Kóstolj geringit, azaz zúzapástétomot és zöldfűszeres túrókrémet!
A Transtelex születésnapját a Tranzit Házban ünnepeljük, abban az épületben ahol egykor a Poalé Cedek zsinagóga működött, éppen ezért külön öröm, hogy Leopold Erika, a Konyhasztorik szerzője többek között egy zsidó recept szerint készült finomsággal, a geringivel készült mára. Arra, hogy ez valójában az erdélyi zsidó konyha alapreceptje volt, Erika véletlenül jött rá.
„A zúza is egy olyan alapanyagunk, amiről megfeledkeztünk, pedig készítettek belőle finom dolgokat. A zúzapástétomot az én nagymamám rendszeresen csinálta, valószínű, hogy a rendszerváltás előtt könnyebben hozzá lehetett jutni, mint a húshoz. Nagymamánál vágva volt a zúza, volt egy textúrája, csodás reggeli-vacsora volt... de a családban sajnos elveszett a recept. Nagyon sok zúzapástétomot készítettem, bonyolult módokon fűszereztem, de egyik sem hasonlított arra az ízre” – mondta Erika. Végül Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei című könyvének bemutatóján talált rá az ízre, ugyanis ott elkészítettek néhány receptet a könyvből, köztük a geringit is. „Annyira örültem, hogy azt nem tudom elmondani” – mesélte.


A geringi a következőképpen készül: 30 dkg sós vízben megfőzött, majd felaprított zúzához két hagymát zsírban karamelizálni kell, sót, borsot, piros paprikát keverni hozzá. Eredetileg ezt rántással is dúsították, Erika viszont most ezt kihagyta. A zúzapástétomos falatkákat labodával díszítette.
Emellett zöldfűszeres túrókrémet is kóstolhattok, ha eljöttök a Tranzit Házba. Régen, amikor nem az volt, hogy a szupermarketben mindig minden kapható, a koratavaszi zöldekből nagyon változatos ételek készültek, ezt idézi most meg Erika, aki a tavaszi túrókrémbe zöld fokhagymát és kaprot kevert.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!