Molotov épp a nácitlanítás lassúságán háborgott, amikor Truman elnök elmondta híres beszédét

2022. március 12. – 14:47

Molotov épp a nácitlanítás lassúságán háborgott, amikor Truman elnök elmondta híres beszédét
Harry S. Truman – Fotó: Library of Congress / Corbis / VCG via Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

„A világ szabad népei felénk tekintenek. Várják a segítségünket, hogy megőrizhessék a szabadságukat. Ha visszariadunk vezető szerepünk vállalásától, a világbékét sodorhatjuk veszélybe – saját nemzetünk jólétét azonban biztos, hogy veszélybe sodorjuk. Az események sebesen követik egymást, nagy a felelősségünk, amit viselnünk kell”

– így zárta a washingtoni kongresszus előtti, nagy ívű beszédét Harry S. Truman amerikai elnök 1947. március 12-én, hetvenöt évvel ezelőtt. Hosszan, 18 percen át érvelt a támogató szavazatokért, hogy a javaslata átjusson a döntéshozókon. A beszéde teljes szövege ide kattintva olvasható.

Truman is érezte, hogy történelmi jelentőségű beszédet mond, a világtörténelmi pillanatot maga is hangsúlyozta. Arra viszont talán még ő sem számított, hogy az általa felvázolt felfogás egészen 1989-ig meghatározza országa külpolitikáját, és a beszéde után fokozatosan kialakul a kétpólusú világrend, és elkezdődik a hidegháború. Ennek a beszédnek a körülményeit, előzményeit idézzük most fel.

A világpolitikai környezetről érdemes megemlíteni, hogy

  • pár hónappal korábban zárult le a nürnbergi per, ahol elítélték a legfőbb náci háborús bűnösöket, de még sok kisebb per folyamatban volt;
  • Winston Churchill éppen nem volt angol miniszterelnök, de emlékezetes beszédet mondott 1946. március ötödikén az amerikai Fultonban, amelyben először használta a vasfüggöny kifejezést arra, ami Stettintől (Szczecin) Triesztig Európára telepszik;
  • George Marshall amerikai külügyminiszter feltérképezte az európai állapotokat, és azt látta, hogy a talpra állás nehezebben megy a vártnál, már körvonalazódott a segélyterv;
  • Magyarország 1947. február 10-én aláírta a békeszerződést, az ország a trianoni határok közé kényszerült;
  • A Beneš-dekrétumok szerint 1947-ben elkezdődött a lakosságcsere Magyarország és Csehszlovákia között;
  • Joszif Visszarionovics Sztálin 1947. március elején lemondott a hadügyek irányításáról, de ettől még ő maradt a generalisszimusz.

Az már hónapokkal korábban nyilvánvaló vált, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió a világháborús győzelem keltette eufória után hosszú távon nem tud együttműködni. Amíg Franklin D. Roosevelt inkább szót értett Sztálinnal, az amerikai elnök halála után, 1945. áprilisban hivatalba lépő Truman azt írta a feleségének, körülbelül annyira bízik benne, mint Hitlerben vagy Al Capone maffiafőnökben. Sztálinnak már 1946. februárban volt olyan megnyilvánulása, mely szerint az imperializmust a történelem szemétdombjára kell száműzni, mert oda való.

A Demokrata Pártot képviselő Truman ebben a híres beszédben nem a később a szovjet érdekszférába kerülő keleti országoknak kért segítséget, hanem a polgárháború sújtotta és az egyre érezhetőbb kommunista befolyás ellen küzdő Görögországnak, valamint a stabilitásra, modernizációra vágyó és jó stratégiai pozícióban lévő Törökországnak. Azt is felmérte, hogy a Közel-Kelet nyugalma csak egy erős török állammal képzelhető el. Összesen 400 millió dolláros támogatást kért, és viszonyításul elmondta a kongresszus előtt, hogy 341 milliárd dollárral járult hozzá az Egyesült Államok a második világháború megnyeréséhez, és ez a kért összeg alig több mint egy ezreléke.

