Megduplázódnak a csendháborításért kiszabható bírságok

2024. március 4. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

A szomszédok zavarása különböző bulikkal vagy hangos zenével a nap bármely szakában a jelenleginél lényegesen magasabb, akár 6000 lejes, és ismétlődő zavarás esetén akár 12 000 lejes bírsággal is büntethető lesz. Azokat a szomszédokat, akik nem tartják be az éjszakai vagy ebédidőben előírt csendórákat, 2000 lejig, többször ismétlődő csendháborítás esetén pedig akár 6000 lejig terjedő bírsággal sújthatják majd – derül ki a Profit.ro által közzétett tervezetből.

A jogszabály egyelőre a szenátus asztalán van, de úgy tűnik, konszenzus van abban a tekintetben, hogy meg kell növelni a csendháborítás miatti bírságokat, ugyanis a szomszédok vagy a lakók bulizás, zene, zaj miatt történő zavarása miatti 2020 januárjában megállapított büntetések nem voltak olyan mértékűek, hogy a zajongókat elrettentették volna.

Most a szenátorok egy olyan törvényjavaslat elfogadására készülnek, amely eredetileg a nyugalom megzavarásáért kiszabott bírságok többségének megduplázását írta elő. „A nyugalom megzavarása egyre gyakrabban vált az emberek életét érintő kérdések egyikévé. A zaj és a zavaró viselkedés egyre gyakoribb a különböző szórakozóhelyek környékén, illetve a lakónegyedekben is. Az emberek pihenését tönkreteszik a hangos bulik, az üvöltő zene, a különböző munkálatok okozta zajártalom. Sajnos a nyugalom megzavarásáért kiszabott bírságok túl alacsonyak ahhoz, hogy visszatartsák a hangoskodókat, randalírozókat az ilyen magatartástól” – olvasható a javasolt intézkedéseket alátámasztó érvelésben.

A bírságok új szintjeit tartalmazó jelentésről a szenátus plenáris ülésén szavaznak, majd a törvényjavaslatot a képviselőknek küldik meg végső szavazásra.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!