A kettős ügynök, aki a szabadságharc után elárulta a Szent Korona rejtekhelyét

Wargha István Rejtő-regényekbe illően kalandos életpályát tudhatott maga mögött. Noha tudományos tevékenységei és óvodai nevelésről készült írásai ma sem lebecsülendőek, mégsem emiatt emlékezünk rá. Ő volt az ugyanis, aki a szabadságharc leverése után elárulta a Szent Korona rejtekhelyét.

A kisnemesi származású Wargha előnevében egyaránt felfedezhető a hajdúböszörményi és hajdúnánási előtag, utalva a család származására. Messziről érkezett a politika majd a titkosszolgálatok világába, ugyanis papnak készült, papi szemináriumokra járt, később pedig filozófiai-pedagógiai tanulmányokat folytatott. Ezt követően lett levelező tagja a Magyar Tudós Társaságnak, a mai Magyar Tudományos Akadémia elődjének, majd hamarosan belesodródott a politikába.

Előbb a Tolna megyében létrehozott Ipar egyesületben lett alelnök Kossuth Lajos mellett, majd a későbbi kormányzó cikkeit megjelentető Hetilapnak lett a szerkesztője. Anyagi gondok nehezítették az életét, jellemző volt a rá a pazarló életmód, a kártya és a nők, akik közül egy bizonyos Gyráné emelkedett ki, akivel több évig folytatott szerelmi viszonyt.

Karrierje azonban Kossuthnak és a szabadságharcnak köszönhetően felfelé ívelt, előbb külügyi fogalmazó, bécsi tudósító, majd külügyi államtitkár lett egészen az 1849-es letartóztatásáig. Az eljárás hosszúra nyúlt, hivatalosan 1850-ben mentették fel, ám büntetett előélete miatt rossz anyagi helyzetbe került és nem kapott munkát. Egy nevelőintézetet próbált volna működtetni, de nem járt sikerrel, majd miután a forradalomban részt vett barátainál tett látogatást, a hatóságok figyelmébe került. Házkutatást tartottak nála, és terhelő bizonyítékot ugyan nem, de forradalmi hangulatú verseket tálaltalak nála a hatóságok. Wargha tagadta, hogy ő írta volna a költeményeket, de a rendőrség nem hitt neki és ki akarták utasítani.

Deák Ágnes történész szerint Wargha ekkor vált a bécsi titkosrendőrség ügynökévé, és nem csak a forradalomban részt vevő szereplőkről készített jelentést (köztük az 1852-ben Warghának köszönhetően lelepleződött és kivégzett Noszlopy Gáspárról), hanem olyan szereplőkről is, akik egy titkos földalatti szervezkedés tagjai voltak, köztük Kossuth Lajos családja.

Kossuth Lajos, mint ismeretes, emigrációba vonult a szabadságharc után, először Vidinbe, majd Londonba és a szabadságharc újbóli kirobbantását tervezte. Fel is vette a kapcsolatot Giuseppe Mazzinivel, aki Itáliában szervezte a maga mozgalmát. Piramisszerűen, alulról felfelé építkező hálózatot terveztek az ország különféle területein, a nagyobb országrészek csapatait hónapoknak, a kisebb régiókat heteknek, az azoktól is kisebb települések csapatait pedig napoknak, óráknak hívták. A résztvevők csak a felettesükkel lehettek kapcsolatban, elkerülve így a lebukást. A rendszer kialakításában Warghának kulcsszerep jutott, és eközben a mozgalomban részt vevő Kossuth nővéreinek és édesanyjának is legfőbb bizalmasává vált. A mozgalom azonban hamarosan lelepleződött, Kossuth nővéreit és gyermekeinek nevelőjét, Hubay Károlyt letartóztatták – Warghára viszont egyszer sem vetült a gyanú árnyéka, mint esetleges áruló.

Bár látszólag elárulta Kossuthot és vele a szabadságharc ügyét, történészek szerint ez nem egyértelmű. Több iratot is, amit Kossuth rábízott, többek közt a proklamációkat tartalmazó leveleket, amikben felszólítja a csapatokat a harc megindítására, nem adott át a bécsieknek, és persze a saját szerepéről sem tett részletes jelentést – bár itt a saját élete megmentése is lehetett a motiváció. Vagy ahogyan Deák Ágnes összegzi tanulmányában, így akarta elősegíteni a szabadságharc ügyét a főbb vezetők kiiktatásával és megszerezni a vezető szerepet a mozgalomban.

Ez a kettősség a korona megtalálása kapcsán is megfigyelhető, amelyet a szabadságharc végnapjaiban Szemere Bertalan és Batthyány Kázmér rejtett el a Duna partján, a szerb határhoz közeli Orsovánál.

1849-től Ferenc József a Legfelsőbb Rendőri Hivatalt és annak vezetőjét, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagyot utasította a korona keresésére, aki pedig Warghát bízta meg a feladattal. Wargha már a Noszlopyval történtek után útlevélhez folyamodott, Londonba készült, ahol az emigráció jelentős része is tartózkodott. Wargha 1853 április 26-án utazott Londonba és május 18-án érkezett vissza a korona titkával együtt. Azt állította, hogy egy bizonyos Szűcs nevű honvéd árulta el neki a rejtekhelyet 10 000 koronáért, aki jelen volt a helyszínen amikor elásták a koronát. Szűcs mai napig a találgatások tárgyát képezi a történészek között, mivel az akkori szereplők közül senki nem említett ilyen nevű honvédot, és más forrás sem igazolja létezését.

Deák Ágnes szerint feltételezhető, hogy maga Kossuth adta ki Warghának a titkos információt a korona rejtekhelyéről, az információkat, hogy aztán később kihozhassa az országból a koronát. Ezt egy levéltári forrás is alátámasztja, amelyben Kossuth egy bizalmasától a neve említése nélkül a korona ügye felől érdeklődik. Wargha tehát, hogy elterelje a gyanút Kossuthról, egy hamis személyt találhatott ki forrásként. Ezután viszont megszakította a kapcsolatot Kossuth-tal.

Wargha a korona megtalálását követően a nemzetközi sajtó címlapjára is került, szerepéről még a dualizmusban is találgatások folytak a sajtóban, amelyet Wargha még életében hol tagadott, hol nem reagált rá. Az akcióval minden esetre busás jutalom ütötte a markát, 60 000 ezer korona, amelyből Londonban szivarüzletet nyitott. Pazarló életvitele miatt azonban hamar tönkrement, és hazaköltözött Magyarországra, ahol a halálakor végül Nagyvárad jegyzőjeként búcsúztatták az általa szerkesztett Bihar folyóiratban. Noha mint ügynök továbbra is alkalmazásban állt, több jelentést írt a helyi eseményekről, Deák Ágnes szerint egy meghasonlott ember pályája áll előttünk, akit hol az anyagi kényszer, hol az életveszély vett rá bűnös cselekedeteire – és aki magát mártírnak próbálta láttatni, belső vívódásai ellenére is.

(Forrás: Deák Ágnes: A koronás Wargha – Egy kettős ügynök Kossuth és a császári rendőrség szolgálatában, Akadémia Kiadó, Budapest, 2010)