Havazott a fővárosban, a Hunyad megyei Strázsán már a síközpont megnyitását is tervezik

Meglepte a váratlanul érkező hóhullás a főváros lakóit, de nemcsak őket, mert Dél-Romániában több helyen leesett az első hó, miután egy hideghullám telepedett a régióra.

Az A1-es autópályán, Bukarest és Pitești között több sofőr is megörökítette a havazást és a közösségi médiában figyelmeztették egymást, hogy lassabban, figyelmesebben vezessenek. Ploiești-en kedd reggel kezdtek hullani az első nagy hópelyhek. A csúszós, nedves utakon több koccanás is történt: Strejnicu település közelében egy autós megcsúszott és egy szemből érkező járművel ütközött, mindkét sofőrt kórházba szállították, három gyereket pedig helyben láttak el orvosok.

A rendőrség emlékezteti az autósokat, hogy érdemes minél előbb felszerelni a téli gumikat. A hírtévé riporterével beszélgetve több sofőr elismerte, hogy még nem szerelte fel téli abroncsait, mivel nem számítottak ilyen korai hidegre.

A Hunyad megyei Strázsa síközpontban hétfő éjjel kezdett havazni, és azóta is esik, így a hóvastagság egyes részeken már a 10 centimétert is eléri. Az üzemeltetők azt remélik, hogy december 1-jére megnyithatják a sípályákat.

A Kárpátok déli vonulataira sárga figyelmeztetést adtak ki, mely kedd este 8 óráig van érvényben. A meteorológusok előrejelzése szerint a központi hegyvidékeken akár 20 centiméter vastag hóréteg is kialakulhat.

Bukarestben reggel rövid ideig havas eső esett, ami tovább fokozza a télies érzetet. A következő napokra változékony, hideg időt jósolnak, különösen a délkeleti régiókban, ahol az előrejelzés szerint havas eső, eső és hó váltakozása várható. A hegyekben intenzív havazásra kell számítani, míg a szél délen időnként megerősödik, elérve a 40-50 km/h sebességet. Az ország legtöbb részén a hőmérséklet napközben 0 és 10 fok között alakul, míg éjszaka -6 és 2 fok közé hűl.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!