A világháború alatt is gőzerővel dolgoztak, hogy Erdélyben téli olimpia legyen

2023. április 9. – 14:00

A világháború alatt is gőzerővel dolgoztak, hogy Erdélyben téli olimpia legyen
Így nézett volna ki az olimpiai központ – Forrás: Budapest Film Produkció

Másolás

Vágólapra másolva

Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországon az olimpia rendezésének gondolata egyidős az olimpizmussal, hiszen már 1896-ban kisebb esély mutatkozott arra, hogy Budapest megrendezze az első játékokat. Egy gazdag görög mágnás azonban a legfontosabb pillanatban a pénztárcájába nyúlt, és orvosolta Athén pénzügyi nehézségeit, így végül ott rendezhették az első újkori olimpiát. 1916-ban és 1920-ban is a magyar főváros lehetett volna a befutó, ha nincs az első világháború.

Az első és a második bécsi döntés után, amikor az ország területeket kapott vissza 1938-ban és 1940-ben, a revizionista törekvések az olimpiarendezésnek is új lendületet adtak. És mivel a magas hegyek egy része is visszatért, a téli olimpia megrendezése is elérhető közelségbe került.

Legalábbis a Magyar Síszövetség vezetői így gondolkodtak. Déván István kapta a feladatot, hogy járja végig Kárpátalját és a Romániától visszacsatolt részeket, hol lehet olyan helyszín, amely alkalmas sípályák építésére, ahol létesíteni lehet egy olimpiai centrumot, stadiont felhúzni, és van olyan tó is, amelynek a jegén a korcsolyaversenyek és a jégkorongmérkőzések megrendezhetők. Déván sok szép fekvésű helyet végignézett, de sokáig nem talált alkalmasat. Utoljára a Radnai-havasokba (2305 méter a legmagasabb pontja), Borsára érkezett, a Kárpátok keleti vonulatához. Ott aztán rátalált arra, amit keresett, egészen lenyűgözte a látvány. A Visó- és a Borsa-patak biztosította volna a vizet a korcsolyázóversenyekhez (akkoriban még nem fedett pályán rendezték ezeket). A máramarosi Borsa 190 kilométerre van Szatmártól, 180 kilométerre Kolozsvártól, és mindössze 20 kilométerre a jelenlegi ukrán határtól. Ezen a területen a magyarok nem éltek többségben a 40-es években, de a fejlesztéseknek mindenki örült.

Forrás: Budapest Film
Forrás: Budapest Film

A hazai szövetség vezetése 1941. október 23-án utazott a szélcsendes, tökéletes fekvésű Borsára. Mindenkinek elnyerte a tetszését a helyszín, és bár tudták, hogy a közlekedést fejleszteni kell, mert legalább 14 óra az út Budapestről vasúttal, de belevágtak a Magyar Nemzeti Téli Síközpont építésébe.

A cél az 1948-as vagy az 1952-es téli olimpia megrendezése volt, bízva a központi hatalmak gyors sikerében a világháborúban. Muzsa Gyula volt akkoriban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, elsősorban neki volt a feladata a lobbizás. Ő úgy látta, hogy az esélyeink kedvezők. Az 1936-os téli olimpiának a német Garmisch Partenkirchen adott otthont, a nyárit Berlinben rendezték. A magyarok célja nem az volt, hogy lemásolják az Alpokban látott viszonyokat, egy kicsivel többet szerettek volna adni mindenben annál.

Elsőnek, 1941 karácsonyára, az olimpiai lesiklópálya épült meg, ami a mai napig az Olympia nevet viseli. A magyar válogatott német edzője, Herbert Heiss áradozott a pálya szépségéről, amelyiknek egy szakasza erdőn vezetett keresztül. 1660 méter magasról rajtoltak el a versenyzők, 2840 méteren át siklottak, majd 830 méter magasan értek célba, a szintkülönbség tehát elég jelentős, és könnyen kiszámolható: 830 méter.

„Biztos vagyok benne, ismerve a magyar sportélet sportszerető és hozzáértő vezetőit, hogy Borsafüreden világkupákat, világbajnokságot, de talán még egy olimpiai versenyt is meg fogunk érni”

– idézte Heisst a Nemzeti Sport.

Ezzel párhuzamosan hozzáfogtak a menedékházak építéséhez is, hiszen azzal a sípálya értékét is jelentősen növelték. A Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) 60 férőhelyes Borsvezér menedékházát már 1941-ben átadták. Ebben ma egy iskola működik.

Lesiklópálya, háttérben a Magyar Országos Véderő Egylet menedékháza – Forrás: MOB
Lesiklópálya, háttérben a Magyar Országos Véderő Egylet menedékháza – Forrás: MOB

A tökéletes panorámájú Anikó menedékház 1942. november 23-ra lett kész, és minden igényt kielégített. Névadója a kor legjobb sízője, Iglóiné Eleőd Anikó. Iglóiné szerepelt az 1948-as olimpián, később férjével együtt elhagyta Magyarországot. A 100 ezer pengős költségbe a sportoló bankár férje is beszállt.

