Szinte 200 ezer eurót kell lepengetnie annak, aki Károly király falujában szeretne telkes házat vásárolni

2024. október 4. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Szászfehéregyháza Románia egyik legismertebb falva, ahova már nemcsak azért tódulnak a turisták, hogy Károly király házát lássák, hanem azért is, hogy a szinte teljesen felújított faluban átéljék a valamikori szász települések hamisítatlan hangulatát, egyenek egy jót valamelyik étteremmé alakított csűrben, bejárják a macskaköves utcákat, és megnézzék impozáns erdőtemplomát. A Brassó megyei településen a helyi lakosok és a frissen ingatlantulajdonosokká vált vállalkozók is komoly befektetéseket eszközöltek a turizmus fejlesztésébe: az egyre növekvő turistaforgalom miatt számos régi házat és csűrt panzióvá, étteremmé alakítottak át.

A szász falu akkor vált ismertté, amikor III. Károly 1996-ban házat vásárolt itt, és rendszeresen látogatni kezdte a vidéket. A brit uralkodó már a kezdet kezdetétől nagy hangsúlyt fektetett az építészeti örökség megőrzésére, felújíttatta házát, amely ma már látogatható. Nyomán a teljes falu felpezsdült, és Szászfehéregyháza mára az UNESCO világörökségi címmel is rendelkező településként, egyik legismertebb célpontja az Erdélyben utazgató hazai és külföldi turistáknak.

Az építészeti örökség megőrzés mindenki számára kötelező előírás: a szász lakóházak, csűrök felújításakor nem lehet bármilyen anyagokkal dolgozni, így a település eredeti arculatát sikerült megőrizni. Mivel egy kis faluról van szó, az ingatlanok száma korlátozott, így ritka lehetőség házat vásárolni itt, és a keresletnek köszönhetően nagyvárosi árat kérnek el egy hamisítatlan hangulatot árasztó szász portáért, amibe ráadásul további pénzt kell fektetni, hogy a követelményeknek megfelelően újítsa fel a tulajdonos.

A Libertatea arról ír, hogy jelenleg egyetlen ingatlant kínálnak eladásra. A ház egy 1750 négyzetméteres telken helyezkedik el, és alkalmas lehet nyaralóként, étteremként vagy panzióként való hasznosításra, olvasható a hirdetésben. Ára 195 ezer euró.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!