300 éves lett Erdély első barokk temploma, amely az utóbbi időben talált újra magára

Amióta befejezték a Farkas és az Egyetem utcák felújítását, valamint a régi helyére került az egykori Mária-oszlop, nincs hangulatosabb tere Kolozsvárnak, mint a két utca találkozásának háromszöge. Az Esterházy-ház és a Báthory–Apor Szeminárium (manapság a Báthory Líceum kisépületeként szerepel a köztudatban), a nemes ifjak konviktusa (manapság piarista rendházként vagy Echinoxként szokták emlegetni), valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépülete és a piarista templom által közrezárt teret egyértelműen az utóbbi barokk épület dominálja. Az egykori jezsuita, majd piarista templomot Kovács Zsolt művészettörténész mutatta be az érdeklődőknek.

A Kolozsvári Magyar Napok másfél évtizedes történetének – a koncerteket leszámítva – kétségkívül legsikeresebb programpontjai a városnéző séták, ahol a helyiek megismerkedhetnek egy-egy stílus (pl. a szocmodern), városrész (pl. Házsongárdi temető) vagy épület (pl. Marianum vagy Herepei-ház) történetével és jelentőségével. Az egykori jezsuita templomot pontosan három évszázaddal ezelőtt szentelték fel, a kerek évforduló pedig kitűnő alkalmat kínált arra, hogy a tér felújítása után az érdeklődés (és a szemünk) előterébe került épületről is többet tudjunk meg vagy többet akarjunk megtudni.

A tér

Mielőtt a templomról írnék, érdemes a teret is bemutatni, hiszen a kettő története szorosan összefonódik. A jezsuiták egykori „iskolavárosának” központjában állunk, körben pedig többségében barokk stílusban készült épületek sorakoznak.

A jezsuiták kolozsvári történetére nem térek ki részletesen, mert néhány évvel ezelőtt megtettem ezt, amikor a Farkas utcát és az ahhoz szorosan kapcsolódó oktatás történetét idéztem fel. A Báthory István által behozott rendnek sokáig viszontagságos volt a sorsa a többségében protestánsok lakta Kolozsváron, csak a Habsburg hatalomátvétel után kapnak jelentős támogatást a központi kormányzat részéről. 1692-ben a nagyszebeni országgyűlés mondja ki, hogy a rend kapja meg az unitáriusok óvári kollégiumát, illetve a mellette álló templomot, amit akkor épp a reformátusok használtak. Manapság ugye mind a templom, mind a rendház a ferences rendé. A jezsuiták viszont elég hamar kinőtték az óvárban található épületegyüttest, és az 1700-es évektől elkezdenek telkeket vásárolni a Farkas utca és a Bel-Torda (a mai Egyetem) utcák találkozásánál. Azon a téren épp, ahol nézelődünk.

1718 és 1724 között épült fel a templom, amit 1725-ben szenteltek fel. A mai térnek ez a legkorábbi épülete. Még a templom előtt, az 1710-es években építették fel a rend kolostorát, az úgynevezett ókollégium épületét, majd később, az 1750-es évek környékén ezt egészítették ki az újkollégium épületével. Ezek már nem állnak, hiszen a helyükre épült a 19-20. század fordulóján a BBTE manapság is látható főépülete, de régi felvételek még vannak róluk. Meg is mutatok egyet.

Az akkori építkezésnek a része volt a nemes ifjak konviktusának felépítése, valamint a Báthory–Apor Szeminárium felhúzása. Mindkét épület áll manapság is. Ezt egészítette ki a mostani Báthory Líceum helyén álló egykori iskolaépület, amiben alapfokú oktatást biztosítottak. Ezt is a 1710-es években építették meg, de már nem áll, ugyanis a Kolozsvárt 1798-ben sújtó tűzvészben annyira súlyosan károsodott, hogy le kellett bontani. A líceum mai épülete 1817-1821 között épült. Ezek mind-mind külön oktatási intézményként működtek a jezsuiták irányítása alatt. Emellett csillagvizsgálót és a nyomdát is működtettek, tehát egy kiemelkedő oktatási intézményrendszert működtettek, ami akkor sem veszített jelentőségéből, amikor Nagyszeben lesz az Erdélyi Nagyfejedelemség fővárosa. Egyben ezek voltak a város első kétemeletes intézményei.