1943 áprilisa volt egy következő fontos dátum, akkor tették le a Hóvirág sportszálló alapkövét. Négy hasonló típusú szállót álmodtak meg, az Anikó menedékházhoz hasonlóan ezt is a budapesti Benedek Frigyes tervezte.

A Hóvirág egy igazi presztízsberuházás volt, úszómedencével is a kedvében akartak járni az ide érkező olimpikonoknak, síelőknek, túrázóknak. Ez az impozáns épület testesítette volna meg az olimpiai falu központját, a másik három ház az összes olimpikont be tudta volna fogadni. A központi fűtéssel ellátott, száznál is több szobás épület a korszak egyik legmodernebb komplexuma lett. Egy év múlva, 1944-ben már majdnem üzemelt is, a tetőszerkezet és a válaszfalak készen álltak, de az utolsó simításokkal nem készültek addig, mire odaért a front.

Még 1943-ban elkezdték a sísánc építését is, amit egyedülálló módon, a hegyoldalba vájtak bele, Európa legnagyobb természetes sísáncát alakították ki, a környezetet károsító fémszerkezetet egyáltalán nem is használtak. Eközben 10 ezer köbméter földet mozgattak meg, a zsűrinek ötszintes, fából készült épületet emeltek, hogy a pontozók kifogástalanul láthassák a versenyzők talajfogását. 1944. február 20-án már nemzetközi versenyt rendeztek itt. A sísánc létrehozásában egy Stanisław Marusarz nevű vb-ezüstérmes lengyel ugró nyújtott hathatós segítséget, akinek az életét a magyarok mentették meg, amikor a Gestapo üldözte, mivel a lengyel hadsereg tagjaként szembeszállt a németekkel. A sísport egyik hazai vezetője, Belloni Gyula közbenjárásával, hamis papírokkal (Przestalky Stanislaw) került ide mint a magyar válogatott edzője. Amikor a versenyre németek is érkeztek, nem jelentették fel, pedig pontosan tudták róla, hogy halálra ítélték. Marusarz versenyen kívül 88 méterre repült a jegyzőkönyvek tanúsága szerint.

A sísánc az 50-es években és ma – Fotó: MOB, Budapest Film A sísánc az 50-es években és ma – Fotó: MOB, Budapest Film
A sísánc az 50-es években és ma – Fotó: MOB, Budapest Film

A sífelvonók építése is elkezdődött, de ezek a munkálatok már csak jó 30 évvel később fejeződtek be. 1944 májusában a hegy másik oldalán már ott tartózkodott a szovjet haderő. Mivel Románia 1944. augusztus 23-án kiugrott a németek mellől, és átállt a szövetségesek oldalára, a szovjetek pár nap alatt bevonultak Erdélybe, és az érkező szovjet csapatok felgyújtották az Anikó menedékházat. A Hóvirág szálló megmaradt, rendeltetésszerűen használták is egy ideig, de mára már romos állapotban van, mert alig költöttek rá az elmúlt évtizedekben.

A magyar kormány több részletben kétmillió pengőt különített el az itteni grandiózus beruházásokra a költségvetésből, mert turisztikai lehetőséget láttak benne.

Viszonyításul: abban az időszakban körülbelül 120 pengő volt a havi átlagkereset. A politikai vezetés nem foglalkozott azzal, mi lesz, ha a háborút nem nyerik meg a németek, és vissza kell térni az 1920-ban megállapított határok mögé.

A sísánc avatása 1944-ben – Fotó: MOB
A sísánc avatása 1944-ben – Fotó: MOB

Románia az alakuló síközponttal nem tudott mit kezdeni, nem fejezték be a megkezdett fejlesztéseket, és amikor felmerült, hogy az 1984-es olimpia valahová Kelet-Európába jöhet, akkor Ceaușescu nemet mondott rá, mert nem látott reális esélyt arra, hogy román sportoló aranyérmét ünnepelhessék, így nekik ez nem érte volna meg propagandaszempontból. (Románia Los Angelesben, 1984-ben 20 olimpiai arannyal állított fel rekordot.) Ezért végül Szarajevó kapta meg a rendezés lehetőségét.

A jelenleg 24 ezer lelket számláló Borsa polgármestere, Ion Sorin Timiș kifejezetten kedveli a téli sportokat, megtanult síelni gyerekkorában, és tervbe vette, hogy az Anikó menedékházat eredeti formájában visszaépíti. Ő is hallotta a helyi öregektől, hogy ide egykor olimpiát álmodtak, de aztán a háború mindent felülírt.

A cikkhez Killyéni András kolozsvári sporttörténész kutatómunkája nyújtott nélkülözhetetlen segítséget, aki Olimpiai álom a Radnai havasokban címmel írt könyvet. A Budapest Film Produkció 50 perces dokumentumfilmet forgatott a történetről.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!