Így ünnepli a húsvétot a japán néprajzkutató, aki Székelyföld szívében talált otthonra

Tanizaki Szeikó Sepsiszentgyörgyön él férjével, Seres Bálinttal és gyermekeikkel. A japán származású, de a magyar kultúra iránti érdeklődése révén Erdélybe költöző néprajzkutatót, aki japánok körében népszerűsíti a magyar népművészetet korábbi interjúnkban már bemutattuk. Szeikót most a húsvéti készülődéskor kerestük fel újra otthonában, hogy vallási, ünnepi szokásairól kérdezzük.

Találkozásunkkor Szeikó nemrég tért vissza Kalotaszegről, ahol adománygyűjtés céljából online foglalkozást szervezett azoknak a japánoknak, akik meg akarták tanulni a kalotaszegi népi minták hímzését, és szerették volna támogatni a kalotaszegi kultúrotthon újjáépítését. Decemberben ugyanis leégett a hajdani református parókia Kispetriben, ami a lelkész távozása után a kalotaszegi kultúrát ápoló falubeliek kultúrotthonaként is szolgált. A tojásfestés így a japán-székely családban még váratott magára, de mint mondta, a tojásminták már megvannak, hiszen a szintén néprajzkutató apósa, Seres András barcasági gyűjtéséből szokták kiválasztani, aki nagy hatással volt családjukra.

Kuriózumnak számít, hogy Sepsiszentgyörgyön japán és székely emberek együtt ünneplik a kereszténység legnagyobb ünnepét. A japán kultúrában ugyanis nem szokás húsvétot tartani. Felmerül a kérdés: buddhistaként hogyan éli meg a húsvéti készülődést?

– Húsvét valóban nincs Japánban. Ott főleg buddhisták és sintóisták élnek, és tavasszal inkább a cseresznyefa-virágzás ünnepe a meghatározó. Ilyenkor sokan kimennek a parkokba, zöldövezetekbe, és hagyomány szerint ott üldögélnek nappal és éjjel is. De ez nem vallási ünnep – a tavasz megérkezését inkább az évszak szépsége miatt ünneplik meg.

Számomra húsvétot ünnepelni Székelyföldön különleges élmény, egyfajta kulturális egzotikum. Japánban nem túl szigorú a vallási kötöttség. A legtöbb ember számára nem számít, ki milyen vallású. Előfordul, hogy valakit születésekor sintó szertartás szerint avatnak, templomban házasodik keresztény szokás szerint, majd halálakor buddhista temetést kér. Ez teljesen elfogadott.

Én magam is buddhista vagyok családi hagyomány szerint, de járok sintó templomba is, és a kereszténység felé is nyitott vagyok.

Bennem leginkább a kíváncsiságként jelenik meg a húsvéti várakozás. Az én életemben először a tojásírással jelent meg a húsvét megünneplése. Különböző írási technikákat és fajtákat pedig több háromszéki népművésznél volt szerencsém megfigyelni, többek között az árapataki Lőrinczi Etelka néninél és a bikkfalvi Demeter családnál is. Etelka nénit a népi hímzés miatt kerestem fel, de tudtam, hogy Árapatak híres a különböző fajta írásairól, és a különböző mintáknak Etelka néni volt az egyik nagy gyűjtője.

Amikor egyik tavasszal úgy döntöttem, hogy japán érdeklődőknek szeretnék tojásíró foglalkozást tartani élő közvetítésben, Etelka néni sajnos már nem élt. Ezért a bikkfalvi Demeter családtól kértem segítséget, hiszen én is Demeter Gyöngyitől tanultam meg szépen tojást írni.

Végül nemcsak a hímes tojás készítését mutattuk be a workshopon részt vevő japánoknak, hanem népdalokat is énekeltünk. Demeter Miklós hangszeren játszott, és közösen énekeltünk a résztvevőkkel.

A gyimesi tojásírást gyakoroltuk – ez az egyik legismertebb és legelterjedtebb motívumrendszer. A díszítés menetét én magyaráztam japánul, és előzetesen elküldtem a népdal szövegét is a résztvevőknek, hátha ők is velünk énekelnének.

Bár nem sokan jelentkeztek a foglalkozásra, a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Nekem pedig különösen jól esett átélni ezt a közös élményt. Még ha távol is vagyunk egymástól, és a kapcsolat nem közvetlen, az online közvetítésnek köszönhetően mégis olyan érzésünk volt, mintha a japán résztvevők is ott lettek volna velünk Bikkfalván, a húsvéti készülődésben.

Mi az, ami egy japán számára különösen érdekes lehet a húsvéti rítusokból?

Tudomásom szerint a húsvét egy olyan ünnep, amely sokkal régebbi eredetű, mint maga a kereszténység. Több szokás és motívum már a kereszténység előtti időkből is fennmaradt. Például a piros színnek a pogány hagyományok szerint varázserőt tulajdonítottak. Vörösre festett tojáshéjakat már az ókori sírokban is találtak – feltehetően azért helyezték oda őket, hogy megvédjék az elhunytakat a gonosztól.

Az ünnep emellett a zsidó vallási hagyományhoz is szorosan kötődik. A pészah nevű zsidó ünnepet Jézus korában is megtartották – ő éppen a pészah idején érkezett Jeruzsálembe, amikor megfeszítették. A zsidók ezen az ünnepen az Egyiptomból való kivonulásukra, a szabadulásukra emlékeznek. A keresztények csak ezt követően kezdték húsvétkor Krisztus halálára és feltámadására emlékeztetni az ünnepet.

A feltámadás gondolata – az élet újjászületése – pedig egyáltalán nem áll távol tőlünk sem. A buddhizmusban is erősen jelen van a reinkarnációba vetett hit, így ez a húsvéti üzenet számomra is érthető és átélhető.

Említette, hogy húsvétkor részt szeretnének venni az ételszentelésen Sepsiszentgyörgyön, ami itt csak néhány éve vált szokássá, míg például Csíkszeredában régi hagyománya van.

Már jó néhány éve élünk Sepsiszentgyörgyön a gyerekeinkkel, és az ételszentelés iránti érdeklődésem abból is fakad, hogy a megszentelt étel Japánban sem ismeretlen fogalom. Nálunk leginkább a sintoizmusban jelenik meg a szentelés gyakorlata, és nagyon elterjedt. Nemcsak embert és ételt, hanem különféle tárgyakat is megszentelnek: például imapapírokat, amuletteket, sőt, néha még az új autókat is elviszik megszenteltetni, hogy elkerüljék a balszerencsét.

Mivel az ételszentelés nem idegen a japán kultúrától, kíváncsi lettem, hogy itt, Székelyföldön hogyan zajlik ez a szokás. A férjem protestáns vallású, így az ő családjában ez nem volt jelen, de manapság már nemcsak a katolikusok vesznek részt ételszentelésen.

Az általam vezetett hímzőkörben is szóba került, hogy készíthetnénk kosárkendőt erre az alkalomra – valamit, ami nemcsak szép, de használható is. Úgy terveztük, hogy húsvétra kivarrjuk, és közösen elmegyünk vele az ételszentelésre.

Végül azonban annyira lefoglalt a kalotaszegi adománygyűjtő projekt, hogy nem jutott elég idő a varrásra, így a kendő elkészítése elmaradt. A húsvéti készülődés azonban így is része a családi életünknek. Én is sütök tésztát, mert illik süteménnyel várni a locsolókat.

Mi a megszokott húsvéti ünneplés egy japán–székely családban?

Tojást szoktunk írni, majd húsvéthétfőn a fiam és a férjem elindulnak locsolni. Felkeresik a barátokat, rokonokat, ahogy az sok más családban is szokás. Mi, a lányommal otthon maradunk, és várjuk a locsolókat – bár ez a szokás egyre inkább kikopóban van. Ma már inkább csak mi díszítünk és készülünk, locsolók alig érkeznek.

Régebben, még mielőtt gyerekeink születtek volna, a férjemmel – aki szintén néprajzkutató – nem a locsolkodással töltöttük a húsvétot, hanem utaztunk. Főleg Kalotaszegre jártunk, ahol a virágvasárnapi szokásokat fotóztuk és dokumentáltuk. Mióta a lányunk megszületett, mi is egyre inkább családi körben kezdünk ünnepelni, hogy ő is megélhesse, mit jelent itt húsvétkor ünnepelni.

A gyerekek is protestáns vallásúak?

Igen, apósom után ők is evangélikus vallásúak lettek. Amikor a kisebbik fiam egyéves lett, 2016-ban mindhárom gyermeket egyszerre kereszteltük meg egy barcasági faluban. Nagy ünnepség volt, a keresztszülők mind eljöttek, még az édesanyám is elutazott Japánból. Ha már a gyerekeink protestánsok lettek, igyekszem én is a protestáns hitvallás szerint nevelni őket. Most szombaton is közösen megyünk templomba.

Miért döntöttek úgy, hogy mindhárom gyermeket egyszerre kereszteltetik meg?

Ez érdekes kérdés, mert a legnagyobb fiunk akkor már 13 éves volt. Talán azért nem kereszteltük meg korábban, mert akkor még nem éreztük szükségét. De ahogy telt az idő, és mi is egyre inkább itthon lettünk Erdélyben, máshogy kezdtünk gondolkodni. Fontossá vált, hogy ha már itt élünk, a gyerekeink is valóban a közösség részeivé váljanak – és ehhez hozzátartozik a keresztény közösséghez való tartozás is.

A férjemnek az volt az elképzelése, hogy a gyerekek az ő édesapja, Seres András szülőfalujában, Krizbán keresztelkedjenek meg. Apósom már férjem gyerekkorában elhunyt, így mi személyesen nem ismerhettük. Minden évben halottak napján elmegyünk a sírjához, de mindig ott volt bennünk a hiányérzet. Tudtuk, hogy a férjem számára édesapja meghatározó személyiség volt – nemcsak emberként, hanem szakmailag is. Végül arra jutottunk, hogy ha a gyerekek Krizbán, az ő falujában keresztelkednek meg, azzal talán egy kicsit közelebb kerülhetünk hozzá is.

Egyébként apósom is gyűjtötte a tojásmintákat – így húsvétkor rendszerint hétfalusi és barcasági mintákat írunk. Ezeket a motívumokat Seres András a Barcasági magyar népköltészet és népszokások című könyvében is dokumentálta.

A Transtelex már tavaly decemberben hírt adott a tragikus tűzesetről, amelyben leégett a református parókia. Ön most egy hímző foglalkozás kapcsán tért vissza Kalotaszegre. Több mint hatvan japánt érdekelt az online műhely, és 120-an adományoztak is. Pontosan miről szólt ez az újabb kezdeményezés?

A Szilágy megyei Kispetri Váralmás község része, valamikor nyolcszázan lakták, ma már alig száz fő a falu lakossága. A fiatalok elmentek, az idősebbek viszont még őrzik a kalotaszegi néphagyományokat. A híres kalotaszegi írásos hímzést itt még mindig élő tudásként lehet megtanulni. Emiatt én magam már 15 éve járok ide rendszeresen – filmeztünk, dokumentáltunk, foglalkozásokat szerveztünk.

Most is egy ilyen élő online közvetítést tartottunk a helyi asszonyokkal, ahol japán érdeklődők tanulhattak kalotaszegi hímzést. Soha korábban nem volt ilyen magas részvétel – valószínűleg azért is, mert sokan a jótékonysági cél miatt csatlakoztak.

Tavaly decemberben egy tűzeset során súlyosan megrongálódott a kispetriek több mint százéves református parókiája. Az épület nemcsak a lelkész lakhelye volt, hanem egy ideje gyülekezeti teremként is szolgált: téli istentiszteleteket, bibliaórákat, bűnbánati alkalmakat, sőt, vasárnapi iskolát is terveztek benne. A tűz következtében régi iratok, felszerelések és a tetőszerkezet nagy része is odaveszett.

A mostani foglalkozás bevételét teljes egészében a közösségi házként is funkcionáló parókia újjáépítésére fordítjuk. A munkálatok már megkezdődtek, amikor legutóbb ott jártam. Megható látni, hogy a kis közösség nem adja fel, és hogy a világ másik feléről is érkezik támogatás hozzájuk.