Hetedik hellyel kezdte meg szereplését Novák Eduárd a paralimpián

A hetedik helyen végzett pénteken Novák Eduárd a párizsi paralimpia pályakerékpáros versenyeinek 1 km-es időfutamában.

A csíkszeredai versenyző – aki hatodik paralimpiáján vesz részt – összesen négy számban tervez Párizsban indulni, pénteken a legrövidebb távján, az 1 km-es állórajtos időfutamban vett részt. Nem ez a táv a legerősebb száma, ezen eddig még nem sikerült dobogóra állnia, meglepetés lett volna, ha épp most, Párizsban sikerül.

Az előfutamok során a 24 fős mezőnyben a versenyzők párosával rendezve tekertek a velodromban. Novák az amerikai Bryan Larsennel hatodik párként indult, és ugyan magabiztosan megnyerte a párharcot, de végül haton is jobb időt tekeretek nála, ami azt jelenti, hogy összességében épp lemaradt a hatfős döntőről. A formáját tekintve kifejezetten biztató, hogy Novák az utolsó pillanatig versenyben volt a döntőért, és végül csak úgy maradt le a fináléról, hogy az előfutamok utolsó párosából mindketten jobban tudtak menni nála, az ausztrál Korey Boddington ráadásul paralimpiai rekordot tekert.

A tervek szerint még három számban indul Novák, holnap, augusztus 31-én a 4 km-es üldözéses számban áll rajthoz, szeptember 4-én az országúti versenyek egyéni időfutama versenyez, míg szeptember 6-án a mezőnyversenyben indul. A tokiói olimpián a 4 km-es számban lett ezüstérmes, és paralimpiai bajnok is azon volt 2012-ben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!