Virágzik a keleti bazsarózsa egyetlen erdélyi élőhelyén, Mezőzáhon

Virágzik a keleti bazsarózsa egyetlen erdélyi élőhelyén, Mezőzáhon
Fotó: A Mezőzáhi Keleti Bazsarózsa Természetvédelmi Rezervátum Facebook-oldala

Elkezdődött a keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia) virágzása a Maros megyei Mezőzáh rezervátumában, jelentette be Facebook-oldalán a természetvédelmi terület adminisztrátora, Ciprian Cenan.

Mint Ciprian Cenan április 16-i bejegyzésében írta, a bazsarózsák idén kicsit később kezdtek nyílni mint a korábbi években, de aznap reggel három kinyílt virágot talált, amit a következő napokban sok más követ majd, így érdemes kilátogatni a területre, amelyet a kijelölt ösvényeken lehet bejárni.

A különleges, a Kaukázusi és a Fekete-tenger környékéről származó növény egyetlen erdélyi élőhelye a Kolozsvártól 89 kilométerre, Marosvásrhelytől 48 kilométerre lévő Mezőzáhon található, ahol április-májusban, olykor még júniusban is tart a virágzása.

A rezervátumot Alexandru Borza botanikus hozta létre 1932-ben 2,5 hektáron. A második világháború alatt a mezőzáhi Marcu Sâncrăianu vette át, ő 60 éven keresztül, 91 éves koráig gondozta és időközben 3,5 hektárosra növelte a védett élőhelyet. A segédje, Octavian Călugăr lépett a nyomdokaiba 2008 és 2017 között, azóta Ciprian Cenan a bazsarózsák őre.

Az Agerpres szerint a mezőzáhi keleti bazsarózsa első dokumentált említése 1846-ból maradt fenn, amikor az erdélyi növényvilágot bemutató bécsi herbáriumban állítottak ki belőle egy példányt.

A bazsarózsák tiszteletére már másodszor szerveznek fesztivált a Maros Megyei Múzeumhoz tartozó mezőzáhi Ugron-kastély udvarán április 26-27-én. Ez alkalomból elektromos biciklikkel is meg lehet tenni a kastély és a bazsarózsa-liget közötti távot.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!