Miért volt erre szükség? A nácik görögországi pusztítása – a kikötőket és a vasútvonalakat is tönkretették – és kivonulása után a britek bevonultak az országba, de a görög kommunisták fegyveres segítséget kaptak a hatalom megszerzéséhez, amiben a jugoszláv elnök, Tito is nagy szerepet játszott, nemcsak a szovjetek. A brit hadsereg hosszú távon nem tudta kezelni a helyzetet, mert a forrásaik fokozatosan kimerülőben voltak. Előbb a brit kormány, majd március 3-án a görög monarchisták, II. György király hívei fordultak az Egyesült Államokhoz. Az összeg java részét, 350 millió dollárt a görögök kapták, a fennmaradó ötvenet értelemszerűen a törökök.

Truman a görögök életben maradásáról szónokolt, és tudatta, csak az amerikai nemzet képes arra, hogy ilyen hatékony támogatást tudjon adni, más nem.

Elismerte, hogy a görög kormány követett el hibákat, de nincs is tökéletes kormányzat, ám a segítségnyújtás ellenére garantálta, hogy az USA nem nézi tétlenül, ha szélsőséges módszereket alkalmaznak az országban, legyen szó bal- vagy jobboldali vezetésről.

Bár Truman felszólalása némileg váratlanul érte a nagyhatalmakat – a korabeli beszámolók szerint az élessége még a brit külügyminisztert, Ernest Bevint is meglepte –, nem a semmiből jött. Egy héttel korábban már Mexikóban is úgy fogalmazott, hogy a demokrácia az egyetlen út a világbékéhez, és elítélte a parancsuralmi rendszereket. Március elején egy amerikai egyetemen is felszólalt, ahol azt mondta, megvan az esély, hogy a nemzeteket a gazdasági béke felé vezethetik. Nyomatékosította, hogy az USA a világ gazdasági óriása, a gazdasági kapcsolatok kialakítása tőlük függ, az elszigetelődés politikája szerinte már a múlté. Nem is volt egyedül ezzel az álláspontjával, például a külügyekkel foglalkozó, egyébként republikánus Arthur Vandenberg szenátor is felvetette, hogy az USA nem szemlélheti tétlenül a folyamatokat, aktivitást kell mutatnia.

Az elnök szokatlan őszinteséggel beszélt a szenátorok előtt arról, hogy jó néhány népre akarata ellenére kényszerítettek totalitárius rendszert Európában, ezért is fontos a szerepvállalásuk. Az Egyesült Államok kormánya ugyan több esetben tiltakozott az erőszak és a megfélemlítés, a jaltai egyezmény lengyelországi, romániai és bulgáriai megsértése ellen, de Truman szerint más országokban is voltak hasonlóságok, és minden nemzetnek választania kell az alternatív életformák között, a választás pedig gyakran egyáltalán nem szabad választás.

„Az egyik életforma a többség akaratán alapul, és a szabad intézmények, a képviseleti kormányzás, a szabad választások, a személyes szabadság garantálása, a szólás- és vallásszabadság, valamint az különbözteti meg a másodiktól, hogy nincs politikai elnyomás. A második életforma egy kisebbség akaratán alapul, mely kisebbség erőszakos úton kényszeríti rá uralmát a többségre. A terror, az elnyomás, az ellenőrzött sajtó és rádió, a korlátozott választások és a személyes szabadságjogok megnyirbálása jellemzi. Hiszem, hogy az Egyesült Államok politikájának nem lehet más célja, csak a szabad népek támogatása, hogy sikerrel vívhassák meg az őket leigázni akaró fegyveres kisebbségek vagy külső erők elleni harcukat. Hiszem, hogy segítenünk kell abban, hogy a szabad népek a maguk módján alakítsák sorsukat. Hiszem, hogy segítségünknek elsősorban gazdasági és pénzügyi támogatásból kell állnia, ugyanis ez az, ami nélkül sem gazdasági stabilitás, sem pedig normális politikai élet nem létezhet” – ismertette.

A beszéd nemcsak a sokáig pacifista politikát folytató USA-ban váltott ki nagy hatást, hanem szerte a világban. A pénzügyi támogatás leghevesebb belföldi ellenzője Henry A. Wallace szenátor volt, aki úgy érvelt, hogy nem lehet megvásárolni egy népet. Egy másik szenátor, Robert Taft azt mondta, ha Amerika segítséget nyújt, akkor a legjózanabb megítélésre kényszerül akkor is, ha a szovjetek ugyanezt teszik a jugoszláv, román vagy esetleg a lengyel térségben. (A víziója egyébként helyesnek bizonyult.) Azért is értetlenkedtek az amerikai politikusok, miért éppen Görögország a célpont, amikor Spanyolországban sem rendeződött még megnyugtatóan a helyzet. És egyébként is, az európai polgárok most éhesek, a szenvedésük után nem katonákra vagy tankokra van szükségük, hanem élelemre.

„Egy nemzet vezére békeidőben ilyen súlyos kijelentéseket még nem tett”

– írta a chicagói Daily Herald. „A beszéd forradalmi elemeket tartalmazott, különösen nyers kifejezésmódja miatt” – állította ugyanakkor a Times.

Az orosz Pravda vezércikkének legélesebb és legfontosabb üzenete: a segítségnyújtás álarca alatt világosan felismerhető a kommunisták ellen irányuló imperialista politika. A moszkvai rádió azt harsogta, a szovjet nép egyhangú megállapítása: Truman beszéde nyílt támadás a demokrácia ellen. Fájdalmasan érintette őket, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét be sem vonták, úgy próbálnak manőverezni.

Azt, hogy az oroszokat valamennyire váratlanul érte ez a beszéd, alátámasztja, hogy amerikai katonák még ebben az időben kitüntetéseket kaptak tőlük. Az orosz külügyminiszter, Vjacseszlav Molotov eközben a német területekkel volt elfoglalva, és nem találta megfelelő üteműnek az ott zajló nácitlanítási folyamatot, ami szerinte a záloga lett volna Európa békéjének.

A görög kormány persze hálás volt, noha arra is rámutatott az egyik kormánytag, Joannisz Szofianapulosz, hogy ez a segítségnyújtás messze túlmutat a görög problémán: bár a háborús helyzet belügy, a feszültség mégiscsak továbbterjedhet a Balkánon. A legfontosabb teendőnek a pártok lefegyverzését és a szabad választások kiírását nevezte.

A kongresszus végül 287–107 arányban igent mondott Truman kérésére.

Később módosítókat is elfogadtak, de ez a lényegen nem változtatott, a kommunista térnyerés ellen az Egyesült Államok beavatkozott Görögországban, amire a másik fél, ha nem is hadüzenetként, de barátságtalan lépésként tekintett. A kommunisták az országban 1949-re elveszítették a befolyásukat, a még abban az évben megalakuló Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének, vagyis a katonai erőket összehangoló NATO-nak három év múlva mindkét ország tagja lett. Az Egyesült Államok egy évvel később, a kommunisták prágai térnyerésekor már nem avatkozott közbe, ahogy 1956-ban Budapesten sem. (Koreában és Vietnámban viszont igen, a szovjet befolyást látva.)

1947. június ötödikétől az amerikaiak folyósították a 14 milliárdos Marshall-segélyt, és bár a kezdeti tárgyalásokra még a szovjeteket is meghívták, végül azok az országok sem részesülhettek belőle, amelyek a szovjet érdekszférába kerültek. Ők más utakon jártak: 1947. szeptemberben megalakult a kommunista pártokat tömörítő Kominform, majd a Marshall-terv ellensúlyozására 1949-ben létrejött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST). 1955-ben a Varsói Szerződéssel deklarálták a katonai együttműködést is, és ezzel kialakult a kétpólusú világ, ami 1989-ig működött is.

A jelenlegi orosz–ukrán konfliktus újra a felszínre hozta a korábbi hidegháborús szembenállást, azzal a különbséggel, hogy a NATO-hoz a keleti blokkból csatlakozott Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária és a balti államok is. Ukrajna viszont nem, és a NATO támogatja ugyan pénzzel és fegyverekkel az országot, nyílt konfliktust nem vállal fel az oroszokkal szemben, akik kimondottan nem szeretnék, hogy az ukránok közeledjenek a NATO-hoz.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!