Biciklivel is nehéz lehet hűtőszekrényt cipelni, de egy férfi biciklizés közben a feje búbján egyensúlyozott vele

Különös videóra hívta fel a figyelmet a New York Post. A felvételen az látható, hogy egy férfi biciklizve, a feje tetején egyensúlyozva szállít egy hűtőszekrényt New Yorkban.

Mint a videót az X-en közzé tevő Authentic voice is írja, az illető nem más, mint az afrikai származású Leh-Boy Gabriel Davis, aki nem a szupermarketben vásárolt hűtőjét akarta sajátos módon hazacipelni, hanem egyedi edzése közben kapták lencsevégre.

Leh-Boy Gabriel Davis ugyanis „profi nehézsúlyú fejbajnok”, „helyi kaszkadőr” (local stuntman), avagy akrobata. Tehát nem manapság kezdte, és már többször meghökkentette a járókelőket azzal, hogy elképesztő dolgokat képes a fején egyensúlyozni, miközben biciklizik.

A Fridge.com szerint a legtöbb hűtőszekrény súlya 100 és 300 kiló között van, mérettől és felszereltségtől függően. Így nem csoda, ha az egyik kommentáló a videó alatt humorosan megjegyezte, a férfi sosem hagyja ki a nyak napot az edzőteremben, egy másik pedig azzal viccelődött, hogy a csontkovácsok biztosan meggazdagodnak rajta.

Mint a 24.hu is írja, a férfi 2023-ban például egy díványt vitt az utcákon hasonló módszerrel, nyilván nem vízszintesen, hanem függőlegesen felállítva. De azt is megörökítették már róla, ahogy egy tv-készülékkel egyensúlyozott.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!