Felújítják Brassó egyik látványosságát, a Bolgárszegi kaput
Felújítják Brassó egyik látványosságát, a Bolgárszegi kaput – jelentette be szombaton az újabb mandátumra pályázó Allen Coliban polgármester.
A polgármester – a Facebookos bejegyzésében – rendes felújítást ígér, és nem csak olyat, hogy elmondhassák megtörtént, amilyenek állítása szerint 2020-ig történtek.
Állítása szerint a 19. század első felében, neoklasszicista stílusban épült kapun tavaly felméréseket végeztek, aminek az lett az eredménye, hogy nemcsak a természeti elemek (eső, szél, stb.) rontották az állapotát, hanem a műemlék korábbi helyreállításainál használt nem megfelelő anyagok is, például az eredetivel nem kompatibilis habarcs, ezért átfogó felújításra van szüksége.
A bejegyzés szerint a műemléképület felújítását két szakaszban végzik majd. Az elsőt már a jövő héten be fogják fejezni. Ebben a szakaszban helyreállítják az épület tetőzetét, hogy megszüntessék az eső beszivárgását, eltávolítják a korábban használt cement alapú habarcsot, és graffiti elleni védőréteget is kap. A második szakaszban a vízelvezető rendszert szerelnek fel, restaurálják és konzerválják az épület feliratait, illetve műemlékeknél használható megfelelő habarccsal kijavítják és levakolják a falakat.
A polgármester ugyanakkor tisztázza, hogy a junik áthaladhatnak a kapu alatt. Az erdélyi románok egyik leghíresebb húsvéthoz kötődő eseménye a junik (a kifejezést Erdélyben a házasodás előtt álló fiúkra használták) brassói felvonulása, ami a húsvétot követő héten szoktak tartani.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás