Péntektől megnyitják a forgalom előtt a Transzfogarasi utat

Péntektől megnyitják a forgalom előtt a Transzfogarasi utat
Az útszakasz klasszikus fotója még az átadás és az aszfaltozás előtt – Fotó: Bekecs Attila / Azopan Fotóarchívum

Június 6-án, pénteken ismét megnyitják a forgalom előtt a Transzfogarasi utat a Szeben megyei Bilea-tó és az Argeș megyei Piscul Negru között – írja a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) igazgatójának bejelentése alapján az Agerpres. Cristian Pistol arról is tájékoztat, hogy péntektől a Transzalpinán is ismét lehet autózni.

Az igazgató azt írta, a Transzfogarasi úton reggel 7 órakor indulhat meg a forgalom, míg a Parâng-hegységen keresztül vezető Transzalpinán reggel 9 órától közlekedhetnek az autók.

Facebook-bejegyzésében Cristian Pistol emlékeztetett, hogy a Transzfogarasi úton csak reggel 7 és este 9 óra között lehet autózni, és rossz idő esetén ideiglenesen lezárják a forgalom előtt az útszakaszt. A Transzalpinán július elsejéig reggel 9 és este 8 óra között van megnyitva, míg utána reggel 7 és este 9 óra között.

Az igazgató az út szélén és az úttesten is egyre gyakrabban feltűnő medvékre is felhívja az autósok figyelmét, felkérve őket, hogy vezessenek óvatosan és ne közelítsék meg a nagyvadakat. Arra is fontos felhívni az arra közlekedők figyelmét, hogy a medvék etetése is tilos.

A Transzfogarasi utat hivatalosan 1974 őszén adták át a forgalomnak, de az út csak az 1980-as évek elejére készült el teljesen. Azóta is lenyűgöz minden arra közlekedő turistát. Noha már az 1970-es években azt tervezték, hogy a téli időszakban is járhatóvá teszik az utat, de ezt még az átadása 50 éves évfordulójára sem sikerült megvalósítani. A Transzfogarasi út ősztől nyár elejéig rendre zárva van a forgalom előtt. A kiemelt képünk a Transzfogarasi út egyik első turistájától, a budapesti Nagy
Gábortól származik, aki 1974 nyarán autózott végig az átadás előtt álló útszakaszon. További színes képeket ebben az anyagunkban találtok az utazásukról.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!