Heves vihar bénította meg Bukarestet és Prahova megyét

Hétfő délután Bukarestben narancssárga riasztás volt érvényben a viharos időjárás miatt. A rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék elárasztotta az utcákat, ami súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben. Több villamos- és trolibuszjárat nem közlekedett az elárasztott útszakaszok és kidőlt fák miatt. Egyes járművek órákra elakadtak, többek között egy villamos is a város egyik aluljárójában. A közlekedési vállalat szerint az özönvízszerű eső súlyosan megnehezítette a forgalom helyreállítását, és a károk felszámolása elhúzódhat.

Több középületbe beömlött a víz, emiatt evakuálásra is sor került. Az áramszolgáltatás több területen megszűnt, a légiközlekedésben is voltak zavarok: néhány járat nem tudott leszállni a főváros repülőterén. A hatóságok RO-Alert figyelmeztetést küldtek a lakosságnak.

Prahova megyében is felhőszakadások okoztak áradásokat és forgalmi nehézségeket. Helyenként akár 60 liter csapadék is lehullott négyzetméterenként, erős széllökések, gyakori villámlás és mennydörgés kíséretében.

Vasárnap este Maros megyében is súlyos vihar tombolt. Egy személyt villámcsapás ért, több fát és villanyoszlopot döntött ki a szél. Az esetek többségében járművekre, épületekre és közlekedési útvonalakra zuhantak le az akadályok. A katasztrófavédelem több tucat beavatkozást végzett, számos ingatlan és jármű megrongálódott, de személyi sérülésen kívül súlyosabb balesetről nem érkezett jelentés.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!