Kicsit átköltve adta elő a román himnuszt a kenyai elnöki zenekar

Kedden megkezdte afrikai látogatását Klaus Iohannis, elsőként kenyai hivatali kollégája, William Ruto fogadta a nairobi elnöki rezidencián.

Az ünnepi alkalomból a helyi elnöki zenekar eljátszotta a kenyai, majd a román himnuszt is. Utóbbit kicsit hamisan, de egyes vélemények szerint vidámabban az eredetinél, az alábbi videón 0:53-tól hallható.

Az Agerpres beszámolója szerint egyébként a két államfő négyszemközti megbeszélést folytatott, amit hivatalos tárgyalások követtek, a környezetvédelemmel és a politikai együttműködéssel kapcsolatos kétoldalú dokumentumokat írtak alá, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

Délután Iohannis koszorút helyezett el a Jomo Kenyatta Mauzóleumnál, majd az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) vezérigazgatója fogadta az ENSZ nairobi hivatalában.

Kenyai látogatása után Klaus Iohannis állami látogatást tesz Tanzániában és a Zöld-foki Köztársaságban, majd hivatalos látogatásra utazik Szenegálba.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!