A világ közepének szentelt emlékmű 240 méterrel lecsúszott az Egyenlítőről

2023. szeptember 14. – 06:03

A világ közepének szentelt emlékmű 240 méterrel lecsúszott az Egyenlítőről
Légi felvétel a Mitad del Mundo emlékművéről San Antonio de Pichinchában, Quitótól 40 km-re északra, Ecuadorban – Fotó: Rodrigo Buendia / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amióta létezik lokálpatriotizmus, azóta tudjuk, hogy a világ közepe természetesen a szülőhelyünk, lakóhelyünk. Vannak viszont olyanok, akik tényleg elmondhatják: a világ közepén születtek. Vagy legalábbis ahhoz nagyon közel. Van egy kis terület Ecuador Pichincha tartományában, aminek az a neve, a világ közepe (Mitad del Mundo). A Google Maps is azonnal tudja, mire gondolunk, ha elkezdjük beírni spanyolul.

1735-ben a Francia Tudományos Akadémia alapos vizsgálatokat végzett a bolygó pontos méretéről, és elsősorban az foglalkoztatta őket, hogy tökéletes gömb-e Föld, vagy a kerülete az Egyenlítő mentén, esetleg a sarkkörök felé haladva a nagyobb. Emiatt expedíciót küldtek Dél-Amerikába és Finnország északi csücskébe is, hogy feltérképezzék, melyik tézis az igaz. A dél felé indulóknak az is a dolguk volt, hogy megrajzolják az Egyenlítőt. Három francia csillagász mellett volt két spanyol geográfus is a csapatban, és rajtuk kívül még sok asszisztens. Kolumbiába hajóztak el, onnan folytatták az útjukat az Andokba.

Arról még nem voltak pontos ismereteik, hogy az Egyenlítő hossza 40 075 kilométer. Ma már azt is tudjuk, hogy tizenegy országot szel át, akkoriban ez nem volt lényeges információ. Azt viszont nem volt nehéz megállapítani, hogy az Egyenlítő egy jelentős része óceánokon és az esőerdőkön húzódik keresztül. Dél-Amerika spanyol uralom alatt lévő területein viszont lehetett kutatásokat végezni, ezért azt célozták meg, a mai Ecuador területére 1736-ban értek el.

A független, Kolumbiából kiváló Ecuador egyébként 1830-ban jött létre, szóval amikor a francia tudósok odamentek, még nem így hívták – a későbbi elnevezését egyébként magáról az Egyenlítőről kapta. A jelenlegi főváros, Quito területét viszont már ismerték, ezért ott, annak környékén vizsgálódtak, kísérleteztek, és megjelölték, hol van az Egyenlítő.

Kétszáz évvel később, 1935-ben az ecuadori kormány felépített egy tízméteres emlékművet az expedíció előtt tisztelegve, pont azon a helyen, ahol az Egyenlítő áthaladt – ez lett a Mitad del Mundo. Ugyanezen a helyen 1982-ben megkezdődött egy monumentális alkotás építése – az ekkor megálmodott emlékmű már 33 méter magas volt, és egy 4,5 méter átmérőjű glóbusz került a tetejére. Az építkezés tíz évvel később, 1992. május 1-re fejeződött be.

Ide turisták ezrei mennek el minden évben, hiszen ki ne szeretne az egyik lábával az északi, a másik lábával a déli féltekén állni, miközben mindkét lába a Földön van. Húztak is egy szép sárga, mágikus vonalat, a szelfik, a képek ezerszámra készülnek is. Sokfelé jelzik a táblák, hogy a totálisan nulladik szélességi körnél helyezkedik ez a kis falu.

Apró szépséghiba, hogy ez a vonal nem az Egyenlítőn van,

Kétszáz éve ugyanis tévedtek egy kicsit. A helyiek azért mindent megtesznek, hogy bebizonyítsák, az északi féltekén az óramutató járásával megegyezően, míg a délin éppen azzal ellentétesen kavarogva folyik le a víz a mosdókagylóból, ahogy ezt a tankönyvekben olvashatjuk. Az ottaniak biztatják az odalátogatókat, mérjék meg bátran a súlyukat, és láthatják, mivel távol vagyunk a Föld középpontjától, így még a súlyunk is kevesebb, még ha minimálisan is.

Amióta a műholdas koordinátákkal tűpontosan lehet mérni a települések elhelyezkedését, kiderült, hogy a valódi Egyenlítőtől 240 méterre északra helyezkedik el ez a turistalátványosság, amit nyilván az ecuadoriak nem vernek nagy dobra. Tiszteletet parancsoló viszont, hogy 1735-ben az akkori technikai felszereltséggel csupán ilyen keveset tévedtek, és majdnem meg tudták határozni a két félteke felezőpontját.

A Mitad del Mundo egyébként a főváros, Quito agglomerációjához köthető, a központból buszokkal egy óra alatt elérhető, és mivel még egy múzeumot is építettek az emlékhely mellé, kihagyhatatlan látványosság a városba látogatóknak. Quito magaslatra épült, a tengerszinttől 2700 méterre fekszik. Viszont messze nem ez a legmagasabb hely az Egyenlítő mentén, hanem az 4690 méteres Volcán Cayembe.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!