Mennyit várjunk, mielőtt volánhoz ülnénk, ha ittunk?

2023. december 30. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

A szilveszteri bulikat megelőzően sok orvos felhívja a figyelmet arra, hogy az alkoholos italok fogyasztásával csínján kell bánni. Főként ha autóvezetés is szerepel a másnapi tervben. ilyenkor jó tudni, hogy az utolsó pohár alkohol elfogyasztása után átlagban 6-7 órát kell várni, hogy teljesen lebontsa a szervezet az alkoholt.

Kiindulásként jó tudni, hogy az egészséges emberi szervezet 10 testsúly kilogrammonként képes egy óra alatt egy grammnyi tiszta alkohol lebontására. Egy 80 kilogrammos ember tehát óránként 8 grammnyi alkohol lebontására képes.

Hogy mennyit jelent konkrétan az egy gramm alkohol? Kevesebbet, mint gondolnánk Egy korsó 4 százalékos alkoholtartalmú sörben 20 grammnyi alkohol van, azt tehát elvileg 2,5 óra alatt bontja le az említett átlagos szervezet. De ugyanennyi alkoholt találunk fél deci 40 százalékos whiskyben is.

A lebontási idő azonban számos egyéb tényezőtől is függ. Például attól is, hogy a szervezet, főként a máj mennyire volt korábban leterhelve alkoholfogyasztással és bontással.

Számít, hogy tele gyomorra isszuk meg az alkoholt, vagy nem ettünk előtte semmit. Egészségi szempontból ajánlatos volna, ha nem az üres gyomorba gurítanánk a stampedliket, ebben az esetben azonban az alkohol felszívódása és a lebontása is később következik be. Tehát jóval később kerülhetünk a vezetésre alkalmas állapotba.

Arra is figyelni kell, hogy nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása majd lebontása az idegrendszerünk is megterheli. Pusztán attól, hogy már kiürült a gyomrunkból és a vérünkből az alkohol, az idegrendszerünkre gyakorolt hatása még nem feltétlenül múlt el. Igaz, ezt már nem mutatja ki a szonda, de azért ilyenkor még egyáltalán nem biztos, hogy vezetésre alkalmas állapotban vagyunk...

„Alig néhány pohár ital megtízszerezi a közlekedési balesetek kockázatát. Háromból egy baleset az alkoholfogyasztásra vezethető vissza” – hívta fel a figyelmet Tudor Ciuhodaru orvos, akit az Agerpres idéz. Ciuhodaru azt tanácsolja a sofőröknek, hogy ne üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak; a szakember szerint 100 mg/dl alkoholszint esetén 6-7 órára van szükség, hogy kiürüljön az alkohol a szervezetből.

A szakember szerint „tévhit”, hogy az alkoholszonda kijátszható például fogmosással, rágógumival, esetleg fahéj vagy petrezselyemlevél rágásával, és savanyú uborka vagy alkoholtartalmú bonbon fogyasztására sem célravezető hivatkozni.

Az alkohol az elfogyasztása után 20-30 perccel már kimutatható a vérben, a felszívódását több tényező is befolyásolja, például az ital típusa, az alkoholkoncentráció, a gyomortartalom, a gyomorürülés stb. Az alkohol kiürülésének időtartama átlagban 5-10 gramm/óra, az utolsó pohár elfogyasztása után óránként 10-25 mg/dl-rel csökken a véralkoholszint – magyarázta Ciuhodaru

A következő lebontási adatok csak hozzávetőlegesek, és egy egészséges májjal rendelkező, egészséges felnőttre vonatkoznak. Íme, a leggyakrabban fogyasztott italok, azok mennyisége, illetve hogy körülbelül mikorra bontja le a szervezet:

  • 1 korsó 4%-os sör: 1 óra 35 perc
  • 1 pohár (3 dl) 4%-os sör: 50 perc
  • 1 feles 50 %-os tömény (pálinka): 2 óra
  • 2 dl 10%-os bor: 1 óra 40 perc

Számítgatások helyett használhatunk alkoholkalkulátort, ami megmutatja, hogy a megivott alkohol mennyisége körülbelül mikorra ürül ki a szervezetből.

De a legjobb, ha aznap, amikor vezetni szándékozunk, egyáltalán nem iszunk. Romániában zéró tolerancia van, azaz kizárólag 0%-os véralkoholszinttel lehet vezetni!

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!