A fontosabb angol idiómák között szerepel a tükörfordításban csak „füstfújás a fenékbe” (blowing smoke up your ass) kifejezés is, ami nálunk, magyaroknál nagyjából a seggnyalásnak feleltethető meg. Igen ám, csak míg minálunk a történelmi múltból nem túl sok szó szerinti fenéknyaldosás idézhető fel, addig az angol megfelelőnek igen sajátos eredete van. Orvosi fejlődés, lélekvisszahozás, bélserkentés: a 18–19. századi technika, amikor úgy próbáltak újraéleszteni, hogy füstöt fújtak a haldokló végbelébe.
Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.
Ha a Temze mentén sétáltunk véletlenül a 18. században, könnyen észrevehettünk egy csőszerű eszközt a part szélén. Mi több, akkoriban az is elvárt volt, hogy mindenki, aki csak egy másodpercre is a vízi utazást választja, tudja, hol van ez az eszköz; és azt is, hogy vízbe fulladás esetén bele kell dugnia ezt a haldokló végbelébe, hogy füstöt fújjon bele a cső segítségével.
A kezdetek
Az 1700-as években ugyanis teljesen bevett orvosi eljárás volt, hogy a halottnak vagy haldoklónak vélt embernek ne a száját, hanem a végbelét használják újraélesztés esetén. A „füst a végbélbe” módszert kiváltképp vízbe fulladók esetén alkalmazták, azt pontosan nem tudni, hány alkalommal jártak sikerrel vele. A Temze partján lévő eszközt 1782-ben installálták a helyére, miután egy fiatal fiú megfulladt a folyóban.
A fiút, Rowlandot még idejében találták meg, pofozgatták, alkoholba mártott kendőkkel dörzsölték, a megérkező orvos pedig mindent bevetett véreztetéstől a hánytatásig, ami csak a palettáján szerepelt. Végül meg is mentették az életét. A települést a kis Rowland feltámadása annyira meggyőzte, hogy ezután hitelt adtak a legkülönfélébb újraélesztési technikáknak: így került ki a fulladás leküzdésére a fenékfüstfújó is a Temze partjára.
Egy másik forrás szerint az egyik legkorábbi dokumentált eset a dohánybeöntés alkalmazására 1746-ból származott egy férfitól, akinek a felesége fulladni kezdett, és elájult, ő pedig kézenfekvő módszerként fogta az égő pipáját, és saját szája helyett felesége végbelébe nyomta. A pipa izzó végét a szájával letakarta és belefújt. A nő végbele megtelt füsttel, a feljegyzések szerint pedig bármilyen hihetetlen is, valóban jobban lett az „újraélesztés” végére. És ha már dokumentációk: ezekből egyébként kiderült az is, hogy a dohány mellett a másik legnépszerűbb újraélesztési forma a csirkeleveses végbélbeöntés volt ekkoriban.
Dohányt alfélbe: fújd és szívd
A dohányfüstös gyógyítást az amerikai őslakosoktól eredeztetik, akiktől az európai orvosok hamar ellesték a dohányfüstös praktikákat, és használni is kezdték fejfájástól a rákig mindenre. 1745-ben Richard Mead volt az első ismert nyugati orvos, aki felvetette, hogy esetleg dohányfüstös beöntéssel lehetne hatékonyabbá tenni az újraélesztéseket.
Az emberek hamar elkezdték használni az új módszert a vízbe fulladók újraélesztésére. Annak érdekében, hogy ennek lépéseit könnyen memorizálni lehessen, 1774-ben dr. Houlston tollából még a seggbe fújt dohányfüst Stayin’ Alive-ja is megszületett, szabad fordításban valami ilyesmi:
Dohányt alfélbe, fújd és szívd,
Hevítsd, dörzsölve élénkítsd!
Ne kíméld magad, honfiú,
Egyszer neked is kellhet seggbefú.
A „tobacco glyster” kezdetű négysoros teljes, eredeti valójában itt tekinthető meg a műfordításokat kevésbé kedvelők számára. A dohánybeöntés a fulladáson túl minden másra is jó volt akkoriban, használták fejfájásra, sérvek kezelésére, légúti megbetegedésekre, hasi görcsökre, de még tífuszra és kolerára is. A napjainkban használt újraélesztési módszer persze már ekkor is létezett: a szájon át történő befúvást az ötödikként ajánlották az egészségügyi dolgozók, közvetlen például a dohányfüstös beöntés után. Utóbbira egyébként, mint azt A Hét jegyzi cikkében:
„Elmés szerkentyűk egész sorát fejlesztették ki e művelet megkönnyítésére, sőt mint azt a Mindenes is hírül adta: »az e végre készített eszközt a mostani legújabb Felsőbb rendelés szerint már minden Seborvosnak meg kell szerezni«. S ha nem volt a közelben seborvos? Erre is ad tanácsot a Mindenes: megteszi egy kettétört pipaszár is, a kupak nélküli vége kerül a »megmentendő« végbelébe és egy másik pipából felszívott füstöt fúj be a megmentő a pipaszár bélből meredezö nyílásába.”
