Vége a műfenyőkorszaknak Marosvásárhelyen
Idén karácsonykor nem műanyag, hanem természetes fenyő díszíti Marosvásárhely főterét – derül ki Soós Zoltán Facebook-bejegyzéséből. A városnak több éven keresztül ökokarácsonyfája volt, azonban idén már nem azt vették elő.
A fenyőválasztás annak fényében sem meglepő, hogy tavaly eléggé kiborultak néhányan a sálakból készült karácsonyfa-installáció miatt, amelyet világrekordnak szántak. Az alkotást végül el kellett költöztetni a Virágóra mellől a várhoz.
Idén tehát természetes fenyő kerül a főtérre, amely a Tudor negyedből érkezett, mert a polgármester szerint ott veszélyes volt a járókelőkre. A fa húsz méter magas, súlya két és fél tonna.
Románia több városában is fölállították már a karácsonyi vásárok központi elemének számító fenyőfákat. Brassóban van az ország legmagasabb karácsonyfája, amely 29 méter magas. Ott, ahol nem borzolták a kedélyeket a vásárhelyihez hasonló művészeti alkotások, már jó ideje gondolkodnak a műfenyőre való átálláson. Környezetbarát karácsonyfa van már Nagyszebenben és Nagyváradon is. Mint megírtuk, Kolozsváron is téma a műfenyőre való átállás, ám Emil Boc szerint ezt addig nem lépnék meg, amíg vannak, akik adományoznak természetes fenyőt a városnak.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom