Teodosie: Nem ihatnak a szenteltvízből a menstruáló nők! Egyházi szóvivő: Dehogynem

A román ortodox egyház szóvivőjének Vasile Bănescunak már megint rendet kellett teremtenie az ortodox egyház berkeiben, ugyanis a tomisi érsek, a hírhedt Teodosie ismét kizárt volna néhány kategóriát az egyházi jókban részesülők közül. A szélsőségességével rendszeresen kitűnő egyházi vezető ezúttal épp a „tisztátalanságban lévő”, azaz a menstruáló nőket pécézte ki, és eltiltotta őket a szenteltvíz fogyasztástól.
A vízkeresztkor megszentelt vizet korsókban, üvegekben viszik haza az ortodox hívek, mert a hiedelem szerint a szenteltvíz fogyasztása mindenféle betegség gyógyítására javallott. Ezért van az, hogy ilyenkor hordószámra szentelik a vizet az ortodox papok, mert mindenkinek kell jusson belőle. Ebben a kontextusban ragadtatta el magát Teodosie, és a Dobrogea Rádióban futó műsorában kijelentette, hogy az epifániás szenteltvizet nem ihatják meg „a tisztátalanság időszakában lévő nők”, sem a dohányosok, sőt azt is mondta, hogy „nem lenne helyénvaló” a házastársak közötti testi kapcsolat Epifánia után, amíg a szenteltvizet fogyasztják. Az ortodox hívők között ugyanis elterjedt az a szokás is, hogy vízkereszt után nyolc napon keresztül szentelvizes „kúrát” tartanak.
Bănescu a Facebook oldalán kritizálta az érseki kirohanást, és rámutatott, hogy „a szenvedéllyel küszködők” is rászorulnak Krisztus segítségére, és a fiziológia nem azonos a tisztátalansággal, ahogy a szenteltvíz sem a szentáldozással. Mi több, az ortodox egyház szóvivője szerint Teodosie túlkapásai túllépik a normalitás határait. „Bálványimádásának őrületében, a vallási rituálék bódulatában a dohányost a pokolba küldi, a normális fiziológiájú nőt kilöki a templomból, és mindkettőt minél távolabb lökné a szentelvíztől” – írta Bănescu a Facebookon.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!