Nem telik el úgy nap Székelyföldön, hogy ne gondolnék Udmurtföldre

2023. november 19. – 08:52

Nem telik el úgy nap Székelyföldön, hogy ne gondolnék Udmurtföldre
Fotó: Klárik Loránd

Másolás

Vágólapra másolva

Festői táj fogad bennünket, miközben a háromszéki Bikfalva felé kocsikázunk, hogy Demeter-Petrova Anasztáziával (Násztya) és Miklóssal, illetve egyik lányukkal, Demeter Katával találkozzunk. A Demeter család ugyanis – másik lányukkal, Demeter Gyöngyivel kiegészülve – nem csak abban különleges, hogy népi tánccal, képzőművészettel és zenével foglalkoznak, már a család története és életmódja is különleges, miután Násztya a Székelyföldtől háromezer kilométerre lévő Udmurtföldről került ide, a családban pedig leginkább udmurt-székelyül beszélgetnek.

„Engem idehoztak Erdélybe – így szoktam mondani, mert én Magyarországon mentem férjhez” – mondja nevetve Demeter-Petrova Anasztázia (Násztya), akivel Háromszék festői környezetében, a bodzafordulói hegyek lába alatt találkozunk. Násztya a tőlünk háromezer kilométerre lévő oroszországi köztársaságából, a Káma folyó északi részén elterülő Udmurtföldről érkezett a Sepsiszentgyörtgytől 15 km-re található Bikfalvára.

A magyarul folyékonyan beszélő udmurt nemzetiségű filológus és kézműves már Udmurtföld fővárosában, Izsevszkben elkezdett a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődni, így van abban valami sorsszerűség, hogy végülis a magyar és székely kultúrát egyaránt őrző Székelyföld felé vezette útja, miközben egyre inkább elmélyült a magyar és udmurt, a két finnugor nyelv rokoni kapcsolatában.

A bikfalvi székely-udmurt család

Násztya azonban nem egyedül költözött Bikfalvára, és ha már a Sepsiszentgyörgyön élő Szeiko Tanizakinak köszönhetően tudomást szereztünk jelenlétéről, kapva kaptunk az alkalmon, hogy Demeter Násztyával valamint férjével, Miklóssal és – két lányuk közül az éppen Bikfalván tartózkodó – Katával is beszélgetést kezdeményezzünk. Az ugyanis hamar kiderült számunkra is, hogy Násztya szentgyörgyi születésű férjének meghatározó szerepe lehet abban, hogy végül úgy döntöttek, elhagyják nem csak Udmurtföldet, de Magyarországot is, ahol diákéveik legjavát töltötték és lányaik megszülettek.

Legnagyobb örömünkre pedig a család női tagjai azt is bevállalták, hogy látogatásunk alkalmával udmurt népi viseletbe öltöznek és udmurt néptáncot járnak, amihez a zenét a hangszerkészítéssel is foglalkozó Miklós szolgáltatta családi házuk kertjében.

Ha pedig ez nem lett volna elég, nem csak a táncok, a zene és a házacska oldalán felsorakoztatott udmurt farakás, a Násztya dédnagyanyja által szőtt szőnyeg idézte meg a régi idők hangulatát. A család nem csak sokszínű tevékenységével őrzi az udmurt és magyar hagyományokat, életmódját tekintve is századokat ugrottunk vissza, amikor beléptünk a Demeter család kertjébe.

Eloroszosodás veszélye fenyegeti az udmurtokat

Násztya Udmurtföld fővárosából származik, melynek 600 ezres lakossága az Udmurt Köztársaság 40 százalékát teszi ki. A magát orosznak valló lakosság 2002-ben már a város 60 százalékát tette ki. Násztya szerint azonban nem az udmurtok mentek el, inkább az oroszokra jellemző, hogy máshová költöznének, esetleg hozzá hasonlóan Európába telepednének le. Az udmurtokra inkább az eloroszosodás jellemző.

Ehhez pedig hozzásegít, hogy az Udmurt Köztársaság, és az ezzel járó kisebbségi jogok, inkább csak papíron léteznek. A gyakorlatban a központi politika mindent kézben tart és irányít.

„Van egyfajta hierarchikus viszony az orosz többség és az őslakos kisebbség között. Az orosz nép úgy tartja, hogy mindenki más fölött áll, és alatta van a többi kisebbség. 1920-ban alakult az Udmurt Köztársaság, és azóta úgymond autonómiánk van, de ez sajnos legtöbbször csak papíron létezik, mert mindent Moszkva irányít. Nyelvi szinten is hol jobb, hol kevésbé jó a helyzet. Hogy az udmurt hivatalos állami nyelv, az csak papíron igaz. Igazából nagyon kevés helyen használják, legtöbbször csak a falun, de ott is nagyon oroszosodnak a gyerekek” – mesélte Násztya, aki szerint az udmurt gyerekeknek nincs lehetőségük anyanyelvű oktatásban részt venni, így már óvodától kezdve kitettek az orosz nyelvnek és környezetnek.

Az eloroszosodáshoz pedig az állami média és propaganda is tevőlegesen hozzájárul. Bár vannak udmurt nyelvű médiák és kulturális zónák, sőt speciális oktatási intézmények is, ahol udmurt nyelvet tanítanak, ezeket azonban inkább csak a tudatos udmurt identitással rendelkezők veszik igénybe, ahogy a négy fal közé szorult udmurt nyelvet is inkább csak a tudatos szülők beszélik a családban. Sokan családi körben is oroszul beszélnek.

„Gyermekkoromban a szüleim udmurtul kezdtek velem beszélni, nagyon kevés családban volt ez így. Az oviban azonban már senki sem beszélt udmurtul, egyszerűen nem volt divat, ezért akkor úgymond én is eloroszosodtam. Az udmurt passzív nyelv lett számomra, és egyfajta gát is kialakult bennem, így már a szüleimmel sem tudtam udmurtul beszélni” – emlékezett vissza Násztya, akinek életében húga megszületése hozott változást nyelvi szinten is, mert szülei úgy döntöttek, hogy húgával mindenki csak udmurtul beszélhet. Így Násztya is elkezdett újra anyanyelvén beszélni, majd egyetemi évei és Magyarország után a gát is feloldódott benne, és már a szüleivel is beszélni tudott.

Mindez annak ellenére történt, hogy Násztya gyerekkorában az udmurt kultúra és hagyomány még aktívan jelen volt, ha nem is a nagyvárosban, de a vidéki környezetben, amibe nagyszülei, rokonai által nyert betekintést.

Azt mesélte, az udmurtok ma is hisznek egyes hiedelmekben, így gyermekkorában is nagyszülei fej-láb áldozatot (jîr-pîd s'oton) is bemutattak. Ilyenkor az apának lovat, az anyának tehenet áldoznak halála évfordulóján. Az állatok húsát a rokonság elfogyasztja, az állatok fejét és a lábát pedig az erdőben egy faágra akasztják fel, vagy a fa tövébe helyezik.

Vallási tekintetben pedig sokan még ma is három főistenben és több kisebb, természetfeletti lényben hisznek. Ősvallásuk szerint az épületeknek, az erdőnek, a településeknek is van szelleme, ezért ha erdőbe mennek, akkor szólnak a fákhoz és megsimogatják őket.

Ugyanakkor úgy tartják, hogy húsvét idején, csütörtök éjjelén kinyílik a halottak kapuja, és az élők között járnak. „Nálunk ez nem Halloweenkor van” – jegyezte meg mókásan Násztya. Azt mondta, ilyenkor az emberek nagytakarítást tartanak, és boróka ágat függesztenek ki a kapura, ajtóra, hogy az megállítsa az ártó szellemeket.

A Násztya és Kata által bemutatott udmurt népi viseletre jellemző melldíszen lévő érmék sem csak a gazdagságot szimbolizálták, a hiedelem szerint úgy tartották, hogy a vásárból hazahozott bronz, vas, arany és az udmurtoknál legjellemzőbb ezüst érmék csilingelő hangja távol tartja az ártó szellemeket.

Násztya szerint az udmurt asszonyok egyébként messze híres szövők voltak, és a szövést a mai napig tartják. Az udmurtoknál is természetes volt az, hogy mindenki magának szőtte a ruhát, és abban jártak, a mostani szokásokban a népi viselet inkább ünnepi ruhaként maradt fenn. Násztya nagymamája azonban még a hétköznapokban is ilyen ruhákban járt.

Fotó: Klárik Loránd
Fotó: Klárik Loránd

Nem Magyarországon találkozott először a magyar nyelvvel

Násztyában udmurt identitását filológus édesanyjának döntése is ápolta, aki „humán líceumba” iratta be lányát, ahol udmurt nyelven is tanulhatott, és ahol Násztya a finnugor népekkel is megismerkedett.

„Jártunk komikhoz, marikhoz, Észtországban és Finnországban is voltunk. 11. osztályos koromban finn nyelvet is tanultunk, így amikor egyetemen a filológiai karon finnugor szakot indítottak, és lehetett választani a finn és magyar nyelv között, mivel mindenki más finn nyelvet választotta, gondoltam kipróbálok valami újat. Így lettem udmurtként magyar nyelvészet és irodalom szakos hallgató az egyetemen” – mesélte Násztya.

A magyar nyelv ismerete pedig kinyitotta a előtte Magyarország kapuit is. Először '96-ban utazott a Szombathelyre, Nyári Egyetemre, majd '97-től kezdve háromszor járt a pécsi egyetemen. Első alkalommal diákcsere programmal érkezett Pécsre, ekkor ismerkedtek meg Miklóssal is, a székelyföldi származású magyar és néprajz szakos hallgatóval, aki ekkor kezdett az udmurt népi kultúra iránt érdeklődni, így mondhatni egymásban is megtalálták újdonsült érdeklődési területüket.

Násztyának közben annyira megtetszett Magyarország, hogy diákkonferenciára, majd végül '98-ban fél évre Pécsre jött tanulni. Azt mondta, ekkor mélyült el kapcsolata Miklóssal is, akivel szakmai szinten is (ének, tánc, kézművesség) egymásra találtak. Kapcsolatukat pedig idővel házassággal is megpecsételték, ezután született meg Magyarországon két lányuk Gyöngyi és Kata.

S bár látszólag úgy tűnt, hogy a család minden téren megtalálta helyét Magyarországon, egy álláslehetőség felkavarta az álló vizet, és mindent megváltoztatott.

Udmurtföldön lépten-nyomon a magyarok nyomaira bukkantak

Miklós azt mesélte, magyar szakon megadatott az a lehetőség neki, hogy inspiráló egyetemi oktatójától a finnugor nyelvcsalád egy másik tagját, a komi nyelvet is megismerje. Oktatója egész további életét meghatározó pályázatra is felhívta a Miklós figyelmét, ami miatt nem sokkal később, a Demeter család apraja és nagyja négy évre Násztya szülővárosába, Izsevszk városába költözött.

A finnugor nyelveket jól ismerő oktató ugyanis már többször megpályázta azt a lektori állást, amivel egy évre magyar nyelv és irodalmat lehetett tanítani udmurtföldi diákoknak. Mivel azonban Miklós tanára nem volt magyar állampolgár, ezért sosem kapta meg az állást. „2007 tavaszán mondja nekem, hogy Miklós, kiírták a pályázatot. Én nem pályázom meg ki tudja hányadikszor, mert úgyse kapom meg. Próbáld meg te!” – emlékezett vissza tanára szavaira Miklós, aki viszont sikeres pályázatot küldött le a határidő lejárta előtti utolsó percben.

A pályázatot elbíráló bizottság egyetlen akadályát látott volna, hogy Miklós legyen a lektor. „Az önéletrajzomban láthatták, hogy az orosz nyelvtudással nem nagyon dicsekedhettem, ezért a bizottság egyik tagja azt kérdezte, hogy nem-e lesz ez gond számomra. Mondtam nekik, hogy ez a közéletben nem fog zavarni, az oktatásban pedig, ha tudnám se használnám az orosz nyelvet, és nyilván közvetítő nyelvként az udmurtot fogom használni” – emlékezett vissza Miklós.

Udmurtföld azonban többet is jelentett Násztya és Miklós számára, mint tanítási lehetőséget, miután mind a ketten az oktatási szférában, egyetemi, illetve középiskolai közegben helyezkedtek el.

Bár a diákokat is igyekeztek bevonni a muzsikálásba és kézművességbe, akár tojásírással és betlehemezéssel is, emellett szabadidejük nagy részét az udmurt népzenei gyűjtésre, a muzsikálásra és néptáncnak szentelték. Utóbbit az udmurtföldi néptáncstúdióval közösen csinálták.

Fotó: Klárik Loránd
Fotó: Klárik Loránd

Maga a népzenei gyűjtés Miklós számára már akkor tervben volt, amikor Násztyával még csak ismerkedtek, akkorra ugyanis már elhatározta, hogy fel fogja keresni az udmurt furulyásokat. „Akkoriban még inkább csak furulyáztam és furulyákat készítettem, a többi hangszer csak ezután jött. Ez Udmurtföldön alakult át, mert Násztyával ott egy szál furulyást sem találtunk, viszont hegedűsöket annál inkább. Egy csodálatos világ nyílt meg előttem. Sajnos, kicsit későn születtem, de az utolsó hegedűsöket még elcsíptük. Arra költöttük ugyanis a diákzsebpénzünket, hogy felkeressük őket” – mesélte Miklós.

Násztya szerint azonban nem csak gyűjtötték, de sikerült megmenteniük a kihaló félben lévő hegedűs kultúra hagyományát. „A hegedűhasználatot annyira fel tudtuk eleveníteni, hogy most divatos lett a használata az együttesek, zenészek és hegedű gyűjtők körében” – tette hozzá.

Ugyanakkor gyerekeikkel közösen játszóházat is indítottak az oviban, és havonta egyszer interaktív mesedélutánt tartottak és kézműves foglalkozást, amibe a szülőket is bevonták, hogy az udmurt szülők gyermekeikkel együtt használják az udmurt nyelvet, mert Katán és Gyöngyin is azt látták, hogy egy hónap elteltével már oroszul is megértették magukat, majd ha a szülők nem figyeltek oda, akkor már csak oroszul játszottak.

„Már kezdtek eloroszosodni, de tényleg” – jegyezte meg Miklós. Kata a Miklós által említett „eloroszosodásról” pedig azt mesélte, hogy amikor haza jöttek az oviból, természetesnek vették azt, hogy otthon is oroszul játszanak. „Aztán ránk lett szólva...” – nézett mosolyogva édesapja felé Kata. Miklós ugyanis azt mondta lányainak, hogy lehet oroszul játszani, de akkor menjenek át a szomszédba, az orosz gyerekekhez, mert az ő házukban, amikor becsukják az ajtót, akkor csak magyarul és udmurtul beszélnek. Miklós azt mondta, akkor nagyon zavarta, hogy lányai oroszul beszélnek egymással. „Hát főleg, hogy te nem is tudtál oroszul” – szúrta oda férjének nevetve Násztya. Miklós pedig komolyra fordítva a szót, azt hozta fel védelmében, hogy értette, hogy miért van így, de amikor a saját szemével látta, hogyan oroszosodnak el a gyerekek, akkor megérezte a súlyát. „Tudtam, hogy mi pár évig leszünk itt Udmurtiában, nekem nem kell azért aggódnom, hogy a gyerekek teljesen eloroszosodnak, de elképzeltem, hogy ha udmurt szülő lennék, és azt akarnám, hogy a gyerekem megmaradjon udmurt anyanyelvűnek, ilyen körülmények között azon bizony sokat kellene dolgoznom ezért” – fejtegette Miklós.

Szerinte az eloroszosodást az udmurt szülők jó esetben csak hagyják, rosszabb esetben már mindenki oroszul beszél a színudmurt családban is, így pedig az udmurt őshonos kisebbség szép lassan eltűnik Oroszországban, mert a családok maguk törlik ki az életükből a pótolhatatlan anyanyelvet. Hozzátette, nem arról van szó, hogy valaki megtanulja-e az orosz nyelvet, mert az hasznos, de úgy vélte, az udmurtoknak és más őshonos kisebbségeknek, akik hasonló helyzetben vannak, az oroszt akkor kell használnia, amikor erre szükség van.

Násztya szerint ahol tudatosan gondot fordítanak az udmurt nyelvhasználatra, ott él tovább, ahol kevésbé figyelnek erre, ott lassan elhalványul az anyanyelv. Ehhez pedig hozzásegít a televízió és média is, ahol leginkább orosz nyelvű műsorok mennek. Oroszországban a Facebook hasonmása, a Kontakt is orosz, és bár van lehetőség udmurtul beállítani, de ezt is csak azok teszik meg, akik tudatosan őrzik az udmurt nyelvet, különben a Kontakton az udmurtok is oroszul beszélgetnek. „Hát igen, mindenhonnan az orosz nyelv árad, úgyhogy nehéz megtartani az anyanyelvet, ha valaki Oroszországban él” – tette hozzá Kata.

Fotó: Klárik Loránd
Fotó: Klárik Loránd

A Demeter család azonban nem csak az orosz hatással, hanem a magyarok nyomaival is találkozott Udmurtföldön. Nagy megdöbbenésükre, amikor hegedűs népzenét gyűjtöttek, egy szelíd lelkű, halk szavú, kicsi hegedűs bácsi, amikor megtudta, hogy Miklós magyar, elmesélte nekik, hogy katonaként ő is járt Budapesten.

„Nekik azt mondták, a szuezi csatornához viszik őket, és elvitték Budapestre. Parancsot kaptak, mese nem volt, muszáj volt menni” – tette hozzá Násztya.

Miklósnak hasonló élményben volt része, amikor vízért ment az egyik forráshoz. „Lementem két ötliteres bödönnel a forráshoz vizet tölteni, és ott volt egy idős bácsi. Hát persze a forrásnál, ha nem tudsz oroszul, akkor is beszélgetsz, mert a forrás az olyan hely, ahol akarva, akaratlan is beszélgetnek. Hát én ott makogtam oroszul, ebből leszűrhette, hogy nem odavalósi vagyok, és mikor elmondtam, hogy magyar vagyok, rám nézett, és azt mondta nekem magyarul, hogy ”Szervusz, pajtás!„. Tudtam, hogy miről van szó, ő is ott volt Magyarországon, amikor az oroszok bevonultak” – emlékezett vissza Miklós, majd halkan hozzáfűzte, az oroszoknak is olyan emlékeik vannak abból az időből, amiket inkább megtartanak maguknak.

Násztya is hasonlóképp járt izsevszki hazalátogatásakor. Barátnőjével sétálni mentek a város szélére, ahol egy emlékkőre bukkantak, amely magyar nyelven hirdette az Udmurtiába került magyar hadifoglyok emlékét. „Hirtelen azt se tudtam, hol vagyok, Magyarországon-e? A magyarázata az volt, hogy német és magyar katonák voltak fogságban Izsevszkben, és társasházakat építettek, sírhelyekről nem tudok, de furcsa élmény volt a magyar nyelvvel szembesülni Udmurtföldön” – mondta Násztya.

Ahol szárazság idején is inkább gyökeret ver az ember lába

Násztya, aki négy évi udmurtföldi tartózkodásuk után szívesebben jött volna vissza Magyarországra, ahol – Miklós szerint is – mindkettejüknek könnyebb dolga lett volna az elhelyezkedésben, mert Székelyfölddel ellentétben nekik és két lányuknak, Katának és Gyöngyinek sem kellett volna mindent a nulláról újrakezdenie. Hisz amíg Miklós autodidakta módon megtanult több hangszeren (pl. furulyán és hegedűn) is játszani, illetve ezermesterségét hangszer és játékkészítőként is kamatoztatta Magyarországon és Udmurtföldön, addig Násztya a táncban, énekben és nemezelésben jeleskedett.

Tehetségüknek, különböző szakmai köröknek (pécsi Márkuszínház bábszínház és Hirës Pannónia régi zenei együttes) és egyetemi éveik alatt szerzett ismeretségüknek köszönhetően tehát el tudtak volna helyezkedni Magyarországon. Bikfalván azonban az újrakezdésen és az új lehetőségek felfedezésének lehetőségén túl a semmi várt rájuk, mégis bevállalták.

„Amikor legelső alkalommal jártam Magyarországon, már akkor úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. Székelyföldön hidegebb is van, és az emberek is zárkózottabbak, keményebbek. Ehhez nehezen szoktam hozzá. Hogy jól érezzem magam alkalmazkodnom kellett hozzájuk. Lehet azért is kellett ide jönnöm, hogy megerősödjek, mert régen én is hallgatagabb voltam. De azért nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az otthonomra. Mindent az otthoniakhoz viszonyítva csinálok. A kaját is legtöbbször úgy készítem, mint ahogy otthon csinálják. A lányok is így vannak ezzel, Gyöngyi most mesélte, hogy az udvarhelyszéki barátja néha rácsodálkozik, hogy mindent másképp csinál” – mondja Násztya.

Miklós hozzá hasonlóan szeretett Magyarországon élni, sőt mindent, amit ott csináltak, de számára egy korszak volt. „Az ember érzi, hogy hol van az a hely, ahol gyökeret tud engedni, és az nem volt kérdés, hogy ez Székelyföldön van-e. Hogy hazajövünk, az egy ilyen döntés lehetett” – neveti el magát a családfő, miközben a bikfalvi hazaköltözésükről faggatom őket.

2011-ben jöttek haza, és szerinte még úgy is megérte, hogy kézművesként 10 évükbe telt, hogy ott tartsanak, ahol Magyarországon kezdhettek volna, ha Udmurtföldről oda térnek vissza.

Fotó: Klárik Loránd
Fotó: Klárik Loránd

Itt mindenki udmurt-magyarul beszél

Kata szerint a több nyelvű családként főként vegyes nyelven beszélgetnek egymással. „Próbálunk odafigyelni, hogy ne csak magyarul, hanem udmurtul is beszéljünk egymás között, mert magyar környezetben az udmurt nyelv felelevenítése a fontosabb. De a több nyelvű családokhoz hasonlóan, mi is alapvetően vegyesen beszélgetünk a két nyelven” – mondta Kata. Ez pedig a gyakorlatban úgy néz ki, hogy elkezdenek beszélgetni magyarul, és a mondat végét már udmurtul fejezik be – tette hozzá.

Miklós szerint azért is beszélnek vegyesen, mert náluk van anyanyelv és apanyelv is. Ezért természetes a lányok számára, hogy anyjukkal inkább udmurtul, apjukkal pedig mindig magyarul beszélnek. „Szoktunk bikfickedni is, de azok csak nyelvi játékok. Jönnek az ötletek, és akkor játszunk azokkal a szavakkal, amelyek összecsengenek. Nagyon sok ilyen élmény van. A két nyelvnek a rokonsága itt tényleges rokonsággá válik, megvan a lehetőség, hogy játszódjunk ezzel a kapcsolattal. És ezt egy nagyon szép játéknak tartom. Násztyával kapcsolatban pedig én győztem, mert a legtöbbet magyarul beszélünk. Néha ilyenkor elfárad, hát mondom, beszéljünk akkor udmurtul, engem nem zavar” – fűzte hozzá Miklós.

Násztya ezt azzal magyarázta, hogy amikor elfárad, jól esik neki, ha anyanyelvén szólhat. Az udmurtokat különben úgy jellemezte, hogy sokat bíró nép, akik sok mindent képesek elviselni. Csendesek, sokkal finomabb a természetük, mint az oroszoknak, és nem annyira hevesek, mint a székelyek. Abban mindannyian egyetértettek, hogy nagyon érződik az, hogy a magyar és az udmurt nyelvnek vannak közös gyökerei, melyek egy rétege a finnugor nyelvcsaládhoz kapcsolódik.

„Az emberek sokszor azt mondják, hogy a finnugor rokonság az hülyeség. Nem hülyeség, mert nyelvi szinten nagyon érződik, hogy közünk van egymáshoz. A magyarok pedig a leletek alapján a Káma folyó déli partján élhettek. Tehát szomszédok voltunk, egymásra is hatással voltunk, ezekből a közös pontokból adódnak a nyelvi hasonlóságok. Ez külső szemmel nem látszik annyira, de ha valaki mélyebben beleássa magát, akkor egyértelművé válik a kapcsolat. Főleg a nyelv szerkezetében látszanak, de szókészletben is, fonetikában is vannak hasonlóságok” – mondta Násztya. Családi nyelvészeti vitáik során viszont azt is felismerték, hogy a nyelvek közötti kapcsolatok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy leragadjunk egy elméletnél. Minden nyelvet folyamatos nyelvi hatások alakítanak, ez mindig így volt, így van és így lesz. Az udmurt és magyar nyelv esetében ugyanúgy számba kell venni iráni, alán, türk stb. nyelvi hatásokat, kölcsönhatásokat is, hogy a kép teljes legyen.

A családban azonban nem csak a magyar hangzású udmurt és udmurt hangzású magyar szavakkal játszanak, mivel tényleg mindent együtt csinálnak: legyen szó táncról, zenélésről vagy kézművességről, ezért az is egyértelmű volt számukra, hogy a gyerekek is részt vesznek a családi zenekarban, amellyel többek között a magyarországi Misztrál Fesztiválon és Énlakán is felléptek már.

„Mi ebbe bele belecsöppentünk, és mindig is szerettünk énekelni, kézműveskedni, és így adott volt, hogy mi is megtanultuk ugyanazokat az énekeket, és részt vettünk a fellépésekkor” – mondta Kata.

A családi anekdóta szerint Gyöngyi azért is lett végül hivatásos néptáncos Udvarhelyen, mert amikor Násztya várandós volt vele, akkor épp egy udmurt táncstúdiónál táncolt. „Gyöngyi már a pocakomban is táncolt, ezért lett táncos. Katával meg sokat kézműveskedtem” – mondta Násztya.

Kata pedig hozzátette, hogy Nádudvaron jár kézműves iskolába, úgyhogy hivatásos nemezesként erősíti a csapatukat. „12. osztályra döntöttem el, hogy kijövök Magyarországra. Szokták kérdezni, hogy Székelyföld, Magyarország és Udmurtföld közül, melyiket érzem leginkább otthonomnak, de nem hiszem, hogy választanom kellene közülük” – fejtette ki Kata.

Násztya szerint lányai mindig is nyitottak voltak az új nyelvekre, és az egész kicsi koruk óta tartó soknyelvűség miatt fogékonyabbak is.

Gyöngyi negyedik osztályba a román nyelvet néha az oroszhoz kapcsolta, mert sok szláv szó van a románban. Kata pedig egyenesen „nyelvőrültnek” tartja magát, mert minden nyelvbe beleássa magát. Az udmurt, magyar és orosz mellett a szomszédoktól németül, filmekből és könyvekből angolul, Szeiko Tanizakitól pedig japánul is tanult. Miután Kata Nádudvaron leérettségizik, Pesten szeretne továbbtanulni szlavisztikán, ahol orosz nyelv és irodalmat tanulna, orosz, angol, magyar fordító és tolmács lenne. Mindemellett a családi kézművességet is szeretné tovább vinni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!