Betegség miatt lemondta fellépését az idei Electric Castle egyik headlinere

2024. július 10. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondta fellépését az idei Electric Castle egyik headlinere, a Queens of the Stone Age. A zenekar bejelentése szerint Josh Homme-nak, a zenekar frontemberének sürgősségi műtét miatt haza kell utaznia az Egyesült Államokba.

Nemcsak az EC-s fellépést mondta le a zenekar, hanem európai turnéjának minden hátrelévő állomását. A hivatalos bejelentésben azt nem részletezte a zenekar, hogy milyen műtét vár a zenészre, csak annyit írtak, hogy mindent megpróbáltak azért, hogy valahogy lehozzák a hátrelévő koncerteket, de ebben a helyzetben lehetetlen lett volna folytatni a turnét.

Josh Homme 2023-ban beszélt először nyíltan a rákbetegségéről. Akkor nem részletezte, hogy milyen típusú rákkal kezelték, de már akkor is műtötték.

Az EC szervezőinek közlése szerint nagyon nehéz azt leírni, hogy miként érzik most magukat. Állításuk szerint nagyon várták ezt a koncertet, amire meglepetésekkel is készültek a közönségnek.

„Josh, te egy legenda vagy! Biztosak vagyunk benne, hogy egy nap abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy a kastélyban üdvözölhetünk” – írták, és mielőbbi felépülést kívántak a zenésznek. Azt is hozzáteszik, hogy a koncert napjára, július 20., szombatra érvényes, fel nem használt napijegyeket a fesztivál után megtérítik a [email protected] címre küldött kérelem alapján.

A koncert lemondása azért is érzékenyen érintheti a fesztivál szervezőit, mert a korábbi években is többször előfordult, hogy egy meghirdetett fellépő végül nem ment el Boncidára. Ilyen volt tavaly például a The Chemical Brothers, akik szintén egészségügyi okokra hivatkoztak, de Peggy Gou már két egymást követő évben sem jött el.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!