Új állatok érkeztek a Marosvásárhelyi Állatkertbe

A Müncheni Hellabrunn Állatkertből 13 skarlát íbisz madarat, míg Csehországból, a Zoologická zahrada Na Hrádečku állatkertből egy hóbagoly érkezett a Marosvásárhelyi Állatkertbe, közölte az álltakert közleményében.

Az állatkert egyébként már márciusban is arról számolt be, hogy 35 új állattal gazdagodott.

Ugyanakkor áprilisre újdonságnak számít még az állatkert életében, hogy legalább 11 kölyök született különböző fajoknál. Közöttük van egy póni kölyök, két borjú (mokány és egy magyar szürke), egy pávián kölyök, 4 gyűrűsfarkú makikölyök, illetve egy nagymara kölyök is.

Ami a Marosvásárhelyi Állatkert rendezvényeit illeti, május 12-ig zajlik a húsvéti tojásvadászat, és április 22-én, a Föld napján különleges programot szerveznek a bérleteseik számára. Terveznek egy látványetetést, de előtte lesz némi állatkerti munka (munkakesztyű szükséges), ahol a résztvevők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé.

Tervezünk még faültetést, mert szerintük „tőlünk is függ, hogy milyen környezetben élünk”. erre az alkalomra meglepetéssel is készülnek.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!