A fehér csokoládé megszületése maradékmentés eredménye

2022. október 17. – 06:10

A fehér csokoládé megszületése maradékmentés eredménye
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A fehér csoki a csokoládék szegény mostohagyereke: az igazi ínyencek nem is nevezik csokinak, mivel hiányzik belőle a kakaó, ráadásul jellemzően tele van hozzáadott pálmaolajjal és édesítőkkel, amelyekből a hagyományos csokiban sokkal kevesebb van. Hiába mondják, hogy kakaó nélkül a fehér csoki mindössze édes pálmazsír, ennek az édességnek is megvan a helye a piacon. A fehér csokit ért rágalmak hallatán viszont azért az ember elgondolkodik, hogy kinek jutott eszébe egyáltalán ilyen édességet gyártani – a válasz egész egyszerű: csak az ízéért senkinek, csak éppen túl sok volt a tejpor és a kakaóvaj, amit inkább felhasználtak, mint kidobtak.

A fehér csoki története nem teljesen tiszta, de az általánosan elfogadott verzió az, hogy a Nestlé fejlesztette ki először kereskedelmi forgalomban, méghozzá az 1930-as években Svájcban. A legenda szerint így lehetett felhasználni a felesleges tejport, amelyet az első világháborúban gyártottak, és már nem volt rá kereslet. Ezt a történetet azonban elég sok homály fedi, az első fehér csoki gyártásának időpontja sem tiszta, egyesek szerint már 1930-ban futószalagra került, mások szerint a Galak csoki 1936-os bevezetése volt az első ilyen komolyabb próbálkozás. Megint mások azt állítják, hogy a Galak nem volt igazán fehér csokoládé, és egészen az 1948-as Alpine White Barig kellett várni arra, hogy a ma ismert fehér csoki megszülessen. Hogy kontextusba tudjuk helyezni ezeket az évszámokat: a hagyományos csokoládé az 1890-es években kezdett igazán népszerűvé válni. Egyes források szerint egyébként a Nestlé akkor találta fel a fehér csokit, amikor gyermekvitamin-bevonatot próbált kifejleszteni.

Az is lehet, hogy a fehér csoki gyártásának valódi célja a kakaópor készítésekor a kakaóbabból kivont extra vaj felhasználása volt. A kakaóbab ugyanis nagyjából ugyanolyan mennyiségben tartalmaz kakaóforgácsot, mint kakaóvajat, és ez a zsír a csokoládégyártás legelismertebb mellékterméke, a kozmetikumokban és a gyógyszeriparban is nagyra értékelik. A fehér csokoládéban egyébként nincsenek antioxidánsok, mint az ét- vagy – bizonyos mértékig – a tejcsokiban, de a kakaóvajat kezelik, hogy eltávolítsák az erős ízét.

Kakaó vajat porcióznak egy csokoládé készítő műhelyben – Fotó: Oksana Kuznetsova / Getty Images
Kakaó vajat porcióznak egy csokoládé készítő műhelyben – Fotó: Oksana Kuznetsova / Getty Images

Bár valóban úgy tűnik, hogy a Nestlé volt az első cég, amely kereskedelmi célra gyártott igazi fehér csokit, recepteket már sokkal korábbról is találhatunk: akár már az 1870-es évekből is, erről egy amerikai recepteket listázó könyvből van forrás. A recept azonban kifejezetten fura, és nem is közelít ahhoz, amit mi ma fehér csokinak ismerünk: inkább cukrászoknak vagy gyógyszerészeknek, mint házi szakácsoknak készült, és „kényes személyek” számára volt ajánlott, tápióka, zabpehely és izlandi moha keverékeként, amelyet „kakaó- és vaníliatinktúrákkal” ízesíttek, és „kakaóhéjból desztillált vízzel” pépesítettek. 1869-ből fehér csokira csak messziről emlékeztető cukorkák receptje maradt fenn, 1865-ből pedig először van említés arra, hogy a kakaópor előállítása után fennmaradt kakaóvajat csokoládéban használták fel.

A furcsa csoki fogadtatása egyébként nem volt túl pozitív: az International Confectioner szaklap 1916-os kiadásában például egy bizonyos T. B. McRobert feltételezi, hogy a csokit klórgázzal, kéngőzzel vagy hidrogén-dioxiddal fehérítik, ami miatt nagyjából ehetetlen lenne. McRobert ahhoz sem fűzött túl sok reményt, hogy a fehér csokit a megalkotóinak sikerül majd átvinniük a tengeren túlra Európába, és engedélyeztetni a helyi hatóságokkal.

A kakaóvaj ára több mint kétszeresére nőtt 2005 és 2015 között, és ezért sok nagy gyártó a szagtalanított kakaóvajának egy részét egyéb töltőanyagokkal, például növényi olajjal helyettesíti, ami jelentősen csökkenti a költségeket – de egyben rontja is a végtermék minőségét.

(Források: Washington Post, The Food Historian)

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!