Bukarest után Kolozsváron rendelnek a leggyakrabban az emberek ételt, az idei eddigi rekordrendelés 640 csirkefalatot, 70 adag sültkrumplit és 70 darab szószt tartalmazott, és 4000 lejbe került – derül ki a Glovo összesítéséből, amit a Cluj24 közöl.
A futárszolgálat szerint Kolozsvár Európa dél-keleti régiójának ötödik legnagyobb „rendelője”, csak fővárosokban adtak fel több rendelést; Bukarest, Szófia, Belgrád és Zágráb előzi csak meg Kolozs megye központját. Az összesítés szerint van egy kolozsvári felhasználó, aki naponta átlagban háromszor rendel ételt az applikáción keresztül, és az év első felében csaknem 600 kérést regisztrált.
Idén eddig február 14-én és március 8-án rendelték a legtöbb ételt az alkalmazáson keresztül. A bevásárlóközpontokból leggyakrabban vizet, banánt és kenyeret vásárolnak online, és az ilyen típusú rendelések nagyjából negyedét 17 és 19 óra között adják fel.
A legaktívabb futár ebben az évben eddig összesen 36 200 kilométert tett meg, ami a Barcelona és Kolozsvár közötti távolság nagyjából tizenötszöröse.
Korábban az is kiderült, hogy kolozsvári az ország egyik legnagyobb hamburgerrajongója.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom