A repülőgép-szimulátor, ami segített megnyerni a második világháborút

2022. március 08. – 05:05

A repülőgép-szimulátor, ami segített megnyerni a második világháborút
Egy Link Trainer használat közben a brit haditengerészet Lee-on-Solentben található bázisán, 1943-ban. Az előtérben az instruktor íróasztala, a háttérben maga a kiképzőeszköz a benne ülő pilótával – Fotó. Wikipedia

Másolás

Vágólapra másolva

1934. február 11-én az amerikai légierő morcos emberei vártak a Newark reptér egy pontján, ahova a találkozót megbeszélték. Valószínűleg a hátuk közepére sem kívánták az egész légipostaügyet, de nem volt mit tenni, a kormány rájuk lőcsölte a postai küldemények szállításának feladatát. Azután döntöttek így, hogy kirobbant egy országos botrány. Addig az amerikai postahivatal légitársaságokkal szerződött a légiposta szállítására, de ez a biznisz mutyitól és csalásoktól bűzlött – például, mivel a hivatal kilóra fizetett a postafuvarért, a légitársaságok elkezdtek ólomsúlyokat küldözgetni egymásnak, hogy felsrófolják a pénzt. Amikor ez kiderült, a kormány megszüntette a szerződéseket, és a légierőt bízta meg a légipostai feladatokkal, hogy jobban tudja ellenőrizni a szállításokat.

Csakhogy a postajáratoknak folyamatosan és minden időjárási nehézség közepette kell repülniük, a légierőnek pedig nem volt tapasztalata ilyen munkában. A szervezet a szolgálat első öt hónapja alatt 12 pilótát veszített, nem csoda, hogy szerette volna jobban kiképezni a repülők mögé ülőket. Ebben kérték egy Edwin Link nevű vállalkozó segítségét, akiről úgy hírlett, hogy készített egy gépet, amivel a földön lehet pilótákat oktatni. Emiatt beszéltek meg a vállalkozóval találkozót február 11-re, de a légierő illetékesei azon a napon órákig borúsan nézték az eget. Ködös, felhős nap volt, rossz látótávolsággal, olyan idő, amiben életveszély felszállni. Már feladták volna a reményt, amikor a ködből előtűnt egy Cessna, és tökéletesen landolt a futópályán. A várakozók le voltak nyűgözve már ettől a leszállástól is, és arra gondoltak, hogy aki így leteszi a gépet ilyen időben, az tudhat valamit a repülésről. A gépből Edwin Link pattant ki, és hamarosan szerződést kötött a légierővel hat darab Link Trainer oktatógép legyártására.

Kiképzés a Link Trainerrel az indianai Seymourban, 1943-ban – Fotó: Wikipedia
Kiképzés a Link Trainerrel az indianai Seymourban, 1943-ban – Fotó: Wikipedia

Légi csibészek

Edwin Albert Link 1904-ben született Indianában, majd a családjával hamarosan a New York állami Binghamtonba költözött, ahol apja sikeres vállalkozásba kezdett. Az idősebb Edwin zongora- és orgonagyárat alapított, és ebből, valamint a hangszerek szervizeléséből kényelmesen eltartotta a családját. Az ifjabb Edwintől azt várta el, hogy főiskolára menjen, de neki már gyerekkorában a repülés volt a szerelme, miután látott néhány korabeli repülőshow-t, amiken a jellemzően első világháborús veterán pilóták hajmeresztő kaszkadőrmutatványokkal borzasztották el a közönséget.

A gyerek a Los Angeles-i Politechnikumban kezdett továbbtanulni, és ebben a városban vette első repülésleckéjét is. Tanára a nagy nevettető, Charlie Chaplin testvére volt, Sidney Chaplin, aki egy kis repteret üzemeltetett. Linket némileg sokkolták a tanórák, amiken leginkább a tanár mutatott be mindenféle trükköket a géppel, de a tanítvány nem igazán vezethette a járművet. Link még két órát vett Chaplintől nem kevés pénzért (akkoriban 25-50 dollár körül volt egy ilyen óra, ami mai vásárlóértéken nagyjából 300-600 dollár körül lenne), de ezek hasonlóan alakultak, mint az első. „Nem tanultam túl sokat. Később rájöttem, hogy ezek a régimódi pilóták, mint Chaplin, mind azzal kezdték a tanítást, hogy halálra rémítették a diákjaikat” – emlékezett vissza később.

Apja kérésére ezután Link katonai iskolába vonult, de onnan hamar kimaradt, és mindenféle műszaki munkákból próbált megélni. Végül az apja alkalmazta a gyárában. Négy évig járta az országot a Link Company képviselőjeként, orgonákat és zongorákat üzemelt be és javított. Ekkortájt született első szabadalma, egy kis porszívó, amivel a hangszerek apró nyílásaiból lehetett kiszippantani a piszkot. Útjai során összebarátkozott egy légikaszkadőr csapattal, és egyikük megtanította rendesen, egyedül repülőt vezetni. Ezután apja minden tiltakozása ellenére édesanyja pénzt kölcsönzött neki, és ifjabb Edwin 1928-ban megvette első repülőjét, egy Cessna AA modellt. Link ezután hátat fordított apja gyárának, és egy kis utasszállító vállalkozásba kezdett. Ekkortájt még élénken éltek benne a Chaplinnél szerzett élmények, és elkezdte foglalkoztatni a repülésoktatás problémája.

Az Antoinette-hordó – Fotó: IEEE History Center
Az Antoinette-hordó – Fotó: IEEE History Center

Vidámparkból a tutiba

Akkoriban már léteztek egyszerű földi eszközök, amikkel segíteni lehetett a pilóták képzését. 1910-ben például a francia Antoinette vállalat mérnökei megalkották az Antoinette-hordót, amivel a cég repülőinek nem éppen kézreálló irányítását lehetett gyakorolni. Szintén francia volt a Breese cég 1917-es Pingvin fantázianevű fejlesztése, ami gyakorlatilag egy Breese repülő rövidebb, gyengébb motorral felszerelt, röpképtelen változata volt. De voltak oktatóeszközként használt repülőgépvázak az amerikai Sanders és a brit Brooklands vállalatnál is. Linket leginkább a francia kezdeményezések ihlették meg, és elhatározta, hogy épít egy minden korábbinál komplexebb szimulátort.

A feltaláló a Pilot Maker nevű prototípus fejlesztése közben sokat hasznosított abból, amit az orgonabütykölések során tanult. Egy évig építette találmányát, aminek lelke egy szelepekből, fújtatókból és pneumatikus motorokból álló, sűrített levegővel működő rendszer volt. Ez a központ tette lehetővé, hogy a hozzá kapcsolt, furnérlemezből összetákolt repülőgéptörzs úgy emelkedjen, süllyedjen és dőljön, mint egy valódi gép. A papundekli pilótafülkékbe Link valódi irányítókarokat és más navigálókütyüket épített be. A Pilot Makert saját testvérén tesztelte, fényes sikerrel: George Link hat órát töltött a szimulátorban, majd vett még egy órát egy valódi gépen, és utána már egyedül is képes volt repülni. Edwin 1929. április 14-én nyújtotta be szabadalmi kérelmét a Pilot Makerre, majd műhelyt rendezett be, felkészülve arra, hogy sorozatban gyártsa a szimulátorokat a reménybeli megrendelőknek. Repülőiskolát is alapított, ahol azt ígérte, 35 szimulátorban, majd 2 repülőben töltött tanóra után bárkit kiképez pilótának 85 dollárért (mai értéken kb. 1300 dollár).

Az iskola sikeres volt, csak az első évben száz diák fordult meg ott, de a Pilot Maker eladásai nem szárnyaltak. Nehezen akadt megrendelő, és a kevés kuncsaft is jobbára vidámpark voltak, ahol kipróbálható látványosságként állították ki a Pilot Makert. Ezt felismerve Link készített is egy vidámparki verziót, ami pontozta is a pilóta teljesítményét. De ezek a megrendelések is hamar elmaradtak, ahogy a nagy gazdasági világválság elkezdte éreztetni hatását. A családi hangszerbiznisz bedőlt, és Linknek is be kellett zárnia a boltot. A következő négy évben Edwin mindenféle munkát elvállalt a repülőgép-szereléstől a kaszkadőrködésig, hogy meg tudjon élni. Aztán 1934-ben kapott egy hívást a légipostabotrány után nehéz kellemetlen helyzetbe került légierőtől, és azon a februári napon, a Newark reptéren Link üzlete végre beindult. A légierő a megrendelt hat gép darabjáért 3400 dollárt (mai értéken 66 ezer) fizetett, és a Pilot Makerből is ekkor lett Link Trainer – vásári látványosságból az első igazán sikeres és modern repülőgép-szimulátor.

A Pilot Maker szabadalmi rajza – Forrás: Wikipedia
A Pilot Maker szabadalmi rajza – Forrás: Wikipedia

A háború szimulátora

Link folyamatosan fejlesztette találmányát, így elég sok változata fennmaradt. Mind közül az AN-T-18 (Army Navy Trainer, 18-as modell) lett a legsikeresebb, amire a második világháború közelgésével, majd kitörésével özönleni kezdtek a megrendelések. Az AN-T-18-nak már része volt a kiképzőgép mellett egy asztal, ami a földi irányítást jelképezte. Az asztalnál szintén megtalálható volt a gép irányítópultja, ami követte a gépben levő eszközök helyzetét, így az asztalnál ülő instruktor szemmel tarthatta, mit művel a szimulátorban a tanítványa, és kommunikálhatott is a pilótával. Emellett a Link Trainer sebességet számolt, magasságot is szimulált, néhány különleges eseményt (például váratlan légörvényt) is képes volt utánozni, az asztalnál pedig egy szerkezet repülési térképen rajzolta le, hogy milyen utat tett meg a pilóta. A gép pneumatikus steampunk belseje viszont nem sokat változott, ugyanazon az elven működött, mint a legelső prototípus. A korabeli propagandaanyagok szerint a Link Trainer nagyon élethű élményt adott, nézzék csak, ahogy ez a derék fiatalember megtörli a homlokát a kiképzés végén:

De ő még mindig jobban járt, mint társa, aki átélt egy szimulált lezuhanást, az oktatója szadista vigyorától kísérve:

A Link Trainer nagy (air)port vert fel: az amerikai légierő és a haditengerészet a következő években több százat rendelt belőle, de sorra jelentkeztek be más országok is, először 1935-ben Japán (ahol jól le is másolták a gépet). Amikorra 1941-ben az Egyesült Államok belépett a háborúba, már 35 országban használtak Link Trainereket – köztük néhányat Németországban és Olaszországban, tehát Amerika számára ellenséges országokban is. A megrendelések ezután sem álltak le, Link gyára a háború alatt összesen közel ötezer szimulátort gyártott le, többek között a kanadai és a brit légierőnek. A brit birodalomban nagyjából 170 ezer pilótát képeztek ki a festése után „kék dobozként” emlegetett szimulátorban, az amerikaiak száma pedig elérte a félmilliót. Hogy a világháború kimeneteléhez valamennyire Link találmánya is hozzájárulhatott, arról gyakran idézik a kanadai légierő, a RCAF légi marsallját, Robert Leckie-t. Leckie a háború után ugyanis ezt mondta: „A Luftwaffe a szabad világ minden olyan országában találkozott a maga Waterloo-jával, ahol Link Trainerek álltak csatasorban.”

Levegőből a vízbe

Link vállalata a háború után is az egyre fejlettebb szimulátorok készítésével foglalkozott, még az Apollo program űrhajósainak is konstruált eszközt. 1954-ben a feltaláló eladta a céget a General Precision Equipment Corporationnek. A vállalat több további akvizíciót is megélt, a legutóbbi, 2000-ben lezajlott után kapta mai nevét: a L-3 Link Simulation and Training ma is a repülőgép-szimulátor-piac egyik fontos szereplője.

Balra Edwin Link, jobbra Lajos Ferenc battenbergi herceg, a Brit Királyi Hadsereg parancsnoka 1962-ben, a Vízalatti Tevékenységek Világkongresszusa megnyitóján Londonban. – Fotó: Douglas Miller / Getty Images
Balra Edwin Link, jobbra Lajos Ferenc battenbergi herceg, a Brit Királyi Hadsereg parancsnoka 1962-ben, a Vízalatti Tevékenységek Világkongresszusa megnyitóján Londonban. – Fotó: Douglas Miller / Getty Images

Edwin Link az ötvenes évektől a repülés mellett a mélytengeri kutatás úttörője is lett, tervezett tengeralattjárókat, és ő volt az első, aki helioxszal (hélium-oxigén gázeleggyel) merült, ami ma már mindennapos gyakorlat az ipari búvárkodásban. A feltaláló 1981-ben halt meg Binghamtonban, ahol élete nagy részét töltötte. Találmányain egész pilótagenerációk tanultak meg repülni.

A Link Trainerből több tucat példány van épségben ma is. Aki látni szeretne egyet, legközelebb Prágában a helyi repüléstörténeti múzeumban talál egyet vagy Belgrádban egy hasonló múzeumban (Jugoszlávia is vásárolt, illetve háborús segélyként kapott is a gépből). Az iho.hu szakportál szerint Magyarországon is voltak Link Trainerek, a két világháború között a Malert (Magyar Légiforgalmi Rt.) rendelt ilyen gépeket. Érdekesség, hogy akkor már kész volt Thorotzkai Péter gépészmérnök saját fejlesztésű szimulátora is a mátyásföldi repülőtéren, de a Malert az amerikai konstrukciót részesítette előnyben.

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.