Hosszabb életre számíthatunk Romániában, egészséges időskorra már kevésbé

Hosszabb ideig élünk ma Romániában, mint húsz évvel ezelőtt, de az már más kérdés, hogy ebből mennyi időt töltünk jó egészségben. Egy 65 éves ember előtt átlagosan alig hét olyan év áll, amikor az egészsége nem korlátozza a mindennapjait, a hátralévő évek minőségén pedig sok minden múlik: számít, hogy időben felismerik-e a betegségeinket, mennyire könnyen jutunk orvoshoz, és van-e, aki segít, amikor már nehezebben boldogulunk egyedül. De miért jut ilyen kevés egészséges év a romániai időseknek, és mennyit tehetünk azért, hogy ez megváltozzon?
A nyugdíjas évekről elég könnyű úgy gondolkodni, mint az életnek arról az időszakáról, amikor végre jut idő mindenre, amire korábban kevés volt. Az ember utazásokat tervez, kertészkedik, többet találkozik a barátaival, vagy egyszerűen csak élvezi, hogy reggel már nem kell rohannia a munkába. Persze az is benne van a pakliban, hogy a nyugdíjas évek nagy része orvosi rendelőkben, vizsgálatokra várva vagy éppen otthon, a négy fal között telik.
Mielőtt rátérnénk a nem annyira rózsás számokra, fontos megjegyezni: ha egy huszonéves azt mondja, „majd ha nyugdíjba megyek”, gyakran rögtön hozzáteszi – félig viccből, félig komolyan –, „már ha egyáltalán nyugdíjba mehetek”, vagy „már ha kapok nyugdíjat”. Hogy a mostani fiataloknak milyen anyagi lehetőségeik lesznek időskorukban, az önmagában is megér egy külön cikket, mi viszont most inkább annál a kérdésnél maradunk, hogy ha egyszer eljutunk odáig, akkor milyen egészségi állapotban töltjük majd ezeket az éveket? Tehát a továbbiakban a nyugdíjas évek alatt azt az időszakot értjük, amikor az ember jó esetben maga mögött hagyja a munkát, és végre több ideje jut arra, amire korábban nem volt lehetősége.
Nem megdöbbentő, ha azt mondjuk, hogy az öregedéssel a szervezetünk is változik, és bizonyos dolgok már nem mennek olyan könnyen, mint fiatalabb korban. De ettől még egyáltalán nem törvényszerű, hogy a nyugdíjazás után fel kell adni a megszokott rutint: sokan hetven-nyolcvan évesen is aktívak, önállóan intézik az ügyeiket, rendszeresen mozognak – legfeljebb a tempóból vesznek vissza, mert már nem bírják annyira –, míg másoknak már a bevásárlás, a felszállás a buszra vagy az ebédfőzés is nehézséget okoz.
Persze ha egy országban nő a várható élettartam, annak örülni szoktunk, hiszen az emberek átlagosan hosszabb ideig élnek, csakhogy az élettartamból önmagában még semmit sem tudunk meg arról, milyen állapotban töltjük el ezeket a pluszéveket.
Ezzel a különbséggel foglalkozott Vasile Ghețău demográfus is egy nemrég megjelent elemzésében, amelyben az Eurostat 2015 és 2023 közötti adatait vizsgálva arra jutott, hogy Románia 2023-ban az Európai Unió utolsó helyén állt a 65 éves kor után várható egészséges életévek számában, a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A 2024-es adatok már némi javulást mutatnak, de így sem túl biztatóak: egy 65 éves romániai emberre átlagosan nagyjából hét olyan életév jut, amelyet a mindennapi tevékenységeit korlátozó egészségügyi problémák nélkül tölt el. De mit jelent pontosan az egészségben eltöltött életévek száma, és hogyan számolják ki?
Hiába élünk hosszabb ideig, ha az egészségünk nem tart velünk
Az elmúlt két évtizedben több mint öt évvel nőtt a születéskor várható élettartam az országban: a 2000-es évek elején még nagyjából 71 év volt ez az érték, 2024-re viszont már 76,6 évre emelkedett. A Covid-járvány idején átmenetileg visszaesett a mutató, de azóta ismét emelkedésnek indult, és 2024-ben történelmi csúcsot ért el.