„Az 1730-as évekre egy egészen bonyolult, összetett oktatási intézményrendszer épült ki ezen a téren” – magyarázta Kovács Zsolt. Ezt egészítette ki Gyulaffy László kancellár által 1748-ben alapított árvaház, amelyet kibővítve manapság már csak Esterházy-házként emlegetnek (manapság étterem működik benne). Az akkor kialakított barokk városi térnek lett a dísze az 1740-es évek közepén Kornis Antal és felesége által állíttatott a Mária-oszlop, amit másfél éve állítottak vissza régi helyére.

A templom

A Mária-oszlop mellett a tér legmeghatározóbb eleme az egykori jezsuita (majd a rend feloszlatása után piarista) templom, ami a korabeli Európában akkor már elterjedt új, gazdagon díszített építészeti stílusnak, a barokknak az első kiemelkedő erdélyi emléke.

„Két nagyon fontos korai barokk emlék van Erdélyben. Az egyik a díszes kapuzatú gyulafehérvári vár, amit látványos szobrokkal dekoráltak. A másik pedig a jezsuiták kolozsvári temploma” – magyarázta a művészettörténész, aki hangsúlyozta, hogy az épület története és jelentősége azért összetettebb ennél.

Elmondta, a templom alaprajzi és építészeti megoldásai egy úgynevezett jezsuita típustervet követik, és egészen a római Il Gesú templomig vezethetőek vissza. Azon figyelhető az az alaprajzi megoldás, hogy van középen egy magas dongaboltozatos tér, a főhajó, amit oldalt kápolnák szegélyeznek. Ezt egészíti ki a jezsuita építészetben jellemző kéttornyos homlokzat, amit először a bécsi jezsuita templom építésénél alkalmaznak a 17. század első felében.

Azt tudni kell a korszakról, hogy az erdélyi jezsuiták is a bécsi rendtartomány alá tartoznak, az ottani számít az anyakolostoruknak. Kovács szerint jól lehet követni a korabeli Magyarország építészetében, hogy miként jut el Erdélyig a jezsuiták bécsi főtemplomának hatása. Előbb 1630-as években az Esterházy család építette fel a nagyszombati jezsuita kolostort, majd az 1670-es években Báthory Zsófia támogatásával készül el a kassai jezsuita kolostoregyüttes, néhány évtized múlva innen ér el Kolozsvárra.

Nem véletlen a hatás, néhány éve derítette ki Veress Ferenc művészettörténész, hogy a kolozsvári templomot a korszak közép-európai barokk építészetének az egyik legjelentősebb alkotója, Christoph Tausch tervezte. Az egyik legfontosabb jezsuita építész, Andrea Pozzo tanítványa, de megfordult Rómában is. A 18. század elején rendi építészként működött, tehát a bécsi központi rendház foglalkoztatja, a rendtartomány építkezéseire készített terveket. A rend felügyelete alatt épülő templomhoz német mestereket foglalkoztattak.

Kovács Zsolt szerint közülük is kiemelkedő Johann König, aki a szobrászati dekorációkat készítette. Feltehetően az ő nevéhez köthetők a díszes kapuzat figurális részletei is, így a középen látható Szentháromság ábrázolás, valamint a két oldalt álló jezsuita szent: bal oldalon a rendalapító Loyolai Szent Ignác tűnik fel, míg jobb oldalon Xavéri Szent Ferenc, a jezsuiták legfontosabb misszionáriusa. Archív felvételeken (például a fentin) még megjelenik két másik szobor is a bejárat mellett, az egyik felől Szent Alajos, az ifjúság védőszentje állt, míg a másik felől, Nepomuki Szent János.

A templombelső

Nemcsak a templom építészeti megoldásai kapcsán is hivatkoznak a jezsuiták bécsi főtemplomára, hanem a berendezés kapcsán is. Kovács Zsolt elmondása szerint szó szerint feljegyezték, hogy az ottani templom szószékének a mintájára készítették el a kolozsvárit. Erdély egyik legszebb barokk szószékének szerkezetét a korszak gyakorlatának megfelelően valamilyen olcsóbb fából építették fel, majd diófával borították be és gazdag szobrászati dekorációval egészítettek ki. Kiemelkedő művészi igényességű kialakítású berendezési tárgy.

Most nyilván nem fogok kitérni mindenre, ami a bemutatás során elhangzott, helyette néhány részletet emelek ki. A szószék mellett mindenképp meg kell említeni az oltárt, amely a művészettörténész elmondása szerint szintén arról tanúskodik, hogy Christoph Tausch tervei alapján készült a templom, hiszen jellegzetességei a bécsi jezsuita templom főoltárát követi.

„Ott is egy olyan oltárt láthatunk, amely a szentély teljes falat kitölti, itt is a boltozatig emelkedik ez a márványt imitáló díszítés” – magyarázta, hozzátéve, hogy Christoph Tausch mestere, Andrea Pozzo találta ki az oszlopoknak azt az elrendezést, amitől mozgalmasabbá váltak. „Ezt követte a tanítványa itt” – teszi hozzá.

Az oltár központi festménye a Szentháromságot ábrázolja, aminek a tiszteletére a templomot is felszentelték, de sokkal jelentősebb, hogy az oltárra került a kolozsvári jezsuita kolostor legféltettebb kincse és a korszak legértékesebb kegytárgya, az úgynevezett kolozsvári kegykép, ami távolról manapság talán fel sem tűnik, ha nem hívják külön fel rá a figyelmet.

A kis méretű kegykép tulajdonképpen egy görögkeleti ikon, amelyet 1681-ben Iklódon festett egy Lukács nevű festő, majd ezt egy helybeli román nemes a füzesmikolai görögkeleti fatemplom számára ajándékozott. Ebben a templomban látták először könnyezni 1699-ben. A hitelesítés után Kollonich Lipót érsek engedélyezte a kép nyilvános tiszteletét, őrzésével pedig a jezsuita atyákat bízta meg. Ők előbb a kolozsmonostori kápolnájukba vitték, majd a rend városi templomának főoltárára helyezték. Közben a 18. század első éveiben igen nagy kultusz alakul ki körülötte, így a jezsuita templom megépítése után annak oltárára, vagyis a mai helyére került, ahol angyalok között ábrázolják, amint épp húzzák szét előtte a drapériát, hogy láthatóvá váljon a Mária-ábrázolás.

A művészettörténész szerint az ikon a korszak legjelentősebb római katolikus kegyképe volt, a csíksomlyói kegyszobornál is nagyobb tisztelet övezte. „A fennmaradt másolatok is arról tanúskodnak, hogy sokkal jelentősebb szerepet játszott a Csíksomlyóinál. Korabeli ábrázolások is alátámasztják, hogy Erdély legjelentősebb kegytárgyaként tekintenek rá” – magyarázta Kovács Zsolt. A korabeli elképzelés szerint ugyanis a másolatokon is tovább vihető ez a csodatévő erő, ezért számos másolat is készül róla, több oltáron lehet vele találkozni, de ötvösmunkákon is ábrázolták, sőt házak homlokzatára is kifaragták kőből. (A füzesmikolai történettel ebben az anyagunkban foglalkoztunk nemrég, és sokan manapság is kétségbe vonják a kolozsvári kegykép eredetiségét, de ahogy Kovács Zsolt fogalmazott, a kultusz és tisztelet ehhez kötődik, „és ez meghatározó”.)

Nemcsak a kolozsvári kegyképnek jelentett mintát az utókor számára. A művészettörténész felidézte, hogy bejárattól balra lévő kápolnában maradt fenn a korszak az egyik legszebb példája a Patrona Hungariae és a magyar szentek ábrázolásának. A mellékoltáron Máriát ábrázolják fején a Szent Koronával, körülötte pedig a három magyar szenttel: István és László királlyal, valamint Imre herceggel. Ezzel szemben Szent Erzsébet és Szent Margit, valamint Szent Adalbert és Szent Gellért alakja jelenik meg egy festményen. Vannak arra utaló adatok, hogy annak a kápolnának az alapítója a Csáky István és családja volt, és feltételezhető, hogy a magyar szentek tisztelete összefüggésben van azzal, hogy az ő védőszentje Szent István volt.

Kovács szerint a Patrona Hungariae ábrázolás számos variánsban megjelent, például székelyföldi templomokban. „Az itteni lehetett a minta, amit több helyszínre is elkészítettek” – teszi hozzá.

Ugyan többször is felújítják és alakítanak a templomon, de mind a mai napig az eredeti, 1720-as években készült berendezés található benne. Háromszáz év alatt sem a főoltárt, sem a szószéket, sem a mellékoltárokat nem távolították el, pedig 1773-ban a jezsuita rendet felszámolták, a vagyona részben széthordták, a nyomdája például a gyulafehérvári Batthyáneumba került. 1776-ban a piarista rend kapta meg a templomot, és ők folytatták az oktatási tevékenységet is.

Miután a piaristák tulajdonába került az épület, két látványos, gazdagon aranyozott rokokó mellékoltárt adtak hozzá a berendezéséhez. A bal oldalit a korszak közkedvelt közép-európai szentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a tiszteletére emelték. Az oltárképen az ő mártíriuma jelenik meg: feltűnik a prágai Károly-híd, ahonnan a legenda szerint a Vltava (Moldva) folyóba vetették.

A jobb oldalon található mellékoltár a piarista rend alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet ábrázolja Mária előtt imádkozva. Érdekesebb viszont, hogy az előtérben két olyan hallgató is megjelenik, akik a korabeli kolozsvári ösztöndíjas diákok ruházatát hordják. „Vannak feljegyzések arról, hogy az ösztöndíjas diákok milyen ruházatot viseltek, és ez a két hallgató ebben van, tehát történeti jelentősége is van az oltárkép ezen részletének” – teszi hozzá.

A kripta

A bemutató egyik kuriózuma volt a templom kriptájának a be/megmutatása. Mint minden más korabeli templom esetében, itt is temetkeztek az épület alá épített – egészen kiterjedt – kriptába. Ide kerültek a két rendnek a tagjai (a jezsuita és piarista atyák), illetve az erdélyi katolikus elitnek a kiemelkedő tagjai: Mikesek, Hallerek és Kornissok. A tehetősebbek díszesen faragott sírkövet kaptak, míg a szegényebbeknek egyszerűen csak felfestették a nevét a vakolatra. Mivel a kriptába ritkán jutnak le emberek – a séta néhány résztvevőjének is csak a szerencsén múlott, hogy megnézhette – több képet is beszúrok róla.

A kriptában van eltemetve többek között a főtéri Jósika-palotát (ebben működik a Planetárium kocsma) építtető kormányzó, Jósika János és felesége Csáky Rozália, aki számos kolozsvári szociális intézmény támogatója volt. Ott nyugszik ugyanakkor Apor István, Erdély kincstartója, aki a jezsuiták építkezésének egyik fő finanszírozója volt. A szegény tanulók megsegítésére tett alapítványa folytán pedig ő a Báthory–Apor Szeminárium egyik névadója.