeres útjukat nem egy egyenes vonalában teszik meg. A mélyben lévő anyagok megtörik ezeket a hullámokat, letérnek útjukról, de a felszíni szeizmológiai állomások mindezt rögzíteni tudják. Ezután, mint egy röntgenfelvételnél, az eltérített hullámokból alkotnak képet arról, mi is lehet a mélyben.

A földrengések eltérített hullámaiból tudnak következtetni arra, hogy milyen rétegek és alakzatok lehetnek a mélyben – Fotó: Edward Garnero és Mingming Li / Arizona State University
A földrengések eltérített hullámaiból tudnak következtetni arra, hogy milyen rétegek és alakzatok lehetnek a mélyben – Fotó: Edward Garnero és Mingming Li / Arizona State University

Egy három éven át tartó vizsgálat, amelyben az Antarktiszon leásott érzékelők több mint ezer földrengés adatait gyűjtötték össze, újabb eredményeket hozott. A kutatás résztvevői azt vették észre, hogy a földrengések keltette hullámok megmagyarázhatatlanul lelassultak a mag és a köpeny határán. Ezt a részt emiatt a kutatók ultraalacsony sebességű zónának (ULVZ) nevezték el, és próbálták kitalálni, mi okozhatta a lelassulást.

„Az olyan szeizmikus vizsgálatok, mint a miénk, a legnagyobb felbontású képet adják bolygónk belső szerkezetéről, és azt tapasztaljuk, hogy ez a szerkezet sokkal bonyolultabb, mint korábban gondoltuk” – mondta Samantha Hansen, az Alabama Egyetem geológusa, a kutatás egyik vezetője.

A következtetések szerint egy erősen csipkézett tömböt értek el, amire hegységként is tekinthetünk. Ebben a képződményben néhány csúcs 40 kilométer magasan türemkedik bele a földköpenybe, tehát 4,5-szer olyan magas hegyei is vannak, mint a 8849 méter magas Mount Everest. Az első kutatások óta még több hegységet találtak a mag körül, Hawaii alatt például egy különösen nagy kiterjedésű, 910 kilométer átmérőjű terpeszkedik.

Ez a réteg, amelyik az olvadt, fémes külső mag és a felette lévő kőzetköpeny határán jött létre, rendkívül vékony a többi szerkezeti elemhez képest, és egy hipotézis szerint ez maga a lesüllyedt ősi óceánkéreg, amit erősen átalakult bazalt és üledékes kőzet alkothat.

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a százmillió évek alatt lesüllyedt óceáni kéreg darabjai csak néhány helyen, szigetszerűen fordulnak elő, de most már inkább azt sejtik, hogy a földköpenynél sűrűbb összetételű réteg a teljes mag–köpeny határt beburkolja.

„Az Antarktiszon ezer szeizmikus felvételt elemezve a nagy felbontású képalkotó módszerünk vékony rendellenes anyagzónákat talált a mag–köpeny határon mindenhol, ahol szondáztunk. Az anyag vastagsága néhány kilométertől tíz kilométerig változik. Ez arra utal, hogy hegyeket látunk a magon, néhol akár ötször magasabbakat is, mint a Mount Everest” – nyilatkozta Edward Garnero, az Arizona Egyetem kutatója.

(Források: BBC | University of Alabama)

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!