Ez persze jó hír, csak az uniós mezőnyben még így sem állunk túl jól. Az Európai Bizottság és az OECD 2025-ös egészségügyi országprofilja szerint a romániai várható élettartam 5,1 évvel maradt el az uniós átlagtól, ráadásul a nemek között is nagy a különbség: a férfiaknál átlagosan 72,8, a nőknél 80,4 év volt ez az érték 2024-ben. A közel nyolcévnyi eltérés a két nem között az uniós átlagnál is nagyobb.
A hosszabb élettartam mögött sokféle változás áll: az elmúlt évtizedekben fejlődött az orvostudomány, több betegség kezelésében értek el eredményeket, és az életkörülmények is sokat javultak. Ma már olyan egészségügyi problémákkal is hosszú ideig együtt élnek az emberek, amelyek korábban jóval nagyobb veszélyt jelentettek.
Ezzel viszont el is érkeztünk a másik kérdéshez: vajon hány évet töltünk el úgy, hogy az egészségi állapotunk nem akadályoz a mindennapi tevékenységeinkben?
Erre keresi a választ az Eurostat az egészségben eltöltött életévek mutatójával: a számítás a halálozási statisztikák mellett olyan lakossági felmérésekre épül, amelyekben az embereket arról kérdezik, mennyire korlátozzák őket egészségügyi problémáik a megszokott tevékenységeikben. A statisztika azt is figyelembe veszi, hogy valaki önállóan intézi-e az ügyeit, elvégzi-e a napi teendőit vagy az egészsége miatt már mások segítségére szorul.
Megjegyzendő, hogy a krónikus betegségek jelenléte önmagában még nem jelenti az egészséges életévek végét: valaki magas vérnyomással vagy cukorbetegséggel is él teljes, aktív életet, ha megfelelő kezelést kap és az állapota nem korlátozza a megszokott tevékenységeiben. Az Eurostat mutatója inkább az önálló életvitel lehetőségeiről árulkodik és kevésbé arról, hány embernek nincs semmilyen betegsége.
A 2024-es Eurostat-adatok alapján első pillantásra nem is áll annyira rosszul Románia: születéskor átlagosan 65 egészséges életévvel számoltak, ami alig marad el a 65,2 éves uniós átlagtól. A férfiaknál 64, a nőknél 65,9 évet becsültek, de a 65 éves kor után már jóval kedvezőtlenebb a helyzet. Egy ilyen korú romániai férfi előtt átlagosan még 6,8, egy nő előtt pedig 7,1 olyan életév áll, amelyet a mindennapi tevékenységeit korlátozó egészségügyi problémák nélkül tölthet el. A nőknél ez több mint három évvel rövidebb időszak a 10,5 éves uniós átlagnál.
A javulást azért érdemes némi fenntartással kezelni, mert a számok egyetlen év alatt meglepően nagyot változtak. Ghețău elemzése még a 2023-as adatokra épült, amikor a 65 éves férfiaknál 4,3, a nőknél mindössze 3,8 egészséges életévet becsültek, ehhez képest 2024-ben már jóval magasabb értékek szerepeltek a statisztikákban. Ebből persze még nem következik, hogy a romániai idősek egészsége ilyen gyorsan javult, hiszen a számításokhoz olyan felméréseket is felhasználnak, amelyekben az emberek saját maguk értékelik az egészségi állapotukat, ez pedig évről évre befolyásolja az eredményeket, így a hosszabb távú változások megértéséhez több év adatait kell együtt vizsgálni.
Sok betegséget korábban is fel lehetne ismerni, ha lenne hol és kinél
Az időskori betegségek jó része már a nyugdíjazás előtt, sokszor évtizedekkel korábban megjelenik az ember életében. A magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a mozgásszervi panaszok sok embert már középkorában utolérnek, idősebb korukra pedig gyakran újabb betegségek is társulnak ezekhez. Az uniós egészségügyi országprofil szerint a 65 év feletti romániai férfiak körülbelül harmada, a nőknek pedig 55 százaléka számolt be több krónikus betegségről. A nők 34, a férfiak 22 százalékának pedig már a mindennapi tevékenységeit is megnehezíti az egészségi állapota.
Arra is rámutatnak a jelentésben, hogy az országban a szív- és érrendszeri betegségek jelentik az egyik legsúlyosabb egészségügyi problémát: 2022-ben a halálesetek 56 százalékáért feleltek ezek a betegségek. A következmények viszont messze túlmutatnak a halálozási statisztikákon, például egy szívinfarktus vagy szélütés után sokan hosszú rehabilitációra szorulnak, és az érintettek egy része már nem tér vissza a korábbi életviteléhez. Az egészségi állapotunkat nyilván a saját szokásaink is alakítják, az OECD becslése szerint 2021-ben a romániai halálesetek közel 30 százalékában játszottak szerepet olyan tényezők, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás vagy a mozgáshiány.
Ilyenkor könnyű lenne azzal elintézni a kérdést, hogy mindenkinek jobban oda kellene figyelnie az egészségére, csakhogy egészen más lehetőségei vannak annak, aki megengedheti magának a változatos étrendet, rendszeresen sportol és könnyen eljut orvoshoz, mint annak, aki kevés pénzből él, fizikailag megterhelő munkát végez, és több tíz kilométert utazik egy-egy vizsgálatért.
Sok betegség esetében a korai felismerés és a megfelelő kezelés segít megelőzni a súlyosabb szövődményeket, amelyek később az önálló életvitelt is megnehezítik. Ehhez viszont időben el kell jutni az orvoshoz, márpedig Romániában sokak számára éppen itt kezdődnek a gondok.
A romániai egészségügyben éppen a megelőzés és a korai felismerés számít az egyik leggyengébb területnek: a már sokszor hivatkozott országprofil szerint Románia 2023-ban az egészségügyi kiadásainak mindössze 1 százalékát fordította szervezett megelőzési programokra.
Ugyanebben az évben egy lakosra átlagosan 1800 eurónak megfelelő egészségügyi kiadás jutott, az uniós átlag viszont ennek több mint kétszerese, 3832 euró volt. A számításnál az országok közötti árkülönbségeket is figyelembe vették, így az összegek jól mutatják a lemaradást: Románia az utolsó helyen állt az EU-ban, egyetlen más tagállamban sem jutott ilyen kevés pénz egy ember egészségügyi ellátására.
A kevés pénz ráadásul olyan rendszerbe kerül, amelyben a kórházi ellátásnak aránytalanul nagy szerepe van. A 2023-as egészségügyi kiadások 41 százalékát fekvőbeteg-ellátásra fordították, ami az egyik legmagasabb arány az Európai Unióban. A háziorvosi alapellátás megerősítéséről és a megelőzés fejlesztéséről már évtizedek óta beszélnek Romániában, az eredmények viszont elmaradnak a tervektől.
A daganatos betegségek szűrésénél is jól látszik, mennyi lehetőség marad kihasználatlanul: az OECD 2025-ös, Romániáról szóló daganatosbetegség-jelentése szerint a legutóbbi átfogó, 2019-es felmérés idején az érintett korcsoportoknak mindössze körülbelül 8 százaléka vett részt emlőrákszűrésen, vastagbélrákszűrésre pedig nagyjából 3 százalékuk jutott el. Azóta több kísérleti program is indult, és 2024-ben új országos szűrési módszertanokat fogadtak el, de a rendszer még messze van attól, hogy minden érintetthez rendszeresen eljusson.
A daganatszűréseken túl a megelőzésben a háziorvosoknak is nagy szerepük van: egy rendszeres ellenőrzés során már a komolyabb panaszok előtt kiderülhet a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség, a korán elkezdett kezeléssel pedig csökkenteni lehet a későbbi szövődmények kockázatát. Ehhez persze el is kell jutni az orvoshoz, ami Romániában sok helyen már önmagában gondot okoz.
Az ország 175 településén egyetlen háziorvos sem dolgozik, így több mint 270 ezer ember nem jut helyben alapellátáshoz. Egy nehezen mozgó, autó nélkül élő idős embernek ilyen körülmények között egy egyszerű ellenőrzés is egész napos utazást és várakozást jelent.
Az ellátás ráadásul a diagnózissal még nem ér véget, hiszen a krónikus betegségek rendszeres kezelést és gyógyszerszedést igényelnek, ennek pedig sokszor anyagi akadályai is vannak. A romániai egészségügyi kiadások 23 százalékát közvetlenül a betegek fizették 2023-ban, szemben a 16 százalékos uniós átlaggal. A saját zsebből fizetett összegek nagy részét gyógyszerekre költötték, ami főleg az alacsonyabb jövedelműeknek jelent komoly terhet. Az állam az elmúlt években próbálta erősíteni a megelőzést, 2024-ben például háziorvosi kockázatfelmérést vezettek be a negyven év felettiek számára, de a betegségek időben történő felismerése csak az első lépés, utána a megfelelő kezelést és a rendszeres ellenőrzéseket is biztosítani kell.
Az időskori betegségekkel sokszor az egész családnak meg kell küzdenie
Az egészségi állapot romlásával sok idős embernek idővel már a hétköznapi teendők elvégzéséhez is segítségre van szüksége, először talán csak a bevásárlásnál vagy az orvoshoz jutásnál, később viszont már a házimunka, a főzés vagy a tisztálkodás is nehézséget okozhat. Ilyenkor a családtagok veszik át a feladatok egy részét, ami egészen addig viszonylag könnyen megszervezhető, amíg az idős hozzátartozónak csak időnként van szüksége segítségre, de az állandó felügyelet már a család mindennapjait is átalakítja, főleg ha a gyerekek dolgoznak, vagy több száz kilométerre élnek a szüleiktől.
Az csak hab a tortán, hogy kevés a hozzáférhető otthoni és intézményes gondozási szolgáltatás, így a család sokszor akkor sem tudja másra bízni a feladatokat, ha szeretné.
Egy 2019-es felmérés idején a gondozásra szoruló, 65 év feletti romániai emberek mindössze 4,7 százaléka vett igénybe otthoni gondozási szolgáltatást, szemben a 28,6 százalékos uniós átlaggal. A munkaerőből is kevés van: száz 65 év feletti emberre mindössze 0,6 képzett gondozó jutott Romániában, az uniós átlag 3,2 volt.
Így a gondoskodás jó része a hozzátartozókra, elsősorban a házastársakra és a felnőtt gyerekekre marad, ha akarják, ha nem.
És ahogy a láthatatlan munkánál általában lenni szokott: a mindennap, fizetés nélkül gondozást végző romániai emberek 60 százaléka nő volt a 2021–2022-es időszakban.
Egy beteg szülő ápolása több esetben éveken át tartó feladatnak számíthat, amelyet a családtagoknak a munkájuk és a saját életük mellett kell valahogy megoldaniuk. Az OECD-jelentés szerint Romániában átfogó támogatási rendszer sem segíti a hozzátartozóikat gondozó embereket, így sokan kevés külső segítséggel próbálnak helytállni.
A helyzet a következő évtizedekben még több családot érint majd, hiszen Románia népessége folyamatosan öregszik. Az egészségügyi országprofil szerint 2000-ben még a lakosság 13 százaléka volt 65 év feletti, 2023-ra viszont már minden ötödik ember ebbe a korosztályba tartozott.
Az előrejelzések alapján 2050-re az idősek aránya elérheti a 31 százalékot.
A társadalom idősödéséről általában a nyugdíjrendszer fenntarthatósága és a nyugdíjkorhatár emelése kerül szóba, pedig az sem mellékes, milyen egészségi állapotban érik el az emberek ezt az életkort. Annak, aki már az ötvenes éveiben több krónikus betegséggel él, egészen mást jelent a hosszabb munkában töltött idő, mint annak, aki hatvanöt évesen is jó egészségnek örvend.
A nemrég beiktatott Niculescu-kormány programjában is szerepel több olyan vállalás, amely éppen ezeken a problémákon próbálna enyhíteni. Több pénzt fordítanának a háziorvosi ellátásra és a szűrővizsgálatokra, fejlesztenék a kisebb települések egészségügyi központjait, a vidéken munkát vállaló orvosokat pedig szolgálati lakással és anyagi támogatással ösztönöznék. A cél az, hogy a betegek korábban jussanak diagnózishoz és kezeléshez, és kevesebben szoruljanak kórházi ellátásra olyan problémákkal, amelyeket már korábban is kezelni lehetett volna.
Hogy mindebből mennyi valósul meg, a jövő titka: Niculescu 2028-ig tervez kormányfő maradni, a kormányát támogató pártok egy része viszont egyelőre csak fél évre kötelezte el magát, a szociáldemokraták pedig hat hónap után értékelik a kabinet munkáját. Fél év alatt persze aligha lehet rendbe tenni a háziorvosi ellátást vagy az idősgondozást, de ennyi idő alatt is kiderülhet, hogy az ígéretekből elindul-e valami, vagy az egészségügyi reformok ismét a következő kormányra maradnak.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom