Ha nekem, egy teljesen átlagos fiúnak sikerült ez a teljesítmény, akkor bárki képes lehet rá – David Popovici a győzelem után nyilatkozott

2024. július 30. – 11:31

Ha nekem, egy teljesen átlagos fiúnak sikerült ez a teljesítmény, akkor bárki képes lehet rá – David Popovici a győzelem után nyilatkozott
David Popovici aranyérmes 200 méter gyorsúszásban a párizsi olimpián, 2024. július 29-én Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

„A célom az volt, hogy jól érezzem jól magam, hogy eljussak az olimpiára, hogy a világ legjobbjai ellen versenyezzek. Már az is kiváltság, hogy itt lehetek, szóval azért sikerült győznöm, mivel nem az éremért küzdöttem” – mondta David Popovici a 200 méteres gyorsúszás olimpiai döntőjének megnyerése után az Agerpresnek.

A 19 éves sportoló nyilatkozata szerint az utolsó 50 méteren látta, hogy az amerikai úszó megelőzte, ezért egy másodpercig sem lazított az iramán. „Pontosan úgy versenyeztem, ahogy kellett. Természetesen örülök az éremnek, és boldog vagyok, hogy történelmet írtam a román férfi úszósportban” – jelentette ki.

Kijelentette azt is, hogy éremosztáskor a dobogó legfelső állva a könnyeivel küszködött, mert egy gyermekkori álma teljesült.

„Ha nekem, egy teljesen átlagos fiúnak sikerült ez a teljesítmény, akkor bárki képes lehet rá, elszántsággal, kitartással, kemény munkával”

– jegyezte meg, megköszönve a hozzá közel állók segítségét az érem megszerzésében. Ugyanakkor azt is nyilatkozta, hogy „azoknak is köszönöm, akik nem bíztak bennem, mert nélkülük nem jutottam volna el idáig”

Popovici kedden a 100 méteres gyorsúszás előfutamán is rajthoz áll, romániai idő szerint 12:15-től kezdődik a versenyszám. Arról is nyilatkozott a sajtónak.

„Ki tudja, mit hoz a holnap? Bármi lehetséges, amíg van egy sávod, addig van esélyed” – mondta a TVR-nek.

„Igen, én vagyok az első olimpiai bajnok a román férfi úszósport történetében. A százat meglátjuk holnap. Ahogy a 200-ról is mondtam, fogalmam sincs róla, hogy mi fog történni. Persze egy kicsit nyugodtabb vagyok, hiszen az év számomra legfontosabb versenyének a felénél járok” – idézi az úszót a következő versenyszámmal kapcsolatban Eurosport.

Nemcsak David Popovici nyilatkozta a sajtónak, a szakvezetést és az állami vezetőket is megihlette a győzelme.

„Sírtam és sírni fogok még, de nem most, mert erős vagyok. Ez normális, eltelt 20 év, örülök, hogy újra van olimpiai bajnokunk, örülök, hogy David Popovici megerősített, hogy a kevésbé örömteli 2023-as év után sikerült neki” – mondta Camelia Potec, a román úszószövetség elnöke, aki az ország legutóbbi úszó olimpiai bajnoka.

Az elsők között gratulált David győzelméhez Novák Eduárd korábbi sportminiszter.

„Rajtad keresztül Románia megmutatta sportértékét a hozzánk képest sokkal erősebb országok előtt.

Önbizalmat adtál nekünk. Reményt adtál nekünk. Ez az olimpiai játékok talán legfontosabb aranyérme. És a tiéd!”

– írta a győzelemről az RMDSZ korábbi minisztere, paralimpiai bajnok kerekes.

Klaus Iohannis valamivel sótlanabban nyilatkozott. „David Popovici szerezte meg Románia első olimpiai érmét a párizsi olimpián! Gratulálunk, David, ehhez a rendkívüli teljesítményhez!” – írta Klaus Iohannis államfő a Facebook-oldalán.

„Szenzációs! David Popovici – olimpiai arany! Ez a legjobb ajándék, amit a himnusz napján egy román adhat mindannyiunknak. A te és a csapatod érdeme, hogy ennyi erőfeszítést tettetek. Bravó, David!” – posztolta ki a Facebookra Marcel Ciolacu kormányfő.

A szenátus elnöke, Nicolae Ciucă szintén megragadta az alkalmat, hogy a Facebookon gratuláljon a sportolónak. „Ma este történelmet írtál Románia számára a 200 méteres gyorsúszás aranyérmével. Ismét büszkék vagyunk rád és büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk. Meghajlunk a teljesítményed előtt!” – írta a politikus.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!