Román zenész is játszott a bécsi filharmonikusok újévi koncertjén

Az év első napján Bécsre figyelt a világ: csaknem száz országban közvetítették a Bécsi Filharmonikusok 84. Újévi Koncertjét a Musikvereinből. Az év egyik legjelentősebb zenei eseményét világszerte több mint egymillió néző követte figyelemmel a képernyők előtt.

Adela Frăsineanu hegedűművész a híres bécsi filharmonikusok tagja, és őt is beválogatták a 2024. január 1-jei koncerten fellépő zenészek közé, írja az Educatie Privata portál, a koncert során elhangzott interjút ismertetve, amelyben Frăsineanu elmesélte, hogyan jutott el zenei pályafutása során a legnevesebb európai zenekarig.

A bécsi újévi koncerttel összekötött interjút a román közrádió zenei csatornája készítette és közvetítette. Adela Frăsineanu a beszélgetés során elmondta, hogy számára a Bécsi Filharmonikusok tagjának lenni egy valóra vált álom.

„Az édesapám szólótrombitás volt a brassói zenekarban, innen Németországba költöztünk, ahol ő egy türingiai zenekarban zenélt tovább. Így kerültem én is Németországba. A helyi zeneiskolában, a városunkban, ahol felnőttem, elég későn kezdtem hegedülni, 7 évesen” – foglalta össze a hegedűművész családja történetét. Frăsineanu úgy tartja, zenei tehetségét édesapjától örökölte.

Adela Frasineanu – Fotó: személyes Facebook-oldal
Adela Frasineanu – Fotó: személyes Facebook-oldal

A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét 2024-ben Christian Thielemann vezényelte. A német karmester, a berlini Staatsoper Unter den Linden főigazgatója, a drezdai Staatskapelle vezető karmestere és a 2015-ös George Enescu Nemzetközi Fesztivál egyik vendége a 2019-es kiadás után másodszor állt a Bécsi Filharmonikusok zenei pultjánál a hagyományos szilveszteri koncerten.

A lendületes-klasszikus program Karl Komzák zeneművével, az Albert főherceg indulóval (Op. 136). vette kezdetét, de megemlékeztek Anton Bruckner születésének 200. évfordulójáról is. Az újévi koncertet továbbra is a Strauss-dinasztia művei dominálták.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!