A lap azt is kiemeli, hogy a kupakolós praktikákat javasoló Mindenes szubjektív írója a tanácskozás közben azt is nehezményezi, hogy a magyarok nem pártolói a beöntésnek. Holott, mint azt hozzáteszi, máshol a nemesasszonyok is inkább beöntenek, mint hogy hashajtót vegyenek be.
A dohánybeöntés elmés eszköze
„[Látható volt] a dohányfüstlistír nevű eszköz, amellyel allövet formájában a beteg végbelén keresztül fölmelegített dohányfüstöt juttattak a testbe, ezáltal próbálták meg az újraélesztést. A krónikából azonban nem sok sikeres esetről olvashatunk, amit ezzel a módszerrel értek el”
– írta a Fejér Megyei Hírlap 2008-ban, amikor is a fentebb említett, Temze partján kihelyezett eszközt bemutatták Magyarországon a Kresz Géza Mentőmúzeumban. Mint az is kiderült, a hasonló eszközöknek fontos szerepük volt régen, amikor az emberek úgy gondolták, hogy a külső stimuláció (mint a mellkompresszió) legalább annyira fontos az újraélesztésben, mint a belső stimuláció. A belső stimuláció esetén jellemzően rumot vagy egyéb gyógyfőzetet juttattak a haldokló gyomrába – de ezekhez a praktikákhoz tartozott a dohányfüst szervezetbe juttatása is.
„Az első teremben az ősidők nyomai: illusztráció a vízbe fulladt ember újraélesztéséről. A delikvenst a lábánál fogva felakasztották, folyjon ki belőle a lé. – Nem folyt ki – szögezi le Pap Zoltán”
– számolt be a Népszabadság szintén a Mentőmúzeum kiállítása alapján a vízbe fulladóknál használt újraélesztési technikákról. A felakasztós módszert bár hamar betiltották, mellette tovább futott a dohányfüstös újraélesztés, melyről a lap azt írta, „Pap doktor szerint az lehet az eljárás »tudományos« magyarázata, hogy a dohányfüst megmozgatja a központi idegrendszert”.
„Füstöt fújtak fel a végbélbe egy cső behelyezésével. Ez a cső egy fumigátorhoz és egy fújtatóhoz volt csatlakoztatva, amelyek összenyomásakor füstöt juttattak a végbélbe. Néha közvetlenebb utat választottak a tüdőhöz úgy, hogy a füstöt az orrba és a szájba kényszerítették, de a legtöbb orvos úgy érezte, hogy a rektális módszer hatékonyabb”
– derült ki az újraélesztési technikáról. A dohányfüstről az idegrendszer erősítése mellett azt is gondolták, hogy a nikotin miatt erősebb és gyorsabb lesz a haldokló vérkeringése, így serkenteni fogja a légzést is. Úgy vélték emellett, hogyha a füst felmelegíti a haldoklót, az kiszárítja belül, így pedig a szárazság miatt a túlzott nedvesség eltűnik.
Fenéktől a modernitásig
A 20. századra a beöntéses és hasonló alternatív újraélesztési technikák visszaszorultak. Az újraélesztés és az azt végző orvosok szerepe is új értelmet nyert – főként a műtétek, ezzel együtt az orvosi műhibák mint halált kiváltó okok megjelenésével. Claude Beck amerikai sebész a 20. század közepén próbálta revitalizálni az újraélesztést, mert tarthatatlannak minősítette, hogy a században szinte mindenki tudott újraéleszteni, csak az orvosok nem. Felidézte, hogy az 1910-es években, ha egy beteg szíve megállt a műtőasztalon, a sebészek másokat hívtak segítségül a beöntéses és egyéb módszerek elvégzésére: Beck így pedig nem látott más utat, új technológia után kezdett nézni, olyan után, ami méltó lehet a műtét veszélyeihez.
Az általa talált új technológia a stimuláción alapult, így vált népszerűvé a defibrilláció és a nyitott mellkasú szívmasszázs alkalmazása is. Beck mindemellett úgy gondolta, nemcsak a „látszólag halott”, hanem egyenesen a halott embereket is vissza lehet hozni az életbe ezzel a módszerrel. Újraélesztési módszereinek brandelésére még egy rövidfilmet is készített, ahol újraélesztett embereket kérdezgetett arról, hogy „miben haltak meg”.
1947-ben Beck először sikeresen újraélesztett egy pácienst defibrillátor segítségével, ezzel párhuzamosan pedig a tudomány kimutatta, hogy a nikotin káros az egészségre. Emiatt pedig a dohánybeöntés népszerűsége egyre csökkent, míg a defibrillátoré nőtt. Nem sokkal Beck első sikeres újraélesztése után defibrillátorokat helyeztek a műtőkbe szerte a nyugati világban.
Az eszközök aztán itt is maradtak egy ideig, amíg Paul Zoll, a Harvard Medical School orvosa csak 1956-ban be nem mutatta, hogy a defibrilláció sikeresen végrehajtható a zárt mellkason keresztül, nem szükséges hozzá a szív közvetlen elérése. Ettől a felfedezéstől pedig a napjainkban is ismert újraélesztéssé vált a főszerep szerte a világban. A füstfújás a fenékbe pedig nem maradt más, mint egy néhol még felbukkanó fogalom.
Cikkünk az Arcanum támogatásával készült.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
